Jehova Tanúi nyíltan szembemennek a törvényekkel, és még büszkék is rá!
2017. július 30. írta: a századik juh

Jehova Tanúi nyíltan szembemennek a törvényekkel, és még büszkék is rá!

A hír a Jw.org-on olvasható:

 

https://www.jw.org/hu/hirek/friss-hirek/regiok/oroszorszag/nemzetkozi-delegacio-batoritotta-tanukat-fellebviteli-targyalason/

jwrussiavezeto.jpg

"

2017. JÚLIUS 21.
OROSZORSZÁG

Nemzetközi delegáció bátorította az oroszországi Tanúkat a fellebbviteli tárgyaláson

 

NEW YORK:

Jehova Tanúi vezetőtestülete nemzetközi delegációt küldött Moszkvába három kontinensről, hogy biztosítsák az oroszországi Tanúkat a világszerte élő hittársaik támogatásáról.

A küldötteket nagy örömmel fogadták az orosz testvérek, akik közül néhányan a távoli Szibériából utaztak Moszkvába. A delegáció tagjai elmondták az orosz testvéreknek, mennyire aggódnak értük, és biztosították őket arról, hogy a hittársaik az egész világon sokat imádkoznak az érdekükben. Az egyikük ezt mondta: „Nagyon megérintett az orosz hittársaim bátorsága, különösen azért, mert szinte semmi esély sem volt arra, hogy megváltoztatják a tevékenységüket betiltó igazságtalan döntést.”

A három főből álló bírói testület kedvezőtlen döntése ellenére a tárgyalóteremben szeretetteljes és békés maradt a légkör. Ugyanakkor nagyon lesújtó volt hallani, hogy

Jehova nevét ilyen nyilvánosan gyalázták,

 

és elszomorító volt belegondolni, milyen nehéz megpróbáltatások várnak ezután a Tanúkra Oroszországban.

 

De a testvérek méltóságteljes, kedves viselkedése a tárgyalóteremben már önmagában elegendő bizonyíték volt arra,

hogy mennyire abszurd „szélsőségességgel” vádolni őket.

 

Mark Sanderson,

a vezetőtestület tagja vezette a delegációt.

Szeretettel buzdította a testvéreket,

hogy legyenek bátrak és erősek.

 

A tárgyalás után

a helyi Tanúk elbúcsúztak a delegáció tagjaitól, megölelték őket, és elmondták nekik, mennyire hálásak azért, hogy ezen a történelmi jelentőségű eseményen velük voltak.A küldöttek

21 nagykövetséget is felkerestek Moszkvában, hogy hiteles tájékoztatást nyújtsanak arról,

milyen hátrányos helyzetbe kerültek Jehova Tanúi az üldözés miatt Oroszországban. Például felgyújtják az otthonaikat, elbocsátják őket a munkahelyükről, és a gyermekeket zaklatják az iskolában. Számos vén ellen pedig büntetőeljárást indítottak a keresztény összejövetelek szervezése miatt. Ez történt Dennis Christensennel is, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

Több nagykövetet is megrázott az a kétperces videó, mely beszámol a történtekről.

A hivatalnokok nemegyszer ezt kérdezték: „Miért éppen Jehova Tanúi?” Ez remek lehetőség volt a testvéreknek a tanúskodásra. Elmagyarázták, hogy a szervezetünk politikailag semleges, és hogy a bibliai oktatómunkánk hatására sok orosz állampolgárnak jobb lett az élete. Az egyik nagykövet ezt mondta: „Az ortodox egyház nem örül neki, hogy az ő vizeiken halásznak.” Több mint tíz nagykövetségről voltak jelen a nyolcórás tárgyaláson.

A nemzetközi delegációban részt vevő Tanúknak nagyon hiterősítő volt látni, hogy az orosz testvéreik milyen szilárdan elhatározták, hogy hűségesek maradnak Istenhez.

És az is bátorította őket, hogy eredményesen tudtak tanúskodni magas rangú hivatalnokoknak."

 

wow3d_1.gif

 

Magyarul

a Vezető Testület feljelentette a Jw.org-on a Vezető Testület egy tagját, és a nemzetközi delegáció minden tagját az Orosz hatóságoknál szélsőséges tevékenység végzése miatt,

és egyéb bűncselekmények miatt,

hiszen az alábbi tevékenységek szélsőséges tevékenységnek számítanak Oroszországban, amit ráadásul közvetlenül a betiltás fellebbezésének elutasítása után követtek el:

.

