"Úgyhogy téves az igeértelmezésed."
2017. november 03. írta: a századik juh

"Úgyhogy téves az igeértelmezésed."

hitpajzs.jpg

" Ő ezt mondta: „Vigyázzatok, félre ne vezessenek titeket;+mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: »Én vagyok az«, és: »Elközeledett a megfelelő idő.«

+Ne menjetek utánuk." Lukács 21:8

 

 

 

igen_hamis_profetak_vagyunk_1.png

 

pinokkiogif_1.gif

 

"Tehát Jézus nem az igaz keresztényekről beszélt a Luk 21:8-ban, mert akkor sosem közeledne el a megfelelőidő és Isten hazudna.
Úgyhogy téves az igeértelmezésed."

Első körben szeretném emlékeztetni a hasonló módon érvelő tanúkat, hogy nézzenek szövegkörnyezetet és keresztutalásokat. 4 személy is írt evangéliumot, vessük már össze őket:

"Ha tehát azt mondják nektek: »Íme! A pusztában van«, ne menjetek ki; »Íme! A belső helyiségekben van«, ne higgyétek el.+

27 Mert ahogy a villámlás+ napkeletről indul, és fénylik egészen napnyugatig, úgy lesz az Emberfiának jelenléte is."

Máté 24:26-27

A fenti Tanúérveléssel ["Tehát Jézus nem az igaz keresztényekről beszélt a Luk 21:8-ban, mert akkor sosem közeledne el a megfelelőidő és Isten hazudna.
Úgyhogy téves az igeértelmezésed."a következő problémáim vannak:

Elsősorban meghazudtolja a Wezető Testülettől jövő "életmentő" tanítást:

.

"Hogyan fogja Jehova megmutatni,

hogy az ilyen papi próféták csalók?

Úgy, hogy nem engedi beteljesedni azt, amit Istentől jövő "kijelentés"-ként, Istentől jövő ígéretként hirdetnek, vagy amit az Ő nevében állítanak"

(Az Őrtorony 1980-1981 [reprint kiadás, 1997] 1980. 03. 01 17.o 29. bek) 

elpusztultunk_1975-ben.jpg

.

.

Másodsorban a szervezet történelmének hiányos ismeretére utal.

Mondjuk a szervezet mindent meg is tesz, hogy ne lehessen vizsgálni a múltját, ellenben a szervezet más vallások múltjának PÁRTATLAN megvizsgálására buzdít, miközben Jehova Tanúi szervezetét nem lehet PÁRTATLAN módon vizsgálni, csak szervezeti forrásokból.

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -

Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

 

Éppen ezért itt van egy kis összeállítás, hogy vajon

Jehova Tanúi Szervezete állított-e már olyat, ami jellemzi a "hamis keresztényeket",

 rolexes_ortorony_1.jpg

megbizhetunkavallasokban_2.jpg

watchtower_segitseg_1.jpg

oltozkodes_3_1.jpg

hamár a hozzászóló az "igaz keresztények"-et kivette a pakliból:

" Ő ezt mondta: „Vigyázzatok, félre ne vezessenek titeket;+mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: »Én vagyok az«, és: »Elközeledett a megfelelő idő

+Ne menjetek utánuk." Lukács 21:8

 

"az 1900-as év körül nagymama rábukkant arra a kincsre, amely után kutatott. A kincset

Charles Taze Russell, Az idő elérkezett

című, német nyelvű könyvének a lapjain találta meg. Hamar felismerte, hogy az olvasottakból a bibliai igazság fénye árad."

 

"A Bibliakutatók izgatottan várták, mi fog történni 1914-ben. [A Bibliakutatók abban hittek, hogy Armageddon fog kitörni 1914-ben, és hogy 1914-ben minden földi királyságnak vége lesz.] 

Az idő elérkezett című könyv

(a Millenniumi hajnal című sorozat második kötete)

elmagyarázta,

hogy a pogányok ideje 1914-ben véget fog érni. Ezt az időszakot csapás és anarchia fogja jellemezni, majd pedig Isten Királysága veszi át az irányítást. A Bibliakutatók

számítottak arra is,

hogy Krisztus társörökösei ekkor fogják megkapni égi jutalmukat."

