Napiszöveg amely nem cicózik!
2017. július 07. írta: a századik juh

Napiszöveg amely nem cicózik!

jwcica.jpg

 

Figyeljétek meg, hogy a Watch Tower hogyan hiteti el bibliaolvasó emberekkel, hogy a Biblia tartalmaz szögletes  zárójeleket, és egyben azt is, hogy a Jézus Krisztus vezette első századi gyülekezeteket mely "szoros együttműködés jellemezte"  valójában a köztük lévő szeretet helyett:

Július 7., péntek

„Akkor [Jehova mellett] voltam mint mestermunkás, bennem lelte gyönyörűségét nap mint nap” (Péld 8:30).

Az egység

már a teremtés kezdetén megmutatkozott. Az Atya és a Fiú közösen alkották meg azt a sokszínű élővilágot, amely most körbevesz minket. Később Isten szolgái is együttműködtek egymással. Ez volt megfigyelhető Noé napjaiban a bárka építésénél; amikor Isten népe a pusztában vándorolva felállította, lebontotta és továbbvitte a hajlékot; és amikor a templomban zenével és közös énekléssel dicsérték Jehovát. Minden ilyen tevékenységhez együttműködésre volt szükség (1Móz 6:14–16, 22; 4Móz 4:4–32; 1Krón 25:1–8).

Ilyen szoros együttműködés jellemezte az első századi gyülekezetet is Jézus Krisztus vezetése alatt.

Pál apostol elmagyarázta, hogy bár az egyes felkent keresztények ajándékainak, szolgálatainak és munkálkodásainak „különböző fajtái vannak”, mégis mindannyian egy testnek a tagjai (1Kor 12:4–6, 12). w16.03 3:1–2

wow3d_1.gif

Igen, onnan fogja tudni mindenki, hogy a tanítványaim vagytok,

ha a Watch Towernek ingyen építgetitek a jobbnál jobb ingatlanokat a

saját adományaitokból

megvásárolt telkeire a

saját adományaitokból

megvett építőanyagokból, amit később eladva tovább hízhat az az 500 csilliár dolláros vagyon, amit összelapátoltatott már a Watch Tower a hírnökökkel, és hogy együtt énekelgettek... igen, ezt jelenti Jézus követőjének lenni a Watch Tower szerint...

Sőt, mitöbb:

 

jezusazut.gif

 

Jézus felajánlotta az akkori Vezetőknek, hogy 3 nap alatt felépít egy templomot!!!

lettsikoly.jpg

Nem kellene-e mindenkinek, aki követni szeretné Jézust, hasonló felajánlást tennie?

 

jwsisak_1.jpg

Gondold át egy imával, amit bármilyen Jw.org felirat előtt/mögött/alatt/felett/mellett elmondhatsz!

 

jwima.JPG

 

Igen,

ha Jézus úgy látta

reálisnak,

hogy 3 nap alatt felépíteni egy Jw.org-királyságtermet, az követhető vállalás, akkor

ti, kicsinyhitűek, miért nem tesztek hasonlóan?

Marci mamájának is sikerült!!!

jw_org_terem_1.jpg

 

                                        Szarvezetünk

csak 144 000 forint/nap kötbért kér

határidő-túllépés esetén, és ne feledjétek, hogy ezen a pénzen mennyi szép és szines kiadványt tudunk nyomtatni majd...úgyhogy valójában a kötbér sem szankció, hanem egy újabb lehetőség a nagylelkű adakozásra a Vezető Testülettől.

watchmoney.jpg

Így tehát vállaljátok el bátran, Jézus követőihez méltóan, hogy 3 nap alatt felépítetek egy jw.org templomot, és nagylelkűségetekről tesz tanúbizonyságot minden nap késés!

most1.gif

Jehova bőven megáldja majd az erőfeszítéseteket, és nagylelkű áldásokkal viszonozza majd a szeretetet, melyet a neve iránt tanúsítottatok, merthogy mostantól Istenünk neve sem nem Jahve, sem nem Jehova, hiszen

a legújabb warwicki leletek szerint minimum egy duplavét tartalmaz Isten neve,

ezért a helyes írásmód a Jahwe, bár valószínűlegfeltételezhetőenlehetséges, hogy "ellenséges ember"-ek összekeverték a betűket, és az írásjeleket is eltávolították, így szervezetünk szerint mostantól Isten neve:

yahweh_1.gif

                                      Jw.org

 

Áment erre csak az "A"man-ek mondhatnak, akik nem felkentek, azok csak "B" man-t mondhatnak...

