Egyenlőbb az egyenlőek között, avagy a tiltott élsport nem is olyan tiltott!
2018. augusztus 29. írta: a századik juh

Egyenlőbb az egyenlőek között, avagy a tiltott élsport nem is olyan tiltott!

Ajánlom a 24.hu cikkét mindazon Jehova Tanúinak,

akik derékba törték gyermekük / gyermekeik sportolói karrierjét, csak azért, mert

a Watch Tower szerint akkoriban is mindjárt itt volt a vég, és inkább úttörőnek kell adni a gyereket, semmint élsportolónak:

 

kerdesnelkul.jpg

"Serena Williams ezért nem ünnepli meg gyereke első születésnapját

Blonszki Renáta
Blonszki Renáta

ÚJSÁGÍRÓ. 2018. 08. 29. 12:24

A teniszező kislánya szeptemberben lesz egy éves, a szülők azonban nem készülnek zsúrral Olympia születésnapjára. Sokan úgy gondolják, hogy felesleges a felhajtás ebben a korban, hiszen a gyerekek úgyse fognak emlékezni rá. Na, Serena Williamsék esetében egyáltalán nem erről van szó.

Szeptemberben született meg az amerikai teniszklasszis kislánya.

A sportoló vallási okokból nem ünnepel. Williams Jehova tanújának vallja magát és habár sokáig nem gyakorolta a vallást, 2017-ben, amikor édesanya lett, úgy döntött, hogy itt az ideje.

Éppen ezért se karácsony, se húsvét és születésnapok se lesznek a családjában és lánya életében."

https://24.hu/szorakozas/2018/08/29/serena-williams-gyereke-lanya-szuletesnap-jehova/

 

ne_tanulj_tovabb.png

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr7114209861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szinuhe1 2018.08.30. 11:10:22

Picit off leszek… századik tudsz ma MO olyan JT aki köztisztviselői, esetleg polgármesteri állást tölt be, és nem lett ezért kiközösítve, vagy mindezekért automatikusan „inkvizíció „ jár?!

a századik juh 2018.08.30. 12:50:54

@szinuhe1: Polgármestert nem, köztisztviselőt tudok párat, szinte mindegyik gyülekezetben van 2-3 köztisztviselő, nagy divat lett.

Ezek a személyek esküt tesznek az államra, van, amelyik 2 esküt is, beosztástól függően.

Ez egyáltalán nem jár inkvizícióval, bezzeg ha egy iskolai karbantartó továbbra is az iskolában marad, miután azt átvette valamely egyház, azt 6 hónap után kiközösítik!

LPoti 2018.08.30. 21:14:17

@szinuhe1: én voltam köztisztviselő. Meg ismerek is, NAV-nál, NEAK-nál, települési önkormányzatnál, Főv. bíróságon (nekem is, illetve a mostaniaknak alá kell írni a köztisztviselői esküt.
Az eskü szövege a hatályos jogszabályból idézve: Eskü
44. § (1) A kormánytisztviselőnek kinevezésekor esküt kell tennie.
(2) Az eskü szövege a következő:
„Én, .............................................. becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom.”
(Az eskütevő meggyőződése szerint:)
„Isten engem úgy segéljen!”
(3) * Az eskütételt az államigazgatási szerv köteles a kormánytisztviselői kinevezés előtt megszervezni. Az eskütételre a munkáltatói jogkör gyakorlója vagy az általa kijelölt vezető előtt kerülhet sor. Az esküt szóban kell elmondani és írásban megerősíteni.
(4) Az eskütétel elmaradása érvénytelenségi ok. Eskütétel hiányában a kormánytisztviselő nem állítható szolgálatba, erre bárki hivatkozhat.

Semmilyen kérdés nem merült fel a szervezet részéről se nálam, se másnál.

a századik juh 2018.09.01. 06:48:39

@LPoti: Köszönöm a tanúságtételt.

"Semmilyen kérdés nem merült fel a szervezet részéről se nálam, se másnál."