 

"Hogyan található meg az igaz vallás? (‎4 találat)

    • Noha az engedetlenség következményeit már jó előre megjövendölték, erőfeszítésre volt szükség annak felismeréséhez,

      hogy az idő elérkezett"

       

      • g 08/3 7–9. o. - Ébredjetek! – 2008

      .

      .

       

      "1888, Az idő elérkezett

      (Millenniumi hajnal. II. kötet) (© 1889)"

       

      (kiadták még: w1889 4/1–5/1) (magyar 1916): jv 53

      Szóval 128 éve ELÉRKEZETT AZ IDŐ a Watch

       

      Tower szerint, az eltelt 128 évben még

       

      bevetettek 21 hamis világvégepróféciát is.

       

      evszamok.jpg

      A kérdés az, hogy ez félrevezetés-e, avagy sem?

      .

      .

      " Ő ezt mondta: „Vigyázzatok, félre ne vezessenek titeket;+mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: »Én vagyok az«, és: »Elközeledett a megfelelő idő

      +Ne menjetek utánuk." Lukács 21:8

       

       1994_elott.jpg

      "... a Teremtő azon ígérete iránt, amely szerint egy békés és biztonságos új világ jön létre, mielőtt elmúlik az a nemzedék, amely tanúja volt az 1914-es eseményeknek."  Megjelent 144 milliárd példányban, hisz évtizedekig ez állt minden kinyomtatott Ébredjetek első belső oldalán. Ébredjetek!

      .

      .

      "23 Akkor ha valaki azt mondja nektek: »Íme! Itt a

      Krisztus!«+ vagy: »Amott!«, ne higgyétek el.+ 24 Mert

      hamis Krisztusok+ és hamis próféták+támadnak, és

      nagy jeleket+ meg csodákat tesznek, hogy

      félrevezessék, ha lehet, még a választottakat is.+"

      Máté 24:23

      .

      .

       

      Vajon mondja-e a Wezető Testület, hogy Itt a

      Krisztus? Hát perszehogy mondja! Esetleg van

      fülünk, de nem hallunk, és van szemünk, de

      nem látunk?

       

      vanszemuk_1.jpg

       

      "Krisztus a Vezető Testület által irányítja

      felkent ’háziszolgákat’ és társaikat, a ’más

      juhokat’ (Ján 10:16)."

       

       misi.jpg

       

      „Egy a Vezetőtök, a Krisztus”

       

      »Vezetőnek« se hívjanak benneteket, [a vezetőtestület okés]  mert egy a Vezetőtök, a Krisztus” (MÁTÉ 23:10)

      1. Kit fogadnak el Jehova Tanúi vezetőjüknek, és miért őt?

      [-Az Őrtorony-tanulmányozást levezető testvérnek jelentem, Jehova Tanúi nem fogadják el a Vezető Testület vezetését, mert ők emberek, és Jehova Tanúi nem engedelmeskednek embereknek, nekünk egy a Vezetőnk, Krisztus!]

      A KERESZTÉNYSÉG egyházainak emberi vezetőik vannak, például a római katolikusoknál a pápa, a görögkeleti egyházakban a pátriárkák és a metropoliták, és más vallásoknak is vannak vezetőik.

      Jehova Tanúi egy embert sem fogadnak el vezetőjüknek."

       vezetonek.png

       

      • "Ennek a felismerésnek köszönhetően a vezetőtestület felismerte, hogy a Királyuk, Jézus azt akarja, hogy kiigazításokat tegyenek Isten szervezetének felépítésében."

      • kr 12. fej. 118–131. o. - Isten Királysága uralkodik! (kr)

       

      Szóval szerintem a Watch Tower igenis azt állítja,

      hogy »Íme! Itt a Krisztus!«, Ő vezeti a Vezető Testületet,

      mert nekünk nem emberek a Vezetőink, a Vezető Testület

      nekünk nem Vezetőnk, csak egy a Vezetőnk, aki a Hét

      Vezetőt Vezeti. És azt állítják, hogy »Elközeledett a

      megfelelő idő.«, ráadásul 1888 óta...

       

      + 21 hamis világvége-prófécia!

      + a Watchtower Inc.-t Russell a 29. születésnapjára kapta az apjától.

       

      hazudtunk_1.png

       

       

       

       

       

       

       

       

       

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr3313148686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leslie07 2017.11.05. 08:43:02

Hazudtak-e az Ortorony bálványszervezet ordogpapjai Krisztus eljovetelével kapcsolatban.?

