Te mit semmisítettél meg a Watchtower kedvéért?
2016. december 24. írta: a századik juh

Te mit semmisítettél meg a Watchtower kedvéért?

 

Az alábbi cikkeket a jw.org-ról gyűjtöttem, a Kukakampány beharangozásának visszhangjai miatt. Örömmel láttam, hogy többen átgondolták az első reakciójukat.

 

a_jw_org_helye.jpg

 

A kérdésem minden esetben az, hogy ki mondja meg egy érdeklődőnek, (testvérnek/testvérnőnek) hogy mit kell megsemmisítenie?

 

 

 

 

  • „Jehova minket, indiánokat is szeret?” (‎1 találat)
    • Melesio a városba tett utazásai során megtudta, hogy Jehova az igaz Isten, ezért megsemmisítette minden bálványimádattal kapcsolatos tárgyát.

    • w11 3/1 24–25. o. - Őrtorony – 2011

 

Ki mondja meg egy érdeklődőnek, hogy mit kell megsemmisítenie?

 

Vessük össze a mostani kongresszuson elhangzottakkal:http://aszazadikjuhblogja.blog.hu/2016/08/11/3_program_jehova_tanui_es_a_foci

 

"Most pedig idézném a pénteki nap 3. programját tartó testvért:

(Mutassuk ki a hűséget a szavainkkal szimpózium, idáig a testvér a 10 hűtlen kémről beszélt, akik szavai miatt az egész nép fellázadt Mózes és Áron ellen, nem szabad tehát a vének ellen beszélni, mert akkor Jehova ellen beszélünk. Mindez Benedek Elek meséi stílusban, és hangnemben)

csendet_kerek.jpg

 

"Soha ne beszélj elismerően sátán világáról!

Különösen, ha hatalmi poszton vagy, akár mint vén, akár mint szülő!

Miért? Akár szülők, akár vének vagyunk, komoly felelősségünk van, hogy a mai bálványokról hogyan vélekedünk.

Sátán világában bőven vannak ilyen bálványok.

Sok sok jelenkori bálvány van, ezek napjainkban néha járnak is, nem olyan élettelenek, mint az ókorban.

Némelyiknek a lába van aranyból, némelyeknek más testrészei, és ezeket bálványozzák.

Vannak olyan bálványok, amelyek a gyepen futnak olyan alkalmakkor, amik gyakran túlfűtöttek a nacionalista érzelmektől."

 

 

Ugye megértjük, milyen könnyen kidobathatnak sportrelikviákat is emberekkel? Mit gondoltok, mennyi Michael Jackson cd-t zúztak be a hithű tanúk Michael kiközösítésének idején? Mit gondoltok, ki biztatta erre a tanúkat? A helyi véneken keresztül a szervezet, hiszen egyedi esetekről mindíg tájékoztatni kell az eggyel fentebb lévőt.

De ugyanilyen sorsra jutott rengeteg Törpilla is, pusztán csak a bőrszíne miatt, pedig állítólag nem rasszisták!

torpno.gif

Hogy sparlockot, a gonosz spiritiszta kisfiú Marcinak kölcsönadott, és anyukája hatására megsemmisített játékot ne is említsük.sparlock_nyilvanos.jpg

A vasárnapi nyilvános előadás témája: Sparlock a harcos varázsló Isten királyságának ellensége.

Előadó a Vezető Testület tagja, A2M3

sparlock_pulcsi.jpg

 

 

 

Az a baj, hogy még a Károli-fordítású biblia is lehet bálvány, ha a helyi fővénnek szúrja a szemét.

 

 

  • Az elmúlt év kiemelkedő eseményei (‎1 találat)
    • Mire a nyár véget ért, Denise megsemmisítette a korábbi vallásához kapcsolódó tárgyait.

    • yb09 6–29. o. - Évkönyv – 2009

 

Ki mondja meg egy érdeklődőnek, hogy mit kell megsemmisítenie?

 

Mi kapcsolódik a korábbi vallásodhoz? Például a még ük-ük-ük mamádtól örökölt Károli-biblia, ugye?

Jahjah, tűzbe vele. A férjedtől kapott aranykereszt Jézussal?

 

 jezus_a_vizen_jar_83219_701771.gif

 

Meg kell semmisíteni, eladni, zálogba tenni, kidobni nem elég! A házban fellelhető összes vallásos témájú festmény kazán, pech, ha egy két Munkácsy is van otthon! A teljes Krisztus-trilógiát meg kellene semmisítenie a tulajdonosának, ha kereszteletlen hírnök szeretne lenni!

 

  • A legszebb hivatást választottam (‎1 találat)
    • De amikor már velünk, a négy gyerekkel (két fiú, két lány) is tanult, és kezdett eljárni a összejövetelekre, apa megsemmisítette a kiadványokat.