Bémen...

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr9612646905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igazság Kereső 2018.06.16. 01:05:29

Helyi összeseregletünkön a Zűrtorony tanúlmányozás alatt a folyóirat(nem Biblia) tanúlmányozást levezető főtőrzs-csőrmester Tezsvérünk azt momdta: Ne gátoljuk meg jóhiszeműen a testvéreinket, mint Péter Jézust, abban, hogy teokratilus célokat tűzzenek ki,,mint pl a teljesidejű-uttörőszolgálat, vagy bármelyin tisztségre törekszenek is. Átfutott az elmémen,hogy ha X Testvérem 4 órában akar 12 órás bért kéresve(mellesleg tele vannak a kongresszusaink ilyen "hiteles" történetekkel) álltalános-postás lenni,akkor nehogymán jót akarva felhívjam ezek lehetséges veszélyeire! Mert ezzel meggátolom abban,hogy erős legyen a hite,s a szent szellem mukáját is gátlom,mert nem tudja Jehovába vetett hittel várni,hogy Isten mindent képes megadni, ha az összhangban van a szándékaival-mondják! Tehát,az a helyes,ha hagyom,hogy őrültséget csináljon,és lakáshitel terhe mellett munkanélkülivé válljon,mert úgy is Jehova meg fogja álldani(sokan kerültek szakadék szélére emiatt) ! Persze,majd a kordinátor befogadja családostól! Aha..... Vagy ha bajba kerül,max azt mondják,nem volt erős a hite! Vagy mert biztos valamit tett,s nem érdemelte meg Isten segítségét! Hát így állunk....

a századik juh 2018.06.16. 06:11:31

@Igazság Kereső: Így van, az a helyes!

De ahhoz, hogy ezt Te A megértsd, olvasnod kellett volna a Biblia azon részét, ami kifejezetten csak a véneknek íródott!

Ebből kiderül, hogy az apostolok is devizahitel-károsultak voltak, tele voltak személyi kölcsönnel, és a tekercseiket/tabletjeiket is hitelből finanszírozták.

Sokat tapasztalták, hogy miként Jézust is üldözték, úgy őket is üldözték a tanítványságuk miatt. Ugyanígy napjainkban nem teljesedne a prófécia, ha sok, viszonylagos békés helyen élő testvérünket nem üldözné a Nav vagy/és a Provident, illetve minimum 2 kereskedelmi bank.

Jó keresztény kihasználja ezeket a pénzügyi lehetőségeket, elvégre hat hónap fizetési haladékot lehet kérni, miközben holnapután kiskedden itt van armageddon!

Simán megéri, akárhogy is számolom.

Most komolyan, minek stresszelnéd magad munkával, ha a fizetésed 80%-a Sátán világának pénzügyi csatlósait hizlalja? Add a maradék ötödöt a Watch Towernek, az lesz a megoldás!

Igazság Kereső 2018.06.16. 23:21:09

Miért veszik be,hogy 4 órában simán meg lehet élni, családot eltartva,kocsit hitelt fizetve????? De komolyan! És megtapsolják "fizetett statiszta" Testvért,ha ezt hihető szinészitehetséggel előadja a kongin! És ha én ezt kifogásolhatónak merem nevezni engem néznek full idiótának! (1-2 Tesó akiknek még maradt agysejtje egyetértenek) Amikor meg szellemmel telve(na meg csekkekkel a postaládában telve) kipróbálják,olyat kapnak az élettől,hogy a "fal adja a másikat!" Na akkor,rádöbbennek,hogy itt valami bibi vala... Csak nehogy túl nagy árat fizessenek a hiszékenységükért,mert a milliomos Szervezet nem fog nekik házat venni az tuti! Szomorú..... Lehet erről humoros sorokat írni,de súlyos következményei lehetnek a vakbuzgalomnak! Családok mennek tönkre emiatt! Ez a VT=Jehova szava koncepció túlértékelése miatt lehetséges csak! Sokan őszintén-én is így éreztem-meg kívánnak felelni az elvárásoknak,gondolván,ezzel az Istennek végeznek szent szolgálatot! Talán még sok-sok vén is elhiszi,hogy szent szolgálatot végez. 8 millio ember életével játszik a Szervezet vezetősége, azért a néhány száz millio dollárért! Hű és bölcs rabszolga-tartó osztály!

a századik juh 2018.06.16. 23:30:52

@Igazság Kereső:

" 8 millio ember életével játszik a Szervezet vezetősége, azért a néhány száz millio dollárért!"