Pedighát nem az van odaírva, hogy:

"Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom;", KIVÉVE HA AZ ÜTKÖZIK JEHOVA TÖRVÉNYÉVEL!

Ellenben a Szentírás írja:

"„Én azonban azt mondom nektek — folytatta Jézus —, egyáltalán ne esküdjetek, se az égre, mert az Isten trónja, se a földre, mert az a lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa. Saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajad szálát sem vagy képes fehérré vagy feketévé tenni.” — Máté 5:34–36.

Mi lehet az oka, hogy azon Jehova Tanúi akik köztisztviselők, vagy épp a katasztrófavédelem munkatársai (kéményseprők) TEHETNEK ESKÜT, és ez nem zavarja a Watch Towert?

keresemazutam 2018.09.02. 11:51:42

Én bírósági végrehajtó véntestvérről tudok, aki aki a tisztességesnek nehezen nevezhető Sátáni pénzvilág áldozatait kisemmizve él nagy lábon.
El nem tudom képzelni, hogyan egyeztethető össze ez a megélhetés a Krisztusi gondolkodásal? Vannak fuvarosok akik nem vállalnak munkát kilakoltatásnál, a véntesónak nincsenek ilyen gátlásai...

a századik juh 2018.09.02. 13:27:51

@keresemazutam: Végrehajtó testvér... szerintem teljesen lefedi a wének munkaköri leírását.

Vénvarangy 2018.09.02. 16:43:31

@keresemazutam: viszont kilakoltatás után tud újralátogatni a jó hírrel..

szinuhe1 2018.09.03. 15:28:09

Köszi a kommenteket ! Nos errefelé ahol én lakom ( magamban csak Bermuda háromszögnek nevezném ) közelmúltban kiközösítettek egy személyt , mert polgármesteri tisztséget nyert el , egy amolyan „ Én kis falum „ címü Menzel filmbeli falucskában. Rákérdeztem egy volt vént ( másik blogon „ Mikor akasztják a hóhért „ írtam róla ) támassza már alá , mely Biblia versek vagy szervezeti könyv alapján került sor, hát csak hebegett … habogott

a századik juh 2018.09.03. 16:03:25

@szinuhe1:

Kiközösítették a polgármestert? Pancserok!

Ezek szerint biztosan nem hallottak még Buthánról, ahol konkrétan államvallás lett a Watch Tower "vallása".

"támassza már alá , mely Biblia versek vagy szervezeti könyv alapján került sor"

Én erre tippelnék:

"17 Engedelmeskedjetek azoknak, akik vállalják köztetek a vezetést,+ és rendeljétek alá magatokat nekik,+ mert ők őrködnek felettetek*, mint akik számot fognak adni erről" héberek 13:17

Szegények elfelejtik, hogy nincsen hatalom, csak Istentől...

Úgy gondolják, a polgármester hatalma Sátántól származik?

Nadehát mit is várhatunk tőlük, akik olyannyira távoltartják magukat a politikától, hogy 10 millió levelet írtak Putyinnak...

2018.09.08. 13:35:18

=> Csak az egyenlőség kedvéért, avagy: hogyan jussunk főszerephez az éves regionális kongresszus nagyfilmjeiben? :)))

1., "Emlékezz Lót (Lett ;P) feleségére!" (2017)
Ki emlékszik még Lót feleségére - azaz Gloria-ra? ;) Az alábbi videóból kiderül, hogy a Gloria-t és a férjét alakító tanú házaspár, Lauren és Bryan Kim elvégezték a Királysághirdetők iskoláját - tehát tartsuk észben, hogy csak a legpéldásabbak kaphatják meg azt a kiváltságot, hogy világméretű nyilvánosság előtt rendetleneket alakítsanak! :)
Fontos még megjegyezni, hogy a filmekben házaspárokat alakító tanúkat úgy választják ki, hogy csak és kizárólag a való életben lévő házastársukkal szerepelhetnek párként - erkölcstelenség kizáva! :)))
2:20 perctől üdvözölhetjük a mi drága, kis híján sóvá porladt testvérnőnket, aki úgy látszik a valódi, tanús életében is ugyanúgy kedveli a feltűnő sminket és a bizsukat, mint a kongresszusi filmben :)))

tv.jw.org/#en/mediaitems/pub-jwbrd_201501_5_VIDEO

a századik juh 2018.09.08. 17:00:28

@mikor_ebredjetek:
"csak a legpéldásabbak kaphatják meg azt a kiváltságot, hogy világméretű nyilvánosság előtt rendetleneket alakítsanak! :)"