.

"A küldöttek 21 nagykövetséget is felkerestek Moszkvában, hogy hiteles tájékoztatást nyújtsanak arról, milyen hátrányos helyzetbe kerültek Jehova Tanúi az üldözés miatt Oroszországban.

Ez remek lehetőség volt a testvéreknek a tanúskodásra."

danger_animation_006_www_mobilemaza_net_1.gif

Oroszországban szigorúan tilos Jehova Tanúinak szervezett formában bármiről is "hiteles tájékoztatást nyújt"aniuk!!!

.

.

A nemzetközi delegációjuk, élén a Vezető Testület egy tagjával mégis ezt tette!!!

21 nagykövetséget kerestek fel szervezett formában, hogy tanúskodjanak Jehova Tanúiról, és hogy ócsárolják az Orosz törvényeket,és az Orosz törvényhozást! 

És dicsekszenek vele a Jw.org-on!

Dicsekszenek, hogy ők mertek törvényt szegni, merjenek akkor a testvérek is, mert a Vezető a követendő példa, ha a Vezető a betiltás fellebbezésének elutasítása után, azaz a betiltás jogerőre emelkedése után azonnal elment 21 nagykövetségre Moszkvában tanúskodni, akkor annak az az üzenete Jehova Tanúi felé, hogy az a 175 000 Jehova Tanúja is hagyja figyelmen kívül az Orosz törvényeket, akikre ezért súlyos börtönévek várnak majd,

nem úgy, mint a Vezetőre, aki diplomáciai védettség mögé bújva volt csak ilyen bátor!

 

"Több nagykövetet is megrázott az a kétperces videó, mely beszámol a történtekről."

danger_animation_006_www_mobilemaza_net_1.gif

Oroszországban szigorúan tilos a Watch Tower által készített videók levetítése, terjesztése és tárolása.

De a diplomáciai védettség alatt álló Vezetőnél volt ilyen,

kifejezetten készültek rá, hogy az Orosz törvényhozást könnyes történetekkel ássák alá a 21 moszkvai nagykövetségen.

Ezek után mind a 175 000 oroszországi Jehova Tanúja partizántevékenységet fog folytatni a Watch Tower szélsőségesnek minősített videóival, szabadságukat és vagyonukat kockáztatva ezzel,

amit a diplomáciai védelem alatt álló Vezető egy másodpercre sem tett meg!

 

danger_animation_006_www_mobilemaza_net_1.gif

"Elmagyarázták, hogy a szervezetünk politikailag semleges, és hogy a bibliai oktatómunkánk hatására sok orosz állampolgárnak jobb lett az élete."

Vagyishogy az Orosz törvényhozás Jehova ellen van! Ennélfogva mind a 175 000 oroszországi Jehova Tanúja Jehova törvényét fogja inkább követni,mintsem az Orosz törvényeket, amiért akár 10 évet is kaphatnak,

miközben a Vezetőjüket a diplomáciai védettsége miatt ilyen veszély nem fenyegette!

 

Ezzel a Jw.org cikkel a Vezető Testület igyekszik elérni,hogy Dánia után még egyéb országokat is érintetté tegyen az Orosz betiltás ügyében,

azaz politikai nyomásgyakorlást akar alkalmazni V.V. Putyin ellen!

 

putinhe_1.jpg

 

A Vezető Testület!

vezetonek.png

Akik 175 000 embert buzdítanak arra, hogy inkább a Vezető Testületnek engedelmeskedjenek, semmint az Orosz törvényeknek!

Ez a Jw.org cikk egy burkolt, lázadásra felszólító cikk, amelynek üzenetéhez hasonló tartalmú felszólításokat kapnak mindenféle lehetséges úton az Orosz wének.

Én arra buzdítom mind a 175 000 Orosz Jehova Tanúját, hogy csak akkor utánozzák a Vezetőjüket,

HA  MAJD ŐK MAGUK IS DIPLOMÁCIAI VÉDETTSÉG ALATT ÁLLNAK, ÉS BÁRMIKOR  ELREPÜLHETNEK A 100 HOLDAS PAGONYUKBA ADOMÁNYBÓL INGYENÉLNI!!!

