"Melyik a helyes: a „minden” vagy a „mindenfajta”? "
2017. október 05. írta: a századik juh

"Melyik a helyes: a „minden” vagy a „mindenfajta”? "

"11Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára"

Titusz 2:11

Nézzük, hogyan értelmezik ezt a Bibliaverset Jehova Tanúi, akik szerit senki nem részesülhet megmentésben, aki nem tanulmányozza velük "a Bibliát":

bibliami_1.jpg

"Mi a helyzet az olyan írásszövegekkel, mint mondjuk a Titusz 2:11, amely az „ÚRB” szerint kijelenti, hogy

Isten üdvözítő, azaz megmentő kegyelme „minden embernek” megjelent?

 

jezus_az_ut.png

Más írásszövegek, egyebek között a János 12:32, Róma 5:18 és az 1Timóteusz 2:3, 4 hasonló gondolatot fejeznek ki például a Kár., Kat., ÚRB szerint. Ezekben a versekben a „minden” vagy „mindenki” szónak a görög megfelelője a pasz szó ragozott alakja.

 

Amint arra a

dr. Kiss Jenő szerkesztette Újszövetségi görög—magyar szótár

(Budapest, 1975, 131. o.)

rámutat, jelentése nemcsak „mindenki”, „minden”,

hanem „sokféle” vagy „mindenféleis lehet.

.

.

A fenti szövegekben a „minden” szó helyett állhatna „mindenféle” vagy „mindenfajta”,

és az ÚV ezt is használja.

 

Melyik a helyes: a „minden” vagy a „mindenfajta”?

Nos, melyik fordítás van összhangban a Biblia egészével?

Az utóbbi."

"11 Mert az Isten ki nem érdemelt kedvessége+, amely megmentést+ hoz mindenfajta embernek,+ nyilvánvalóvá lett"

Újvilág-fordítású [tiltólistás] Biblia

 

Értsd: Jehova Tanúi "mindenfajta" emberek,

így lehet csak rájuk alkalmazni ezt a Bibliaverset

szemben azzal, hogy talánbiza másokat is meg szándékozott volna menteni Jézus Krisztus a váltságáldozatával.

misi.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr2712911501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leslie07 2017.10.08. 09:26:42

Szerinted mit akartak elérni azzal az UVFerdítok, hogy a minden ember helyett mindenfajta embert hagsúlyozzanak?

a századik juh 2017.10.08. 11:50:21

Kiválasztottságérzet-növelő önfelmagasztalás.

sibbolet47 2017.10.24. 18:31:26

@a századik juh: Akkor ez minden vallásra igaz?
Károli Márk 13:20 És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, a kiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.

a századik juh 2017.10.25. 05:58:13

@sibbolet47: A Biblia nem vallásokat fog megmenteni, sem nem szervezeteket, hisz akkor Jézus nem az emberek fiaiban lelné gyönyörűségét, hanem az emberek fiai által alapított szervezetekben vagy vallásokban.
Isten azt akarja, hogy mindenfajta ember megmentésre jusson, Jézus pedig mindenkiért meghalt. Ki vagyok én, hogy korlátozzam a váltságáldozatát emberi tanításokkal? Jézus követői minden vallásban ott vannak, még az ateisták között is, szerintem. De ő valójában a bűnösökért jött, hisz az egészségeseknek nincsen szükségük orvosra. Közben rájöttem, elfelejtettem üdvözölni: Üdv a blogon. Örülök, hogy kérdez, én is kérdeznék: a jw.org-on az olvasható, hogy NEM CSAK JEHOVA TANÚI FOGNAK MEGMENEKÜLNI. Mit gondol, igaza van ebben a Vezetőknek?

sibbolet47 2017.10.25. 19:59:32

@a századik juh: Nos egyet értek sokminden megjegyzésével, ám a " NEM CSAK JEHOVA TANÚI FOGNAK MEGMENEKÜLNI" hol található a jw.orgon?
A másik Jézus (leendő) követői tényleg ott vannak, de csak akkor ha aláveti magát Jézusnak és Istennek. A "betegek" is csak akkor gyógyulnak meg ha hallgatnak az "Orvos" utasításaira.
Köszönöm az üdvözlést, bár nem tudom milyen blog ez.
Remélem nem a kiközösítettek blogja.

