Az ima csodája  (Samuel "rolex" Herd /Wezető Testület tagja/ által Svédországban tartott előadás)
2016. július 07. írta: a századik juh

Az ima csodája (Samuel "rolex" Herd /Wezető Testület tagja/ által Svédországban tartott előadás)

 

samuel_herd_rolex.jpg

[Csak erős idegzetűeknek,"hígítás" nélküli sáskatáp!]

 

 

"Isten nem válaszol minden imára.

 

Nézzünk erre egy-két példát.

A világbékéért mondott imákra nem válaszol.

Másrészről

a háborúkban mondott segélykérő imákra sem felel.

 

Ez a helyzet a labdajátékoknál is.

 

Szintén igaz a rabbi reggeli imájára is. Mielőtt idézném ezt az imát,

a testvérnők különösen figyeljenek.

 

„Áldott vagy Isten, világ királya, hogy nem pogánynak, szolgának vagy nőnek alkottál”.

 

Az biztos, hogy Jehova nem hallgatja meg ezt az imát.

 

Csak azokra figyel:

1. Amely imák konkrétan az igaz Istennek, Jehovának szólnak (Mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét,megmenekül)

 2. Amely imákat Jézus Krisztuson keresztül mondanak – Jézus mondta a János 14:6-ban: „Én vagyok az út,

az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam.”

 

Jézus által lehet közeledni Jehovához?

Igen, ő ezt mondta.

De van kivétel?

 

Nem tudom, de itt egy példa.

 

Egy testvér a feleségével hajtott le az autópályáról, és majdnem baleset lett a vége.

Egy autó jött feléjük,

pontosan velük szemben,

és úgy tűnt, hogy össze fognak ütközni.

A feleség kiáltott: „Jehova segíts!”

Az autó pedig visszakanyarodott a saját sávjába, és elment mellettük.

A feleség nem mondta, hogy Jézus nevében legyen meghallgatva az ima, de soha nem tudnád meggyőzni őt, hogy az imájára Jehova nem válaszolt.

 

Egy másik eset:

Egyszer egy idős testvér imádkozott,

aki már Noé özönvízétől fogva az igazságban volt.

 

Megkérték, hogy a kerületkongresszuson mondjon imát. Nagyon izgatott és boldog volt.

És csak beszélt Jehovához,

csak beszélt

és beszélt,

és közben egyszer sem említette Jézust.

 

Meghallgatta Jehova ezt az imát?

Igen.

Csak ha valaki szándékosan nem említi Jézust, akkor nem hagyja el a földet az ima.

 

3. Csak azok az imák hallgattatnak meg Jehovánál, amelyeket buzgón, őszintén, komolyan, teljes szívből,

teljes lélekkel és alázatosan mondanak.

Annak bizonyítékaként, hogy az alázat mennyire fontos, nézzükmeg, mit mond a Dániel 10:12: „Ne félj, Dániel, mert már az első naptól fogva, hogy szívedet az értelemre adtad, és megaláztad magadat Istened előtt, meghallgatta szavaidat, és én a szavaid miatt jöttem.”

Jehova az alázatos szellemű emberek imáit hallgatja meg.

 4. Aki Jehovához fordul, annak szeretnie kell az igazságosságot. Ezen a területen nincs másra szükség, mint türelemre. Ki kell tartani az imában. Jézus így hangsúlyozta ezt a Lukács 18:1-ben. Itt egy állhatatos özvegyről található egy szemléltetés. De nézzünk egy másik szemléltetést.

Volt egy négy éves kislány, akit nevezzünk Marikának. Nem volt elég magas ahhoz, hogy elérje a konyhában a csapot, hogy saját maga engedjen vizet. Egyszer, amikor hazajött a játékból, mondta az anyukájának: „Anya, akarok egy pohár vizet”. „Majd pár perc múlva, drágám” - mondta az édesanyja. De Marika nem adta fel, ezt mondva (nagyon vékony hangon) „Anya, akarok egy pohár vizet”. Anyukája ránézve ezt mondta: „Már mondtam, pár perc és engedek neked”. De Marika kitartó volt, és kérte (még magasabb és keservesebb hangon) „Anya, akarok egy pohár vizet”. Így az édesanyja abbahagyta, amit éppen csinált, és adott a kislányának egy pohár vizet.

De miért nem tette ezt már legelőször, amikor Marika kérte?

Mert tudta, hogy Marika néha nem akarja komolyan azt, amit kér.

 

Ehhez hasonlóan Jehova hagyja, hogy kitartóak legyünk, hogy lássa, mennyire KOMOLYAN gondoljuk azt, amit kérünk tőle.

Nézzünk egy példát!

Éjszaka

térden állva

könyörgünk Jehovának:

 

„Kérlek Jehova, ha összhangban van az akaratoddal, segíts, kérlek, hogy legyen egy bibliatanulmányozásom!”

Így amikor a szolgálatban vagyunk, találkozunk egy érdeklődő hölggyel, aki ránk mosolyog, és elfogadja a traktátust.