Szerény véleményem szerint a Watch Tower valódi vagyona caklipakli 600 milliárd dollár körül van.

Leírom mégegyszer:

600 milliárd dollár!

Ezt mind a tagok adományaiból és ingyenmunkájuk hasznából kaparták össze.

Párszázmillió dollár ment már el eddig nekik peren kívüli egyességekre meg perekre, persze az is a "világméretű munkára" dobozokból.

Ez a hihetetlennek tűnő 600 milliárdos szám az iszonyat mennyiségű ingatlanvagyon miatt ilyen nagy.

Igazság Kereső 2018.06.17. 00:28:25

@a századik juh: Ah... Akkor ki a csudát érdekel egy-két tönkre ment család! Majd jól elhagyják az "igazságot" és ellehet felejtkezni róluk,mert "megérdemelték"! Non-profit Szervezet? Ekkora forgótőke mellett? Ki hiszi ezt el? Inkább nem is folytatom ezt a kommentet! :D

a századik juh 2018.06.17. 00:52:38

@Igazság Kereső: A Watch Tower céghálózatban 1000 profitorientált Watch Tower cégből 1 nonprofit, azért, hogy legyen mire hivatkozni.

Például a kiadványokat nyomtató cég NEM NONPROFIT, a könyvelésben minden kiadványnak van ára, amit az adományokból finanszíroznak. Ha kiszámolod, hogy 5 dollár egy Őrtorony és ébredjetek PAPÍRON, akkor egyből megértheted, miért is ez a legnagyobb példányszámban nyomtatott folyóiratpáros évtizedek óta. Azért, mert ezekkel lehet a LEGNAGYOBB HASZNOT elérni, hisz ingyenmunkások írják, szerkesztik, nyomtatják, terjesztik, az alapanyagokat és gépeket adományokból fizetik, és a végén még 5 dollár szor 38 000 000 adományt lekönyvelnek még a kiadónak kéthavonta.

Duplán finanszíroznak, amit lehet.

Az "egy-két tönkre ment család" pedig valójában egy-két MILLIÓ tönkrement család, hisz Russell testvér születésnapi cége 6 generáció óta "támogatja" a testvéreket, hogy közben a semmiből 600 milliárd dollárja lett, az azért van, mert nonprofitok, igen!

Amíg a tesók hitelből finanszírozzák a tanú-létüket, a szegénységi fogadalmat tett Watikáni Wezetők súlyos aranyékszerekkel feldíszítve élik életüket szégyenletes fényűzésben!

Igazság Kereső 2018.06.17. 22:51:44

@a századik juh: A mai összejövetel számomra már a legnehezebb volt. Fogalmam sincs meddig bírok még ott maradni! Nyilvános előadás: "Mindenbizonnyal még a mi életidőnkben eljön Jehova napja." Őrtorony: Feltétlen engedelmesség(a szabadság állarca mögé bújtatva) ne szerezz diplomát mert VESZÉLYES! Folyamatosan prédikálj, menj építkezésekre,mindez a világgal ellentétben felbecsűlhetetlen szabadsággal jár! Egy Testvér még fel is mondott a munkahelyén,csakhogy az új Főhivatal építésénél szolgálhasson,dicsőítve Jehovát! Kész..... Nem sok kell,hogy beadjam náluk a kulcsot! :D

Igazság Kereső 2018.06.17. 22:55:24

@a századik juh: Másrészt,ha nem non-profit,akkor hol marad az adózás?! Lehet naív vagyok ebben a kérdésben,de itt súlyos adó miliárdok maradnak befizetetlenűl! Ha igen,akkor miért nem hajtják be? Nyilván fizetnek,mert már darabokara tépték volna a céget!

a századik juh 2018.06.18. 04:09:43

@Igazság Kereső: Nem fizetnek adót, mivel az EGYHÁZAK nem fizetnek adót! Franciaország pár éve megelégelte ugyanazt, amiért Putyin is berágott, ti.,hogy az egyház álcája alatt valójában egy ingatlanmogul adóelkerülő céghálózat van, és kivetettek 40%-os adót a francia Watch Tower szervezetre, de a Wezetők szétsírták világszerte a pert, így abból nem lett semmi.

Igazság Kereső 2018.06.18. 22:59:11

@a századik juh: Így kell csilliárdos lenni mások bőrén! Drakulálok! :D Én is kitalálok egy szipiszupi vallást és megszedem magam! Ja... Még sem! Nekem nem bírná a gyomrom! :(
süti beállítások módosítása