Búcsú az Orosz épületektől és a realitás talajától
2017. május 02. írta: a századik juh

Búcsú az Orosz épületektől és a realitás talajától

jw_org_terem_1.jpg

Miközben tanú berkekben egyre-másra búcsúznak az épületeiktől az

immár 26 éve bennük ingyen lakó kitartottak,

akiknek így most megszűnik az

ingyenélete,

az ingyenszállása,

az ingyenkajája,

az ingyenhajvágása,

az ingyenruházkodása,

az ingyenes átlagon felüli orvosi ellátása

és a kinevezése is,

miként az összes orosz vénnek és kisegítőszolgának is megszűnt a kinevezése, pontosabban összeegyeztethetetlen az Orosz törvényekkel, így semmilyen engedelmességi kötelessége nincs már a tanúknak a volt vének felé.

Szóval, miközben megy a nagy igazságtalanság világgá kiabálása, a vádakról vagy az ítéletről nagy bőszen hallgatnak.

Pedig igazán megérnek egy misét az ott elhangzottak:

Nézzétek, mivel védekeztek például a kuruzslás vádja ellen:

 

"Az Ébredjetek!” válasza: Sok, széles körben elfogadott kezelésről, melyről valamikor azt gondolták, hogy biztonságos és hatékony, később kiderült, hogy nem az. Ez mind a hagyományos, mind az alternatív kezelési módra igaz. Ha egy kezelés elfogadását fontolgatjuk, legyen az akár hagyományos, akár alternatív, az a bölcs eljárás, ha ésszerű mértékben tájékozódunk a lehetséges előnyeiről és hátrányairól, és meggyőződünk arról, hogy nem ütközik-e bibliai alapelvekkel. Ez személyes döntés.

Ahogy azt korábban már többször megemlítettük, azÉbredjetek!” egy kezelési mód mellett sem foglal állást. A keresztények pedig kerülik, hogy megítéljék vagy kritizálják mások orvosi ellátással kapcsolatos döntéseit.

A cikkek kiemelték, hogy tulajdonképpen sem az alternatív, sem pedig a hagyományos orvoslás nem megoldás az emberiség összes betegségére. Csakis Isten Királysága fogja elhozni azt az időt, amikor nem lesz többé betegség (Jelenések 21:3, 4)."

https://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/102007329?q=az+%C3%89bredjetek+nem&p=par

Teljesen, 100%-ban igaz az állíás: 

 

"azÉbredjetek!” egy kezelési mód mellett sem foglal állást."

Csak a Watch Tower!

.

.

Mert a "keresztények...kerülik, hogy megítéljék ...mások orvosi ellátással kapcsolatos döntéseit", ellenben a Watch Tower nem:

 

 

"Ezért még akkor sem fogadunk el vért, ha az életünk forog kockán. Nem hagyjuk, hogy olyan emberek, akik nem ismerik Jehovát, és nem tartják fontosnak a neki való engedelmességet, megingassanak minket ebben a meggyőződésünkben. Igen, számítunk arra, hogy gúnyolni fognak minket a vérrel kapcsolatos álláspontunkért, de mi mindenképpen engedelmeskedni fogunk Istennek (Júd 17, 18). Mi segíthet, hogy szilárd maradjon az az elhatározásunk, hogy nem fogyasztunk vért, és nem fogadunk el vérátömlesztést? (5Móz 12:23)."

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr112471721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leslie07 2017.05.04. 08:17:44

Azzal , hogy jehova papjai(étsd: vezetotestulet plusz a jehovában felkentek
csoportja) a betiltott irodalmak megssemmisítésére szóllította fel jehova
tanúit elismerte, hogy ezekben a kiadványokban valóban szélsoséges tanokat hirdetnek. A kérdés már csak az, ha a világon minden országban
elrendelik-e ezeknek a kiadványoknak a megsemmisítését.

Mindenesetre nem véletlen, hogy amíg jehova pajai a JW.ORG- on keresztul beszámoltak a per kimenetelérol, addig a bírósági végzést,
amelyet torvénytelennek tartanak elfelejtették kozzé tenni.

Vajon mi tartja vissza jehova pajait attól, hogy feltárják a világ elott, hogy
a bírósági végzés mennyire torvénytelen?

a századik juh 2017.05.07. 16:20:35

@leslie07: Most már semmi, világgá kürtölték, hogy hazudnak, amikor azt állítják, alárendelik magukat a hatóságoknak!
süti beállítások módosítása