De mi megyünk tovább. Nem írjuk fel a nevét, nem tervezzük nála az újralátogatást. Pedig ott volt a hölgy.

Jehova úgy irányított, hogy vele kezdjük el a tanulmányozást. Ha valóban akarjuk, hogy sikerüljön egy tanulmányozás, akkor lépéseket is kellene tenni érte. Volt, aki hosszú ideig küzdött. Jákob volt az, aki egy angyallal egész éjszaka birkózott.

Jehova megengedte,

hogy egy angyal játszadozzon Jákobbal

egy álló éjszakán át.

Jehova valóban látni szerette volna, mennyire akarta Jákob az áldást. Nyilvánvaló, hogy megparancsolta az angyalnak, ne bántsa őt, de engedje, hogy küzdjön vele, és kimutassa ezáltal, mennyire szeretné az áldást. Rendben, Jákob kimutatta, mennyire akarja az áldást. Jehova mondta az angyalnak,

hogy érintse meg úgy, hogy sánta legyen. Miért tette ezt Jehova? Nos, nem akarta, hogy túl sokat gondoljon magáról. Jákobnak vissza kellett mennie a testvéreihez és a többiekhez, ezt mondva: „Egész éjjel egy angyallal viaskodtam”. Ők mondták volna: „Igen, látjuk. Még jó, hogy nem ölt meg téged.”

Az Éleslátás könyv 2. kötetének 670. oldalán a következőket írja:

„Isten megengedi nekünk, hogy megmutassuk, mennyire mélyen foglalkoztat bennünket, mennyire vágyunk rá, és mennyire valódi az indítékunk, mielőtt válaszolna”.

Tehát legyél türelmes! Ne add fel! Szüntelenül imádkozz, szüntelenül zörgess. Egy másik helyen még ezt mondja: „Jehovát nem nyűgözik le az imák száma, de kétségtelenül odafigyel az ügy súlyosságára, amely érinti a szolgáit, mint egészet, amikor egységesen mutatnak ki mélységes törődést és érdeklődést.

Ahol közönyösek, Jehova visszatartja a segítséget.

 

Egy modern kori példa.

Az 1950-es években

néhány testvérnő

rájött, hogy homoszexuális emberekkel kötött házasságot, és némelyiküknek még gyermekeik is születtek ezektől az erkölcstelen személyektől. Amikor ez kiderült, nagyon megrémültek, és írtak a főhivatalnak.

Akkor még nem tekintették paráznaságnak a homoszexualitást.

 

Ezért a fiókhivatal a válaszában azt írta ezeknek a testvérnőknek, hogy

ha elválnak, akkor nem lesznek szabadok az újraházasodásra.

 

Ezeknek a testvérnőknek így ez

némileg problémát okozott.

 

Nem voltak boldogok.

Még látni sem szerették volna ezeket az embereket, de mit tehetnének?

A főhivatal mondta.

Szomorú egy helyzet.

Éppen ezért ezek a testvérnők kitartóan imádkoztak Jehovához, könyörögve a segítségéért. Ő meghallgatta imáikat, és válaszolt rájuk.

 

Előidézte, hogy a szervezete vegye nagyító alá a porneia szót, amelyet házasságtörésnek fordítottak, és azt találták, hogy igen, a homoszexualitás is ebbe a témakörbe tartozik.

 

Ezek az emberek éppen olyan bűnt gyakoroltak, ami által házasságtörést követtek el. A

testvérnőink választhatták azt, hogy elválnak, és akkor szabadok lesznek az újraházasodásra, ha úgy

döntenek.

Ez a döntés nagyon sok idő múlva érkezett,

de Jehova válaszolt az ezért mondott imákra.

Aki imádkozik, annak konkrétnak kell lennie.

Szemléltessük ezt egy kisfiúval, akit nevezzünk Dávidnak.

Egyszer, amikor Dávid hazajött az iskolából, egyenesen a szobájába ment. A kis Dávid anyukája tudja, hogy Dávid nem ilyen, mert minden nap, amikor hazajön iskola után, egyenesen a konyhába megy a sütis dobozért. Leül a sámlira és beszél az anyukájának, ragaszkodva hozzá. Tehát Dávid anyukája felismerte, valami problémája van. Bement utána a szobába, és megkérdezte: „Mi baj van drágám?” Mire Dávid: „Nem érzem jól magam, anya”.

Hogyan orvosolnád a „Nem érzem jól magam”-at?

Adnál egy „Nem érzem jól magam” aszpirint?

Adnál egy „Nem érzem jól magam” szódabikarbónát?

Sebtapaszt tennél a „Nem érzem jól magam”-ra?

Nem.

Dávidnak konkrétnak kell lennie. Az anyukája így kérleli:

”Mondd el anyának, mi baj.

Fáj a fejed, drágám? Anyu tudja, mit kell csinálni a fejfájással. Fáj a hasad? Anyu tudja, mit kell csinálni a

hasfájással. Lehorzsoltad magad? Anyu tudja, mit kell csinálni a plezúrral. Igen, ha anyuka segíteni akar a kis Dávidnak, neki el kell, hogy mondja konkrétan, hol mi a problémája. Nekünk is ezt kell tennünk.