 

Addig, amíg ez nem történik meg, vagy tartsák be az Orosz törvényeket, vagy utazzanak külföldre a legközelebbi szabad Bételbe, ahol legális a Jw.org, és nem minősül szélsőségesnek wének által letanúzott írásos szerződésben előre vállalt öngyilkosságra buzdítani bárkit, aki vérátömlesztéssel egyébként megmenthető lenne.

Szerintem a Bételekben szeretettel várnak minden ilyen "migráns" Jehova Tanúját,

etetni, itatni fognak benneteket,

.

 

otthonokat építenek nektek, megélhetésről fognak gondoskodni számotokra,és befogadnak majd a Királyságtermükbe is, hogy együtt, egységben, szabadon imádhassátok Jehovát, mert ez így természetes Jehova Tanúinál, akiket az egymás iránti szeretet jellemez!

ehes_voltam.jpg

Szerintem a szervezetünk mind anyagilag, mint szervezésügyileg, mind az egy főre eső kivetítők és tabletek számát illetően készen áll mind a 175 000 oroszországi testvérünk befogadására!

Szerintem inkább gyertek el most, mint hogy a bőrötökön érezzétek, amit a Jw.org már most tud:

"elszomorító volt belegondolni, milyen nehéz megpróbáltatások várnak ezután a Tanúkra Oroszországban."

Mert csak akkor "várnak" rátok ilyen "nehéz megpróbáltatások", ha továbbra is elvárja a Watch Tower, amit most az Orosz állam betiltott.

Márpedig ezek szerint elvárja, sőt, ezek szerint még többet vár el!

 

Szerintem fizessetek be a Jw utazás-sokk nál egy warwicki Bétellátogatásra, és maradjatok ott, kérjetek politikai menedékjogot.

Most komolyan!

Mégis mi baj történhetne szerető testvéreitek védelmező Őrtoronyszimbólumai és Jw.org táblái alatt veletek?

moon1.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr4312700751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gggarai 2017.07.31. 20:09:49

Ez nagyon jó bejegyzés volt! És még mindig nem jön le nekik a szélsőség, a manipuláció...
Ha lesz az emberiségnek veszte, az csak a dogma lehet (vallási vagy politikai). Nagyon sajnálom őket.

a századik juh 2017.08.01. 13:42:10

@gggarai: Köszönöm az elismerést!

Úgy gondolom, nekem sem jönne le, és még ideológiát is gyártanánk hozzá.

Igazság Kereső 2018.06.15. 23:34:21

Mikor leveleket küldtek a gyülekezetünkből(is) én nem küldtem. Nyiltan elmagyaráztam miért. Emellett, sokuk azt mondta,hogy "Jehova kéri ezt a szolgáitól" mármint a levelek küldését. Mert minden-ez az álláspont-amit a VT mond,azt Jehova mondja! Ha a VT ezt kérte,akkor Jehova kérte, és biztos haaaaatalmas terve van ezekkel a levelekkel! Ezek álltal lesznek kiszabadítva,ha másra nem is lenne jó, nagy szabású tanúskodásnak mindenképpen-mondták! Néhányuknak elmondtam,mit gondolok, miszerint Jehova NEM kért ilyet, ezek után néhányan elkezdtek eltávolodni tőlem, a Facebook-ról is töröltek páran! Láthatóan nem tetszett,hogy szerintem nem mondta Jehova,hogy küldjünk bármit is! Pusztán az bosszantott némelyeket,hogy szerintem nem egyelő a VT szava Jehova szavával,hiszen Ők isten szócsövei....

a századik juh 2018.06.16. 06:44:51

@Igazság Kereső:

A Te bajod, ha önkéntpostásokat akarsz lebeszélni a levélírásról, most már tudod.

Mikor komolyan elhiszik, hogy V.V. Putyin egyenként olvasgassa a leveleiket és elmélkedik rajtuk, sőt, kikeresi az írásszövegeket is!

Nem akarlak elkeseríteni, de Putyin pontosan azt tette. amit özvegy Oszlopos Russellné született Sárkány Jezabell úttörőtestvérnő a nagykarácsonyi északkelet gyülekezetből tanácsolt Neki levélben,

sőt,

Putyin vissza is írt neki, megköszönve a tanácsait, és azóta levélben tanulmányoznak!