    • g 07/3 13–15. o. - Ébredjetek! – 2007

 

Egy jó szülő megválogatja, mit enged be a lakásba, ugye? Van, ami egyből megy a szemétbe, ilyenek az R.D. kiadványok is, amelyeknél már a boríték felbontásával is visszavonhatatlan szerződést kötsz 225 évre a kiadóval.

 

  • Ukrajna (‎1 találat)
    • Az emberek őrültnek tartották, mivel az összes vallásos képét megsemmisítette.

    • yb02 118–255. o. - Évkönyv – 2002

 

Ki mondja meg egy érdeklődőnek, hogy mit kell megsemmisítenie?

 

Íme, mondom én! Pákh Imre csak akkor lehetne kereszteletlen hírnök pl Houstonban, ha megsemmisíti a trilógiát, bár ez esetben úgy gondolom, kivételt tennének, és vállalnák, hogy majd ők megsemmisítik, mert pont most vettek egy A-24-es méretű iratmegsemmisítőt, és szeretnék letesztelni.

 

jw_organimalt.gif

 

Belegondolni is szőrnyű, mi mindent semmisíthettek már meg a tanúk a szervezet parancsára.

Biztos sok olyant is, amit most már bánnak.

 

 

                                            Te mit semmisítettél meg a Watchtower kedvéért?

 

kisgyerek2.jpg

                 Semmit? Biztos? A gyermekeid gyermekkorát, amikor gyermekek lehettek volna?

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr3612050369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leslie07 2016.12.25. 08:17:32

KOszonet ezért az értékes és tárgyilagos posztért!

Amikor úgy dontottem, hogy megsemmisítem az ortorony szervezet
kiadványait, amelyekhez hozzájutok és ezt kozzé is tettem a fórum indexen, sokan támadtak nemcsak jehova tanúi ,de EXJT-uk is.

Pedig a célom oszinte volt, és ma is az , hisz azok az Ortorony kiadványok, amelyeket használhatatlanná teszek , ha eljutnának a gyanútlan olvasóhoz,akik még nem ismerik az Ortorony bálványszervezet ordogpajainak praktikáit , bizony nagy kárt szenvedhetnek. Minimum a saját és családjuk foldi életét teszik tonkre,
de konnyen a lekuket is , hisz az Ortorony iadványok arra buzdítanak, hogy tagadni kell a Mindenható Isten a Khrisztosz Istentol való szuletését és az általa a világba elkuldott Szetszellem létét.
Pedig a Szetszellemre az ÚR Khrisztosz olyan feladatot bízott, hogy
elvezesse az emebreket a világból Khrisztoszhoz, miután megtanította, megigazította és megszentelte , majd ujjászulte azokat.

a századik juh 2016.12.25. 11:29:31

@leslie07: Amit mi jónak látunk, nem biztos, hogy más is annak látja, és így van ez jól. De ha más is úgy gondolja, tehet ugyanígy.

Én a magam részéről igenis hasznosnak tartom, hogyha meggyőződök, hogy hogy vannak a testvérek, miben hisznek, és ha kérdik, én is elmondom.

És úgy örülnek, hogy viszel el kiadványokat! Azt látni kéne! Miért fosztanánk meg őket ettől az örömtől?

Ha pedig egy ingyenes reklámkiadványt elolvas az ember, ami pl.: az adott gyártó saját porszívójának hírdetését tartalmazza, úgy gondolom, természetes dolog, hogy nem keretezteti be, és teszi a falra, hanem, Uram bocsá kidobja azt a szemétbe.

Ennyi, mármint annak, aki nem misztifikálja túl ezt a nagybecsű, az Őrtorony 144 000 tévedéseit tartalmazó életművet.

2016.12.25. 16:47:40

Én egyszer mindent.
Nem éreztem magam elég jónak.
Mindent kidobtam.
Ma rosszabb vagyok (mint akkor, amikor nem éreztem magam elég jónak).
De Isten még így sem enged (nem JT, hanem Isten).
Ekkor (akkor ekkor) jöttem rá, hogy aki ismeri, szereti... ismerve szereti Istent, azt nem engedi el SOHA.

Mindenkinek meg van a maga keresztje.

a századik juh 2016.12.25. 17:44:52

@XCVI: :-)

Jaja... márminthogy a maga oszlopa, gondolom... de értem! (gondolom)

Akkor viszont nem azokkal volt a gond, amit kidobott, ugye?

2016.12.25. 19:24:10

@a századik juh:

Mély víz ez.
A lélek munkája ez.
Az emberé és Istené.
Ember tervez, Isten végez.

a századik juh 2016.12.26. 03:58:44

@XCVI: "Ember tervez, Isten végez." nincs semmilyen véletlen...

Érdekes, hogy ezek a hétköznapi beszédbe beépült alapigazságok mind mind cáfolásra kerültek a Wachtower részéről.

