„Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.
2016. április 20. írta: a századik juh

„Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

kovessuk_krisztust.jpg

 

A felhívás és a biblia szerint Krisztust kell követnünk.

„Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam."

János 14:6

 

De tudják-e, hogy valójában kit/mit kell követnie minden tanúnak?

 

“Jehova arra használja fel a szellemét, hogy az akaratának megfelelően irányítsa a szervezetét. Ezékiel látomásában Jehova szervezetének égi részét egy égi szekér jelképezi, amely megállíthatatlanul halad előre, hogy véghezvigye Jehova szándékát. Mi határozza meg, hogy merre menjen a szekér? A szent szellem (Ez 1:20, 21). Ne feledjük el, hogy Jehova szervezetének két része van: egy égi és egy földi. Ha az égi részt a szent szellem irányítja, nyilván ugyanez igaz a földi részre is. Ha engedelmeskedünk az útmutatásnak, amelyet Isten szervezetének földi részétől kapunk, és lojálisan követjük azt, azzal kimutatjuk, hogy lépést tartunk Jehova égi szekerével, és együttműködünk a szent szellemével (Héb 13:17).” (Az Őrtorony, 2010. 4/15. 9-10. oldal) 

 

Megfigyelte, hogy hányszor fordul elő ebben a 2010-es őrtorony idézetben Krisztus neve, akit követni kellene?

Egyszer sem.

 

Kétségtelen, hogy Isten látható szervezete lépést tart az ő égi diadalszekérszerű szervezetével. Miként Ezékielnek, úgy kell Jehova szolgáinak is napjainkban engedelmességet tanúsítva eleget tenni prófétai küldetésüknek még akkor is, ha közönyösséget, gúnyt, sőt ellenállást nyilvánítanak ki velük szemben. Ha lépést tartunk ezen égi szervezettel, az sok áldást eredményez számunkra már most, és örökké tartó életet Isten gyorsan közeledő új világában.”

(Az Őrtorony, 1991. január 15., 26. o.) 

 

 "Egy látomás, melyet egy másik próféta, Ezékiel közölt, segít válaszra lelnünk. Ő látta Jehovát trónon ülni az égi szekéren."

 

Akkor, ha ezek így vannak, vajon Jézus követőinek mondható-e a watchtower zrt?

 

Merthogy, a fentiek szerint, ők egy égi szekeret követnek, aminek a trónján Jehova ül, és amit a szent szellem vezet... amit valójában a földön -szerintük- a watchtower zrt képvisel, így valójában ezt a szervezetet kell követniük a tanúknak, amely szervezetet pedig a hét hű és értelmes rabszolga, azaz a vezetőtestület vezeti.

rozzant_szeker.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr88646612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leslie07 2016.04.23. 09:27:12

Engem ez a mondat megdobbentett:

" Miként Ezékielnek, úgy kell Jehova szolgáinak is napjainkban engedelmességet tanúsítva eleget tenni prófétai küldetésüknek.......

(Az Őrtorony, 1991. január 15., 26. o.)

Itt azt akarja sugallni az Ortorony kiadvány, mintha jehova tanúinak
prófétai kuldetése is lenne. A kérdés csak az marad, hogy kinek a prófétái a tanúk?

Amikor Isten valakinek prófétai megbizatást adott azt kozolte vele.

Ugyanez a helyzet ezzel a kijelentéssel:

Ha az égi részt a szent szellem irányítja, nyilván ugyanez igaz a földi részre is. Ha engedelmeskedünk az útmutatásnak, amelyet Isten szervezetének földi részétől kapunk, és lojálisan követjük azt, azzal kimutatjuk, hogy lépést tartunk Jehova égi szekerével, és együttműködünk a szent szellemével (Héb 13:17).” (Az Őrtorony, 2010. 4/15. 9-10. oldal)

Hol ír arról a Szentírás, hogy Istennek lenne foldi szervezete.

Amikor Pilátus kifaggatta az ÚR Jézust, nem azt mindotta, hogy az O
királysága a mennybben van, és semmi foldi nincs benne, hisz ,ha foldi is lenne, akkor vitézkedtek volna érte, hogy át ne adassék a zsidóknak.

Az igaz Istennek a Khrésztosznak tehát nincs foldi szervezete.

E világ Istene ugyanis a Sátán. A foldon neki vannak szervezetei,
koztuk az Ortorony Zrt is.

a századik juh 2016.04.23. 10:35:40

@leslie07: Még mielőtt valaki azt hinné, hogy te egyedi véleményt formálsz meg azzal, hogy Sátán szervezetének nevezed a watchtover zrt-t,
nézzük meg, milyen alapra építkezett a watchtower zrt... a watchtower zrt szerint:

"17 Ezt az úgynevezett kőbibliát nagy becsben tartották évtizedeken át, míg a Mindazok folyóiratja 1929. január 1-jei száma (The Watch Tower 1928. november 15., december 1.) nem tisztázta, hogy a Bibliában található tanúbizonyság igazolására Jehovának nincs szüksége olyan kő emlékművekre, amelyeket pogány fáraók építettek, és amelyek démoni, asztrológiai jeleket tartalmaznak. Ésaiás próféciájának inkább szellemi teljesedése van, mint ahogyan a Jelenések 11:8-ban lévő „Égyiptom” is Sátán világát jelképezi. Az ’Úrnak oltára’ a felkent keresztények elfogadható áldozatait juttatja eszünkbe, melyeket még e világ ideiglenes lakosaiként mutatnak be (Róma 12:1; Zsidók 13:15, 16). Az Egyiptom „határán” lévő oszlop a felkent keresztények gyülekezetére mutat, amely „az igazságnak oszlopa és erőssége”, és amely tanúbizonyságként áll „Égyiptomban”, vagyis a világban, amelyet készülnek elhagyni (1Timótheus 3:15).
18. a) Hogyan tesz Jehova egyre világosabbá dolgokat azok előtt, akik őszintén tanulmányozzák a Bibliát? b) Ha egy kereszténynek nehéz megérteni egy szentírási részlet világosabb magyarázatát, mit volna bölcs tennie?"
w00 1/1 6–11. o.
Szolgáljunk az őrállóval!

"Jehovának nincs szüksége olyan kő emlékművekre, amelyeket pogány fáraók építettek és amelyek démoni, asztrológiai jeleket tartalmaznak"

Márpedig a watchtower zrt erre az alapra építette 1984-et, 1914-et, és ezen alapon áll minden tanításuk mind a mai napig!

leslie07 2016.04.23. 13:10:04

Márpedig a watchtower zrt erre az alapra építette 1984-et, 1914-et, és ezen alapon áll minden tanításuk mind a mai napig!

Ez így igaz. Az Ortorony Zrt. Vezeto Testulete nemcsak az egyiptomi
piramis holtak folyosójának a hossza alapján C.T. Russell által megjósolt
1914-es évet tartja szent évnek, hanem magát a sátán birodalmában kutakodó C. T. Russellt a mai napig "dráka szentként " méltatják,
aki szerintuk egyike a hét anygalnak, akik a mennybol figyelik
az Ortorony Zrt tevékenységét.
süti beállítások módosítása