Konkrétaknak kell lennünk, amikor Jehovához imádkozunk.

Egy másik példa:

Ez egy kitalált történet. Volt egy gyönyörű testvérnő a gyülekezetben.

Minden nő megirigyelte volna, úgy nézett ki. Egyedülálló volt, és sok testvér próbált közeledni hozzá, de nem adott nekik lehetőséget erre. Azonban a munkahelyén volt egy srác, aki mindig megállt az asztalánál. Először a testvérnőnket nem igazán érdekelte, de ő kitartó volt ennek ellenére. Mindig beszélt neki valami jó dologról.

Kedves, udvarias volt, és tudta, hogyan bánjon a nőkkel. Idővel egyre inkább tetszett a testvérnőnek, hogymegáll az a munkatársa az asztalánál. Amikor nem állt meg, hiányzott neki.

De amikor

éjszaka

térden állva

imádkozott Jehovához,

ezt mondta: „Nem érzem jól magam”.

De Jehova nem orvosolja a „Nem érzem jólmagam”-at.

 

Ehhez hasonló az is, amikor kérjük Jehovát, bocsássa meg a bűnünket.

Nem fogja orvosolni,

mert nem mondtuk el konkrétan, mit tettünk.

Ennek a testvérnőnek szintén konkrétan el kell mondania Jehovának, hogy szerelmes lett egy világi emberbe. Neki kell megküzdeni a problémával, és arra van szüksége, hogy kitárva a szívét Jehovának, őszintén mondja el azt neki. A gyülekezetben a vénektől kap segítséget, akik a Bibliából olvashatnak neki, de többet kell mondania annál, hogy „Nem érzem jól magam”.

Konkrétnak kell lennie.

Helyes dolgokért is imádkozni kell, mint amilyen az, hogy Isten győzedelmeskedjen ellenségei felett, meg

legyen szentelve a neve, vagy a királyság-érdekek előrehaladásáért. Imádkoznunk kell keresztény

testvéreinkért, a bűnök megbocsátásáért. Nem helytelen, ha jó egészséget vagy állást kérünk imánkban.

Bármi, ami érint minket, a családunkat, az, az imánk tárgyát képezheti. De arra figyelni kell, hogy bármit

kérünk is, annak összhangban kell lenni Isten akaratával.

Mit fog Jehova használni, hogy válaszoljon az imánkra?

A Bibliát,

a szent szellemet,

a helyi véneket,

vagy más testvéreket

és testvérnőket.

De a válasza néha NEM.

Ugye mi is mondjuk olykor a gyermekeinknek, hogy NEM?

Amikor valamit kérnek tőlünk, nem fogjuk részletezni, hanem csak annyit mondunk, NEM. Néha Jehova is ezt teszi.

Azoknak, akik szeretettel és alázatosan közelednek Jehovához a neki tetsző módon, ő sokkal többször fog

IGENT mondani mint NEMET. Tehát állandóan keressünk, állandóan zörgessünk ... és soha se felejtsük el,

hogy milyen nagy csoda is az ima."

a_jw_org_helye.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr738871840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leslie07 2016.07.09. 11:59:17

"....döntenek. Ez a döntés nagyon sok idő múlva érkezett, de Jehova válaszolt az ezért mondott imákra."

Kedves "A századik juh" az nem lehetséges , hogy az akkori irányítói az Ortorony szervezetnek Russelltol Frederik Franzik nem az iagz Istenhez imádkoztak, ezért tartották száz éven keresztul az állatokkal való szexuális kapcsolatot és a homosexuális életmódot elfogadhatónak
egy házasságon belul élo élettársak számára?

Esetleg nem lehetséges, hogy a jehova nevu isten mogott,akitol vezetettni engedték magukat egy perverz démon húzódik meg,
amely úgy látta jónak, hogy imádói álatokkal is kozosuljenek?

a századik juh 2016.07.09. 13:01:01

@leslie07: Akik kitépik a bibliából Jézus és a parázna nő történetét, azoktól minden kitelik.

Stephanos 2016.07.10. 10:09:31

Lassan már szükségtelenné válik Jézus neve az imák során.

Igazság Kereső 2018.07.02. 00:05:18

Ez kész! Infantilizmus! Hehehe Ezt a szinvonalat, kedves "rolex úr"! :D Ebben annyi a " zöldség" ,hogy ez már tényleg takarmány! :D

a századik juh 2018.07.02. 06:48:17

Igazság Kereső: Minél szűkebb, belterjesebb körben vannak Jehova Tanúi, annál inkább kibújik a szög a zsákból.

Van már

Nyilvánosságnak szánt

Tanulmányozásra szánt

Testvéreknek szánt

Úttörőknek szánt

Véneknek szánt

Körzetfelvigyázóknak szánt

Bétheleseknek szánt

Wezetőknek szánt

IGAZSÁG,

és egyre szélsőségesebb, minél fentebb megyünk a "teokratikus ranglétrán" ami nincs is.