Tudja, a gond nem a tervezéssel, és nem is Istennel van, szerintem persze, hanem azokkal az emberekkel, akik felhatalmazva érzik magukat, hogy túlmenve az írásokon belepiszkáljanak kényük-kedvük szerint emberek életébe, következmények nélkül.

És itt van az a pont, ahol felelősség terheli a szervezetet, hiszen ezt nemcsakhogy eltűri, hanem el is várja a véneitől.

Biztos lehet benne, visszakanyarodva a témához, hogy kikereteztetem azt az Őrtornyot, ami címlapon elnézést kér... no nem azért, mert mindent tud, hanem azokért, amiket akkor állított, amikor azt állította, hogy mindent tud, de kiderült, hogy csak blöffölni, fenyegetni, és pénzt szivattyúzni tud.

XCVI (törölt) 2016.12.28. 13:47:20

@a századik juh:

Ön olyasmit vár el Isten szervezetétől, ami ma még nem létezhet.
Napjainkban a tökéletes szervezetet próbálja megtalálni?
Sohasem fogja!

Nincs jó, hanem van az elérhető legjobb.
Emlékszik: Kizárásos alap.
Akkor zárjunk ki:

Iszlám (1,5milliárd) kizárva.
Ateisták (1 milliárd) kizárva.
Hinduk (900 millió) kizárva.
Buddhisták (600 millió) kizárva.
Keresztény görög keletiek, baptisták, anabaptisták, episzkópalisak, pünkösdisták, mormonok, meg akárki nevűek (10 millióan) kizárva,
Akkor mi marad?

Csak egy maradhat... mindig csak egy maradhatott az egész világtörténelemben:

"Ti vagytok a tanúim, mondja az ÚR (JHVH - Jehova, Jahve), és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, és higgyetek nekem, és megértsétek, hogy csak én vagyok. Előttem nem jött létre isten, és utánam sem lesz soha.
Én, én vagyok az ÚR, rajtam kívül nincsen szabadító!"

Persze, hogy összecseng ez Jézus megváltásával, szabadításával is, és örök hála azért Jézusnak, amit megtett értünk, de Jézus ISTEN akaratának engedelmeskedett!
Jézust elsősorban az Isten iránti szeretet vezérelte.
Ezt nem értik meg az emberek egyrészt :(
Másrészt HIHETETLENÜL nem bírják elfogadni Istent Istenként.

Vak ablak.

a századik juh 2016.12.28. 14:13:59

@XCVI: Megtettem, kizártam a szervezeteket, miként Rutherford is kiemelte, hogy nem szervezetekben kell keresni Istent.

Azok, akik enni adnak a legkissebbek egyikének titokban, miközben kívülről kegyetlenek, mert ez a világ is kegyetlen.

De ezeknek és az ilyeneknek nincsen köze semmilyen watchtowerhez.

Az Úr tanúja lehet egy olyan személy is, aki nem Jehova tanúja... nem tudom, egyetért-e ezzel?

Halott szél.

XCVI (törölt) 2016.12.28. 14:43:15

@a századik juh:

>>Azok, akik enni adnak a legkissebbek egyikének titokban, miközben kívülről kegyetlenek, mert ez a világ is kegyetlen.<<

- Azt észrevette, hogy ezzel a kijelentésével eltörli a különbséget a jó és rossz között?
Vannak dolgok, amit nem lehet pénzben mérni; vannak dolgok, amiket nem lehet pénzért megvenni.
A szegény asszony két fillére mindent visz, ezt nem lehet überelni.

a századik juh 2016.12.28. 15:37:51

@XCVI: Nem töröltem el semmit, sőt! Emlékezzen, amikor az Úr meglátott egy kis jót valakiben a rosszak közül!

Mert. és ebben erősítsen meg, az Úr a jót keresi, és nem a rosszat.

A betegekért küldött, és nem az egészségesekért, ugye?

Miközben persze semmi baja az egészségesekkel.

XCVI (törölt) 2016.12.28. 16:44:40

@a századik juh:

Itt van egy kis félreértés.
Jézus MINDENKIT.
És tényleg megpróbálta, és tényleg akarta, de akik nem akarták, bár nem vetett el senkit végleg (a váltságáldozata sem erről szólt), de akik akkor nem akarták őt, már nem foglakozott velük. (emlékszel az ifjúra?I

A szellemileg betegekről van szó, ugye te is így tudod?
Nem minden beteg gyógyul meg segítséggel sem...

a századik juh 2016.12.28. 17:40:20

@XCVI: Aham... a poszthoz visszakanyarodva Ön embereket is kidobott a kukába?

Igazság Kereső 2018.06.26. 00:09:04

@a századik juh: "A teljes Krisztus-trilógiát meg kellene semmisítenie a tulajdonosának, ha kereszteletlen hírnök szeretne lenni!" Nem! Azt adományozd a Társulatnak,vagy add el, s a pénzt add oda a Társulatnak! :D
Értéket nem dobunk ki :D
süti beállítások módosítása