leslie07 2017.10.26. 02:27:17

@sibbolet47: Jehova tanúi kozul is csak azok fognak megmenekulni, akik felhagynak a napisten azaz YHWH imádásával, és megtérnek az igaz Istenhez a Khrésztoszhoz.

a századik juh 2017.10.26. 04:07:14

@sibbolet47: Megkeresztelt Jehova Tanúja vagyok, akit majd az összes exjt-blogger kitiltott, aki nem, az is része olyan blognak, ahonnan ki vagyok tíltva.
A kért hivatkozás:
www.jw.org/hu/jehova-tanui/gyakori-kerdesek/megmentes-kik/

"Úgy gondolják Jehova Tanúi, hogy egyedül ők fognak megmenekülni?

Nem."

sibbolet47 2017.10.26. 19:25:00

@a századik juh: Szerintem ehez a linkhez nem is kell kommentár.

a századik juh 2017.10.27. 05:09:43

@sibbolet47: Azért kell, mert a Jw.org mást állít, mint amit, mint amit a Mi Királyságszolgálatunk állított. És az a nem sem nem, hanem igazából majdnem. A bátorságod miatt kérhetsz tőlem egy cikket, aminek Te jelölheted meg a témáját.

sibbolet47 2017.11.03. 21:40:23

Mi az a cikk, ami mást állít?

a századik juh 2017.11.04. 04:05:20

@sibbolet47: Azt kérdezed, hogy , melyik cikk állítja, hogy csak Jehova Tanúi és a velük tanulmányozók fognak megmenekülni? Hát kábé az összes idáig megjelent cikk. És ennek ellenére merik ezt úgy tálalni, hogy: Nem, ami szerintem egy súlyos hiba a szervezet részéről, mert vagy a nyilvánosságnak hazudnak a JW.org-on, vagy a tanúknak hazudtak/hazudnak mind a mai napig. Sajnos a többség annyira életformájává tette az ítéletüzenet-kampányt és a végárást, hoogy észre sem vették, hogy a 2014-es 100 éves kampányra kiadott kiadványban a "MILLIÓK ÉLNEK MOST, AKIK SOHASEM FOGNAK MEGHALNI" kiadványt sztárolják, ami a "egy nemzedék az valójában két nemzedék" újvilágosság fényében nem más, mint ORDAS HAZUGSÁG, POFÁTLAN FÉLREVEZETÉS, és a Hazugság atyjának szavait szólja, de a tanúkat nem érdekli, hogy 1921 óta 5-6 generáció felült ennek az ingyenmunkások életét kiszipolyozó remekműnek, nem, sőt, miután bejelentették, hogy az egész kiadvány kamu, még dicsőítik is...

sibbolet47 2017.11.04. 12:14:11

@a századik juh: Csak vádaskodsz , rágalmazol, mint az Ördög diabolos = kinek neve jelentése rágalmazó, vádoló. Szerintem ne ilyeneket "egyél" hanem inkább tejet először, mert a kemény eledelt a gyomrod nem bírja még: Héb 5:11-14 "11 Őrá nézve sok a mondanivalónk, és nehéz megmagyarázni, mivel eltompultatok hallásotokban. 12 Mert bár az időt tekintve bizony tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy elölről tanítsa nektek valaki az Isten szent kijelentéseinek elemi dolgait; és olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem szilárd eledelre. 13 Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságosság szavában, mivel kisgyermek. 14 A szilárd eledel azonban érett embereknek való, azoknak, akiknek a használat folytán edzett érzékelőképességük van a helyes és a helytelen közötti különbségtételre."
Bocsi ez nem sértés vagy gúny akar lenni, hanem jószándékú megállapítás a mondanivalód alapján, mert nem végzel alapos kutatást. - :|

a századik juh 2017.11.04. 13:10:08

@sibbolet47: Köszönöm a kedvességed, és a szeretetet, hogy figyelmeztetsz is rá. Konkrétan rá tudnál mutatni, hogy hol lehetne alaposabban eljárnom, konkrétan melyik gondolat az, amitől egyből az Ördöggel azonosítottál?