A válasz IGEN.

Ezt írják:

Úgy gondolták, Krisztus 1914-ben felviszi a felkenteket az égbe, hogy a jelképes menyasszonyaként vele uralkodjanak. Ám ez nem történt meg. 1917 végénAz Őrtorony bejelentette, hogy 1918 tavaszán lezárul egy 40 éves aratási időszak.
kr 2. fej. 13–29. o.
A Királyság létrejön az égben
Isten Királysága uralkodik! 22–23. o.

Elismerik, hogy azt állították, hogy 1914-ben Krisztus felviszi a felkenteket(Bibliakutatók) az égbe , hogy
menyasszonyként vele uralkodjanak. Ezt késobb 1917 végére várták, de amint beismerik akkor sem tortént meg. De tortént valami,amivel az igaz Isten Khrésztosz értésére adta ezeknek a hamis prófétáknak, hogy
semmi kozossége veluk, mégpedig az, hogy megszégyenítette, elhallgattata ezt a nagyszájú hamis prófétát.
Nem a mennybe vitte oket, hanem megengedte, hogy koztorvényes buntetteik miatt bortonbe zárják oket.

Miután kijottek bortonukbol, ahelyett, hogy megbánást tanusítottak volna ismét hadat uzentek az emberiségnek, megfenyegetve oket , hogy Abaddon sáskaszolgáiként gyotorni fogják oket lekileg,
majd ha eljon a megfelelo ido meg is olik majd oket.

A leki gyotrés eszkozéul ismét a hamis tanítást választották. Pusztulással fenyegették azokat, akik nem
fogadják el Abaddont krisztusuknak és királyuknak. Késobb a 30-as években leigazoltak a torténelembol
ismert napistenhez jehovához. Ezek után minden hazugságot és fenyegetést ennek a bálványistennek
és a foldi szervezetének nevében terjesztettek, nem kevés gyotrelmet okozva ezzel az igaz leku embereknek.

Az 1981-es fennálása óta az Ortorony bálványszervezet ordogpapjai kulonbozo végidopróféciát
jelentettek be. Egytol egyig hazugságnak bizonyultak ezek a próféciák. Kozben a szervezet Vezeto Testulete
kijelentette onmagáról, hogy azonos a hét pásztor nyolc herceggel,akirol a Mikeás 5. fejezetében olvasunk.

w13 11/15 16–20. o.

Mint onjelolt királyok és hercegek a vezeto testulet tovább vezeti jehova tanúit a sotét hazug szellemek
igájába, mikozben megkívánja jehova tanúitól, hogy oket kovesse elsosorban azt hazudva nekik, hogy ok Krisztust kovetik.

Aljas módon magukra alkalmazzák az Ésaiás 45-14-ben a megszabadult Izraelre utaló próféciát:

Támogassuk lojálisan a rabszolga osztályt!
14. Ézsaiás jövendölése szerint hogyan mennek a más juhok a felkent rabszolga osztály után, és hogyan szolgálnak ’fizetetlen munkásokként’?
Ézsaiás próféciájában meg lett jövendölve, hogy a más juhok alázatosan alávetik magukat a szellemi Izrael felkent tagjainak: „Ezt mondja Jehova: »Egyiptom fizetetlen munkásai, Etiópia kereskedői és a sabeusok, a szálas termetű emberek hozzád jönnek, és a tieid lesznek. Teutánad mennek, bilincsekben vonulnak, és előtted hajolnak meg. Hozzád imádkoznak így szólva: ’Veled van az Isten, és nincsen más; nincs más Isten’«” (Ézsaiás 45:14). Jelképes értelemben a más juhok a felkent rabszolga osztály és annak Vezető Testülete után mennek, követve annak vezetését. ’Fizetetlen munkásokként’ a más juhok készségesen adják fizikai erejüket és anyagi javaikat, hogy támogassák a világméretű prédikálómunkát, amelynek végzésével Krisztus megbízta a földön élő felkent követőit./w2007 4/1 21-25. old. ang.

Hol ír Ésaisá itt más juhokról, meg felkent rabszolga osztályról? SEHOL!
Ennek ellenére ezek az ordogpapok nem félve az igaz Isten Khrésztosz haragjáról onmagukra alkalmazzák
ezt a próféciát.