Bizony!

Putyin a kongresszus utolsó napjára is eljött, és együtt énekelte a testvérekkel az "Előre Tanúk!" című slágertot!

A műsorvezetőtestület meg igenis Jehova szócsöve, mert a Biblia nem elég szócső, Isten szava ugyan élő és ható, de csak abban az esetben, ha a műsorvezetőtestület felerősíti a hangját, nem igaz, hogy Te ezt nem vágod, és mindenféle Függetlenség Szellemét hordozol be a gyülekezetbe, megbotránkoztatva ezzel a facebook-függő testvéreket, és felülbírálod Wének Testhületét, akik csoportos facebook-törlésre ítéltek Téged.

Ha így folytatod, hamarosan szembesülni fogsz a

Walódi

Testwéri

Felebarátiszeretetükkel.

Írtad volna meg a levelet, most nem lennél ekkora bajba, hogy hitehagyottakkal csevegsz, meg Sátán asztaláról csemegézel.

Az Apostolok és Pál testvér is leveleket írt, csak Neked derogált?

Ja nem, én sem írtam, bocs!

:)

Igazság Kereső 2018.06.16. 22:52:10

@a századik juh: Szerinted van esély,hogy 1-2 felvigyázzá mán felügyelő tiszt, megismer ezeken a blogokon és önkéntes harakirit kell elkövetem súlyos bűneim miatt? :D Nem mintha rettegnék, csak úgy izgat a szitu!

a századik juh 2018.06.16. 23:22:09

@Igazság Kereső: Szerintem kizárt. Ha meg is ismernek, mit tudnak tenni bizonyíték nélkül? Ez a blog egy aktív tanú blogja, a Joker meg sohasem volt tanú, ergo az Ő blogja sem lehet hitehagyott blog, ennyi. :)

Igazság Kereső 2018.06.16. 23:33:36

@a századik juh: Bizonyíték? "Kiközösitünk mert csak!" Tapasztaltam ilyet a családunkban! Na de..... Nem érdekel, nem félek ettől! :) Ha mégis lenne valaha is felelősségre vonás akkor leteszem a bizonyítékaimat az asztalra és angolosan távozom! :) Te is hivatalosan Tanú vagy? Hogyhogy nem tettek még ki? Nyilvánvalóan hitehagyott tevékenységet folytatsz a szabályaik szerint! Ha erről tudnak,és mégsem kapsz még "ejnye-bejnyét" sem az különös! Valaki nagyon szeret! :P :D

a századik juh 2018.06.17. 00:05:08

@Igazság Kereső: A bírói bizottságok könnyen kijátszhatóak. Megpróbáltak kitenni nem egyszer, nem kétszer. Kaptak az arcukba érte rendesen, megvan az írásos elnézéskérésük, jól benéztek pár dolgot, és törvénytelenségeket követtek el, ezért jó ideje nem is próbálkoznak már velem. Cserébe nem járok olyan sűrűn összejövetelekre, mit régen, merthogy az összejövetelek látogatásának elmulasztása NEM kiközösítési alap. :) Ha megfigyeled az érveimet, vigyázok rá, hogy minden állításomat alá tudom támasztani szervezeti kiadványokból, még azt is, hogy Russellt az Őrtorony nevezi sátán szócsövének. Márpedig szervezeti kiadványokat idézni nem hitehagyott dolog, mégha régiek is azok a kiadványok. Minden és mindennek az ellenkezője megtalálható már az Őrtornyokba, csak ismerni kell őket, és kész + nem szabad indulatból beszélni. Aki ismeri a bírói bizottságokra vonatkozó szabályokat és a működési mechanizmusukat, azt nem fogják tudni kitenni, ha az illető nem akarja. Plusz -ahogyan írod- az sem árt, ha "valaki nagyon szeret", az is igaz! :) Mert vannak olyanok, akik bigottságukban elfordultak tőlem, de meglepődnél, hogy mennyi testvér nyitott egy jóízű szervezetkritikára, köztük vének és körzetfelvigyázók is, persze csak négyszemközt, és bizonyos határok között, sóval fűszerezve.
süti beállítások módosítása