Ráadásul 2014-es teokratikus kiadványból idéztem, ami egy másik teokratikus kiadványról beszél.

sibbolet47 2017.11.04. 19:24:57

@a századik juh: Szívesen, ám én nem mondta, hogy te Ördög lennél, csak azt, "mint az Ördög" - tehát olyan, de nem az.
Ugyanis az ember nem Ördög. :)

Filgyel jól!:
A 100. juh Jézus szemléltetésében ösztönösem kóborog el, mivel pásztor nélküli, de a juhok engedik, hogy vezessék őket, és követik a pásztorukat, és megtanulják felismerni a hangját (Ján 10:2-5)
Tehát te, mint egyik 100. juh szükséged van Jézus által tanított alaptanításokra pl.:
. megtalálni az igaz vallást (hitet) a Biblia alapján Ef 4:5
. engedned kell, hogy tanítsanak mindarra, amit a Biblia tanít és nem emberek kitalálását Máté 28:19,20

Ne magadtól értelmezd a Bibliát, hanem a Biblia saját magát magyarázza ki, hogy minek mi az értelme, mert ha nem így teszel akkor csak okoskodás lesz a vége Csel 8: 30,31 30 Fülöp odafutott, és hallotta, amint fennhangon olvassa Ézsaiás prófétát, és ezt mondta: „Érted is, amit olvasol?” 31 Az így szólt: „Hát hogyan is érthetném, hacsak valaki útmutatást nem ad?” És kérlelte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön le mellé.

Kezdetnek így kell elindulnod, ha azt akarod, hogy megtudd mi Isten szándéka veled.

Megtérni bárhova meglehet, de nem biztos hogy az igaz Istenhez térsz meg ha nem vagy nyitott.

És itt jön megint a teokratikus kiadvány. Miért nem pontosítasz legalább 1-et konkrétan (oldalszám szerint), mint általánosan?

a századik juh 2017.11.05. 04:58:51

@sibbolet47: Köszönöm szépen a gondolataidat, teljesen igazad van, tényleg nem azt írtad, hogy én vagyok az Ördög -hiszen az Ördög nem ember- hanem azt, hogy "mint az Ördög", ami valóban teljesen más, és így már egyáltalán nem is sértő, elnézést is kérek, hogy félreértettem, és olyat adtam a szádba, amit nem mondtál.

Köszönöm, hogy kifejtetted, miszerint a bibliai történetben a 100.juh "pásztor nélküli", és hogy "ösztönösen" kóborol el.

Fel is ütöttem gyors a Bibliát, mert azt tanultam ezalatt a több, mint egy évtized alatt, mióta Jehova Tanújaként megkeresztelkedtem, hogy ne higgyek el mindent bemondásra, hanem járjak utána, vajon tényleg úgy vannak-e azok a dolgok, azaz jelen esetben igazat állítasz-e, hogy a századik juh egy "pásztor nélküli" juh...

"„Melyik ember az köztetek, aki, ha száz juha van, és elveszít közülük egyet, nem hagyja hátra a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, míg meg nem találja?+ 5 És amikor megtalálja, vállára veszi, és örvendezik.+ 6 Mikor pedig hazaér, összehívja barátait és szomszédait, és így szól hozzájuk: »Örvendezzetek velem, mert megtaláltam az én elveszett juhomat" Lukács15-4-6.

Szóval a történet szerint biza van gazdája a századik juhnak attól függetlenül, hogy "ösztönösen" elkóborol. Az állításod, miszerint "ösztönösen kóborog" el a juh, azt tanítja nekem, hogy gondolkodjak el azon, milyen pásztor is az, aki nem tudja, hogy a juhok "ösztönösen" el szoktak kóborolni.

