Sakkoriban mindenki élvezte a gyülekezetet, mert az a "mumus" klubhangulat igenis működött!

Jöttek a tesók hetente a megbeszélt idő előtt, kényelmesen elkészültünk, kocsiba be, irány a focipálya: jó időben szabadban, rosszabb időben teremben: kb 200 forintra jött ki fejenként, mert feleségek és gyermekek is jöttek, akik szintén be-be cserélték néha magukat, 2-3 óra is elment így.

Maxipocak vénünk is beállt, ha futni nem is tud, legalább a fél kaput elfoglalta...

Évekig ment ez így, és az, hogy nem csak a gyülekezetekben jártunk össze, hanem más oldaláról is megismertük a tesókat, nagyon jó volt, hiába fikázták a kiadványok a klubbhangulatot, az éltette a gyülekezetet.

A fiatalokat könnyen be lehetett vonni a fociba, és ha együtt fociztatunk, már jóval oldottabban tudtunk a gyülekezetben is együttműködni.

Amikor "focitesók" voltak az összejöveteleken "szolgálni" kiírva, flottul ment minden:

Székek-asztal frankón beállítva, mikrofonok előkészítve, elemek feltöltve, programok a szereplőkkel átismételve, befejezőima megbeszélve, zene indul...

Mikrofonhordás közben figyeltek egymásra, nem volt "határ" a kiosztott területben, aki közelebb volt, vitte, szemvillanásból értették egymást. Ma egyik sem mozdul meg, ha a jelentkező a másik "térfelén" van, mindent csak elrendezés szerint...

Nem botlottak fel "tolatás" közben táskákban, mert láttak a pályán.

A gyülekezeti odaszólásokban humor is volt, nem csak intrika.

Aztán, kb. úgy 2013 környékén Csepelen egy külön szimpóziumot szenteltek annak, hogy a körzeten belüli végtagtörések és zúzódások, rándulások és ficamok (értsd:óraszámcsökkenés) mögött

ezek az aljas, sátántól jövő focizások a felelősek,

és felszólították a helyi véneket, hogy szántóföldi szolgálatra invitálják legközelebb a tesókat, és ne ilyen

életveszélyes,

versenyszellemtől áthatott nacionalista világi sportra.

Valóban volt nem egy, nem kettő sportsérülés, akkor is többen gipszben voltak, node általában ezek vétlen mozdulatokból adódtak, bár egyszer-kétszer lehet, hogy szándékosan maradt kint tovább egy-egy láb a véntestvérek előtt, nade ezzel el is volt rendezve a konfliktus, ez ezzel jár, mindenki tudja.

Miután a teokratikus intelem után abbamaradtak a nyilvános focicsaták, feszültségek pattantak ki a gyülekezetben, egyesek ugyanis titokban tovább fociztak, megszűrve az eddigi szűretlen kőrt, és akik kimaradtak, azoknak nem tetszett, ami odáig vezetett, hogy helyi szükséglet lett, és valóban teljesen abbamaradt a foci.

Ekkor jött a sakk... 

Szerettem a véntesókat  gyepálni, utána meg a gyermeküket hagytam nyerni, és így remekül lehetett cukkolni őket, amit egy ideig tűrtek is.

A vereségeik okán azonban egyre többen besértődtek, volt olyan, aki beiratkozott sakkszakkörre, hogy nevesített csapatmozgások égisze alatt is tudjon veszíteni.

Aztán az egyik nap kiderült, hogy

egy 1973-as Őrtorony sátántól származónak jelentette ki a sakkot is,

amit áthat a versenyszellem és a csalás, ráadásul a sakk egy háborús stratégiai játék,

és ugye az igaz keresztények háborúskodást többet nem tanulnak...

Mivel azóta nem történt újabb világosság a sakk témában a szervezet részéről,

a sakkozás is abbamaradt,

a sötét és világosabb parasztok

bezárkóztak a kis fekete-fehér világukba,

magukracsukták a játszóterüket fadoboznak,

sarkos-szálkás védelemként...

Miért meséltem el ezeket?

A minap láttam két bástyát,

ki voltak ragadva a környezetükből, egy vitrinben álltak, [Jw.org] felirattal...

Lám, ezt teszi a szervezet :

kiszakítja az egyént az eredeti állásából, és a saját öntőformájába préseli.

Páros reklámhordozóvá avanzsálja az eredetileg közösségként működő pajtásokat, és a játék élvezete helyett üvegvitrinben tárolja őket, hogy mindig szem előtt legyenek, könnyen ellenőrizhetőek.

A két Jw.org-os fehér bástya büszkének és rendíthetetlennek látszik az üveg hideg csillogása mögött, nemes íveiken kéken villódznak a Jw. Broadcasting beérkező fényei, és egy ritmusra mozognak a királyságdallamot éneklőkkel a végén.

Ámde esténként,

amikor a család már alszik, a Jw.org-bástyák

is

egy szebb és jobb világról álmodoznak, ahol majd újra együtt lehetnek a régenlátott szeretteikkel,

letörölhetik majd a jelet, amellyel meg lettek jelölve a homlokukon,

ami különbözővé tette őket akaratukon kívül, és végre magukhoz ölelhetik eldobozolt szeretteiket, tekintet nélkül azok színére, nemére vagy hovatartozására.

.

.

-Azonban addig is hirdetjük a Királyság jó hírét, nevünk be is van írva az Élet könyvébe, buzdítja a jobb oldalon álló a balt...  

-De hisz az Újvilágban sem lehet majd sakkozni...

suttogja a másik.

-Át kell alakítanod az elmédet,

újjá kell tenned, hogy örökölhesd az Új Táblát, ahol nem lesznek majd szabályok,

oda léphetsz, ahová csak akarsz,

és akár átlósan is, mint Futó testvér, vagy "L"alakban,

mint Huszárik testvér, képzeld csak el, milyen jó lesz!

-...Bábú a bábú ellen talpat nem emel, senki nem üt le senkit,

hadakozást többé nem tanulunk, és mindenki egyenlő lesz...

-Soha többé nem kell berosálnod a félelemtől, hogy a Király leüt,

mert Kaszparov védeni fog,

őrködik felettünk, hogy senki ne bánthasson minket,

és a sakkórát is kidobja,

hogy korlátlan időn át elmélkedhessünk a következő lépésünkön!

.Úgy várom már!

-Igen, így lesz, de most koncentráljunk a valódi feladatunkra!

...Nézd csak, látod ott abban a sarokban azt a pókot?

-Igen...

-Látod, hogy kereszt van rajta?

Forduljunk csak felé, hogy lássa az igazságot!

-Hátha sikerül meggyőznünk, és segít majd behálózni ezt a Köcsög* Miskát is itt a fenti polcon...

(*A neveket megváltoztattuk)