Szóval a századik juh nem pásztor nélküli juh, hanem egy olyan pásztor juha, amely pásztor hibát követett el a rábízott juhnyáj őrzésekkor.

A történetben nem az "ösztönösen" elkóborló juh a fekete bárány, hanem a pásztor. Ez abból is tetten érhető, hogy otthagyja a maradék 99-et az "ember", és elindul az elveszett egyért.

Ezek után még bedobtad nekem Fülöp és az eunuch történetét, miszerint nem értem, amit olvasok.

Épp most vezettem le neked, hogy teljesen félremagyarázod a Bibliát a századik juh esetében is, mivel szerinted az "pásztor nélküli", holott egyértelműen a nyájhoz tartozik még elkóborolt állapotában is, ami abból is látszik, hogy a pásztor kockáztatja érte a másik 99 juh, és a saját életét is.

Ezek után mit is mondhatnék neked én, aki pont úgy "vádaskodik" szerinted, mint az Ördög?

"amiben a másikat megítéled, önmagadat ítéled el, mivelhogy te, aki ítélsz+, ugyanazokat gyakorlod.+"
bi12 Róma 1:1–16:27 - Új világ fordítás (bi12)

Mit szeretnél, mit pontosítsak? Valóban az idézetek konkrét megjelölése az, ami hiányzik neked? De hiszen a cikkekben ott vannak a teokratikus megjelölések és a pontos oldalszám is, sőt, ha van olyan, akkor linkelve is ott vannak az idézetek.

De ha konkrét kérdést teszel fel, hogy melyik kijelentésnek nem találod a hivatkozását, igyekszek azokat mielőbb pótolni, és hivatkozásokkal ellátni, mert fontosnak tartom, hogy ne legyünk hiszékenyek, hanem bereai módon bizonyosodjunk meg a dolgokról.

De mivel pontosan tudom, hogy egy szervezethű tanú feje tele van bibliai gondolatokkal és idézetekkel, úgy gondolom, csak tévedés történt, és a sok juhos Bibliaversből csupáncsak összemostad a 100. juhosat és a "pásztor nélküli juhok"-at, ami egy teljesen más szituáció volt.

sibbolet47 2017.11.07. 17:52:16

@a századik juh: pásztor nélküli, mert Jézus azt mondja "mint a pásztor nélküli juhok" Máté 9:36

"milyen pásztor is az, aki nem tudja, hogy a juhok "ösztönösen" el szoktak kóborolni."

Hát az a helyzet, hogy 10 év alatt nem tanultad meg azt az alapszabályt, amit Jézus tanított:

JÉZUS A PÁSZTOR Ján 10:7-15 Jézus ezért ismét szólt: „Bizony, bizony mondom nektek, én vagyok a juhok ajtaja. 8 Mindazok, akik helyettem jöttek, tolvajok és rablók, de nem figyeltek rájuk a juhok. 9 Én vagyok az ajtó; aki rajtam keresztül lép be, megmentésben részesül, és be- és kijár, s legelőt talál. 10 A tolvaj nem egyébért jön, mint hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, éspedig bőséggel. 11 Én vagyok a jó pásztor; a jó pásztor a lelkét adja a juhokért. 12 A béres, aki nem pásztor, és a juhok nem a sajátjai, amikor látja a farkast jönni, otthagyja a juhokat, és elmenekül — a farkas pedig elragadja és szétszéleszti őket —, 13 mert béres ő, és nem törődik a juhokkal. 14 Én vagyok a jó pásztor, és én ismerem a juhaimat, és a juhaim is ismernek engem, 15 mint ahogy az Atya ismer engem, és én is ismerem az Atyát; s a lelkemet adom a juhokért.

PÁSZROROK JÉZUS JUHAIT LEGELTETIK:
Ján 21: 15 Amikor pedig megreggeliztek, Jézus így szólt Simon Péterhez: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem ezeknél?” Ő ezt mondta neki: „Igen, Uram, tudod, hogy vonzódom hozzád.” Ezt mondta neki: „Legeltesd a bárányaimat.” 16 Ismét szólt hozzá, másodszor: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” Ő ezt mondta neki: „Igen, Uram, tudod, hogy vonzódom hozzád.” Ezt mondta neki: „Terelgesd a juhocskáimat.” 17 Harmadszor is szólt hozzá: „Simon, János fia, vonzódsz-e hozzám?” Péter bánatos lett, hogy harmadszor is így szólt hozzá: „Vonzódsz-e hozzám?” Ezt mondta hát neki: „Uram, te mindent tudsz; tisztában vagy vele, hogy vonzódom hozzád.” Jézus ezt mondta neki: „Legeltesd a juhocskáimat.

Csel 20:28-30 28 Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem felvigyázóknak nevezett ki benneteket, hogy terelgessétek az Isten gyülekezetét, amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg. 29 Tudom, hogy eltávozásom után elnyomó farkasok jönnek közétek, és nem fognak gyöngéden bánni a nyájjal, 30 és közületek is támadnak majd férfiak, akik kiforgatott dolgokat fognak beszélni, hogy maguk után vonják a tanítványokat.

szóval ez pásztor nélküli juh elkóborolt, (de nem pásztor hibájából, hiszen a pásztor a hangját használta, de ő, csak ment és találkozott a farkassal, aki báránybőrben volt és kész)

Te valójába azt állítod Jézusról: "milyen pásztor is az, aki nem tudja, hogy a juhok "ösztönösen" el szoktak kóborolni." Ez nem semmi.
Már csak annyit kérdeznék tőled, mivel 10 éve megkereszteltek Tanúként - vajon kiközösítettek, mert nagyon negatívan állsz a dolgokhoz?

Mit szeretnél, mit pontosítsak? Ráadásul 2014-es teokratikus kiadványból idéztem, ami egy másik teokratikus kiadványról beszél. itt melyik 2014-es és egy másik teokratikus? :)

Ha értenéd mit olvasol nem magyaráznál férre.

Én nem ítéllek meg, csak leírtam mi az ami Biblia szerinti (megítélni csak a Biblia teheti, amivel az téged lemér, meg mindannyiunkat)

Nem mostam össze semmit, de a Biblia minden részét figyelembe kell venni, ahoz hogy teljes képet kapjunk,különben saját magunkat is becsapjuk és másokat is. :)

a századik juh 2017.11.07. 19:32:45

@sibbolet47: Nem Jézusról állítottam, hanem a vénekről, akik nagy csodálkozó szemekkel állnak, és hápognak, hogy dehát... dehát miért nem jönnek oda a juhok, ha gondjuk van, és nahát, a juhok ösztönösen elkódorolnak, még ilyet... ők nem pásztorok, hanem béresek -tisztelet a kivételnek... akik megpróbálnak kiközösíteni, de mindezidáig nem sikerült nekik, te biztosan meg tudod mondani, mi lehet ennek az oka. Munkatársaim is mind aktív tanúk, nem csoda, mert ha gyülekezetekben a vének is össze vannak zavarodva a szervezet tanításainak változásán, és mert a bent lévők java részét ők vonzották az "igazsághoz" általában mindig ugyanazzal a szöveggel, miszerint 1914 óta már mennyi idő eltelt, és egy nemzedék max. 120 év, közel a vég... sok tanító és vén szégyenli magát, és ez lecsapódik azon szerintem, hogy másként ítélnek meg dolgokat, sok vén a szervezeti tanításokban ingadozókat politikai céljaikra használják fel, semminthogy "megtisztítsák a gyülekezetet". Engem, és vfl. sok más személyt is a vének hataloméhsége és gátlástalansága gondolkoztatott el, hogy ajaj... és az a fajta kényszeres ellenséggenerálás, ami nálad is remekül megtapasztalható, jelesül mindenképp hitehagyást akarsz belemagyarázni a szavaimba ott és akkor, amikor kérdezni kellene, és nem ítélkezni, de sebaj Tóbiás, megszoktam már, sőt, ha beletekintesz az írásaimba, ugyanennek tartok bennük görbe tükröt, de tudom, nem tehetsz róla, én is ugyanígy jártam el, nincs harag.

Juhos Bibliaáttekintésedet Axel Günter testvér "kis kalandos" kongresszusi előadását juttatta eszembe, amikor az egymás utáni fűcsomók látványa vonzza el egyre távolabb észrevétlenül a juhot a nyájtól... és igen, a hiba az "észrevétlenül" szó, hiszen hol a kinevezett pásztor, akinek tudnia kellene, hogy pont ez is egy kritikus, sűrűn előforduló veszély a juhokra, éppen ezért fokozottan ügyelnie kellene a "kis kalandosokra", de nem teszi.

Szóval van az a szemszög, ami alapján azt mondom, legyen: Biza tényleg pásztor nélküliek.

Talán éppen te is pontosan jól tudod, hogy milyen egyszerűen lehet egy jó pásztornak induló áldozatkész személyből egy túlhajszolt, agyonképzett marionett-béres.

A teljes kép pedig túlmutat a Jw.org logón, és az Őrtoronyszimbólumokon.

De természetesen a jószándékot nem vitatom, és köszönöm. :)

Nade miért félnek a tanúk a konkrét problémák feltárásától, miért köröznek a probléma felett, és miért általánosítanak, meg dícsérgetik, hogy de jó szép nagy probléma, ez igen...

Jöhetsz konkrétan is, de körözgethetsz is, ha tetszik, nekem a tanúk műmázossága nem jön be személy szerint.

sibbolet47 2017.11.08. 17:18:46

@a századik juh: Na figyelj te már alaposan benne vagy a slamasztikában és csak vádolsz, vádolsz, és ne látod a fától az erdőt, ahoz személyesen kellene beszélgessünk, hogy megnyugtatásban részesülj, mert szerintem, te igen nagy gazemberséget tapasztaltál a gyülekezetben a vénektől, és csak csodálkozom ennyi gyűlölettől.
Én is tapasztaltam már a vénektől bevallom hideget meleget (de valójában a vének nem ilyenek, akik igazi Tanúk), de elgondolkodtam, azon a tanácson amit a fejemhez vágtak úgymond és Jehovára bíztam imában a dolgot és sikerült, én alázatosam megmutattam egy egyszerű gyülekezetbe járó kis senki, hogy mekkora szeretet és értelem van bennem, és nem emberek miatt járok hanem Jehova miatt és magam miatt (Sátán a gyülekezetbe is be akar férkőzni - a multban Sátán össze akarta törni a szervezetet, most szét akarja robbantani, és sajnos egyeseknél célt ért). Ha hagyod magad a negatívumoknak legyőzetni Sátán nyer, ha ellenállsz elmenekül tőled. :- :- :- :- :- :- :) :) :) :) :) :) :)

a századik juh 2017.11.08. 19:51:33

@sibbolet47: Gondolod, hogy még menthető vagyok?

a századik juh 2017.11.08. 20:07:14

@sibbolet47: "és csak csodálkozom ennyi gyűlölettől."
Részemről az Isten Szavát meghamisítók felé szól a gyűlölet, Jehova Tanúit, a testvéreimet nem gyűlölöm, nagyobb a bűne annak, aki őket félrevezette. Emlékeztetnélek, hogy a blogom görbe tükröt tart a szervezetnek, épp annyi gyűlölet van tehát itt is, mint a szervezeti kiadványokban a SZHERVEZET ellen rosszat forralók, vagy más véleményen lévők irányában tapasztalhatsz nap mint nap. Rosszul esik, ugye? Ez azért van, mert te, aki ítélsz, ugyanazt gyakorlod, de kettős mércét alkalmazol, ami felett elsiklasz, mert erre nevelnek a kiadványok, amiket évtizedek óta nap mint nap csak szívsz és szívsz magadba, és pont az az öntőforma présel pont olyanná, amit pont el akartál kerülni, csak JW.org logót is beléd nyom, és az milyen cuki már... Általában igaz a mondás, hogy a fejétől bűzlik a hal.

a századik juh 2017.11.08. 20:15:12

@sibbolet47: "Ha hagyod magad a negatívumoknak legyőzetni Sátán nyer, ha ellenállsz elmenekül tőled."

Általános tünet a tanúknál, hogy azt képzelik, hogy a gyülekezetben lévő problémák lokálisak, és nem globálisak, azaz az ő gyülekezetük egyedi, máshol nincsenek hatalommal való visszaélések, politikai ambíciókból fakadó döntések, és inkább áldozatot semmint irgalmat kimutató béresek.

De valójában ők sem ezt akarták, nem így lett bemutatva nekik a vénség, igazából csak a hatalom az, ami tetszik nekik benne, a többi szívás, de nincs mit tenni, sodródni kell az árral.

Csak kérdem, ugyanezt mondanád egy szervezetében kételkedő más vallásúnak is?

"Ha hagyod magad a negatívumoknak legyőzetni Sátán nyer, ha ellenállsz elmenekül tőled."

Ugye nem?

És ez már kettős mérce, ami utálatos, ha jól tudom a Teremtőnek.

A túl sok fény nem Éleslátást, hanem vakságot okoz.

Igazság Kereső 2018.06.14. 16:51:53

"Úgy gondolják Jehova Tanúi, hogy egyedül ők fognak meg menekülni? Nem."
Pár sorral lejebb: "Ezenkívül a ma élő emberek közül is sokan dönthetnek úgy, hogy elkezdik Istent szolgálni. Ők is megmentésben fognak részesülni." De ez JT olvasatban annyit jelent, mint az "egyedüli igaz vallás" gyakorlói közt szolgálva Istent! Lehet az ő értelmezésükben más vallásban szolgálni Istent, és megmenekülni? Nem! Miért? Mert az összes többi vallás-szerintük-hamis és aki ott van, nem részesülhet megmentésben,mert nem helyeselt állapotú! Olyan személy sem részesülhet-szerintük-megmentésben,aki nem tartozik semelyik intézményesített vallási felekezethez, mert "Isten egyetlen igaz Szervezetéhez kell jönni a megmentésért"! Akkor mégis csak oda lyukadunk ki,hogy ha nem vagy Jehova Tanúja,akkor nem lehetsz megmentve! "Amíg lehet gyorsan csatlakozz,mert nem sok idő van hátra"-mondják! Az a cikk sarkított és álságos! Miért nem irják ki: " Ha nem vagy Jehova Tanúja, megdöglesz!" Mert elkendőzve erről van szó!

a századik juh 2018.06.15. 07:26:36

@Igazság Kereső: Azt csak a "nem nyilvánosságnak" mondják, a nyilvánosságnak "emészthetőbb" módon tálalják ugyanazt, némi "teokratikus hadviselés porral meghintve".

Igazság Kereső 2018.06.15. 23:04:04

@a századik juh: Tavaji Emlékünnepünkön a helyi felvigyázó tisztünk azt mondta a jelenlevőknek-volt jó néhány "világi"-,hogy nem szükséges megkeresztelkedni, azaz nem feltétel! Majdnem felrobbantam!!! XD

a századik juh 2018.06.16. 07:03:10

@Igazság Kereső:

Nem szükséges megkeresztelkedni, amennyiben nem akarod aláírni az Adatvédelmi Nyilatkozatot, mert ha azt nem írod alá, kiközösítenek, azaz az Adatvédelmi Nyilatkozat ERŐSEBB mint a keresztelkedés, sokkal többet ér Jehova előtt, hogy rábízod a Watch Towerre az adataidat, minthogy Jézus követője szerettél volna lenni egy kongresszuson amikor annó víz alá nyomtak ketten egy medencében.

Szerintem így értette a Khörzetfhelwigyázó.

Igazság Kereső 2018.06.16. 22:44:01

@a századik juh: Megkeresztelt Tanú vagyok (még) és nem írtam alá a nyilatkozatot! Hajjaj..... Nekem nyekk! :D
süti beállítások módosítása