Ez számomra egyértelmű, hisz a Biblia is írja, hogy az apostolszerűen tiszta felkent Jehova Tanúi közül sokan a Watch Tower filmjeiben fognak szerepelni:

"mivelhogy színházi látványosság+ lettünk a világnak és angyaloknak+ és embereknek." 1Korintusz 4:9 b

Íme, egy újabb prófécia Jehovától, ami teljesedik a Watch Toweren, a Jw.org segítségével!

2018.09.08. 20:02:55

@a századik juh: "Színház az egész Őrtorony. És színész benne minden testvér és testvérnő: Fellép s lelép: s mindenkit sok feladat vár az Új Világban..." - mondotta volt a legendás Sárgávalkihúzó Vilmos, a vének testületének koordinátora, mikor elkészítette 1914 x1914 pixel felbontású tabletjén a teokratikus szolgálati iskola havi beosztását... :)))

a századik juh 2018.09.08. 21:03:31

@mikor_ebredjetek:

"a teokratikus szolgálati iskola havi beosztás"

Könnytanulmányozás: Vak Russell

Főbb részeg: Hubertuszt Lehel

Mikell? ez tény szolg. állatunk: Hajcsár Bendegúz

Színpadszolga: Lassú Tihamér
Mikrofonszolga: Botlábovics Béla
Hangosító: Süket Elek

Lefejező ima: Háry János

2018.09.08. 21:28:15

@a századik juh: Fejlődjünk a hazudozásban - programrész, levezeti: Oszlopos Betonpillér "Mindigigazamvan" Besenyőpistabácsi
Első beetetés: Harmincévekereszteltek Gedeon "Armageddon" Irma
Második őrületbekergetés: Járaszájamintakacsasegge "Tízéveúttörő" Megbízható Katalin
Bibliabaromkodás: Könnyűvérű "Alázatos" Vénfeleség Edit :)))

a századik juh 2018.09.08. 21:37:18

@mikor_ebredjetek:

Hegyi szűkszékletek: Adako Zoltán

Szőrtorony-bemutató: Engedjé Beja-Kikikopp Csenge

Ébredjretek-bemutató: Bakó Imre - Nyúl Zoltán

2018.09.08. 21:44:03

@a századik juh: Kutassunk az adományok után: Kitaposomabeledhanemleszekkinevezve "Hitbuzgó" Kisegítőszolga Csaba
Nemi szükségletek: Frissenérettségizett Vénfia "Mindenkitkielégítek" Ártatlan Árpád
Gyülekezeti bibliabégetés: Mindjártrendetteszek "Teokratikusanfegyelmezett" Bételbevágyó Sándor :)))

2018.09.08. 21:48:48

@a századik juh: "Megy ez nekünk! :D"
Micsodaaa? De hát én ezeket az embereket NEM IS ISMEREM! SOSE LÁTTAM ŐKET!!!! XDDD

a századik juh 2018.09.08. 21:53:50

@mikor_ebredjetek:

Khm... fentebb, fentebb, még fentebb Sanyikám, így jó, lentebb egy kicsit, oké...

Kedves testvérek... MONDOM: KEDVES TESTVÉREK!!!

az összegjövetel 2 perc múlva kezdődik, készítsétek elő adományaitokat, mert nincs pénzgyüjtés.

Petike ne szaladgáÁÁÁLJÁ MÁ JEHOVA KIRÁLYSÁGTERMÉBE MÁ! Nagy pofont neki, anyuka, akit szeret Jehova, azt megfeddi... úgy úgy, nagyobat,ez az! Ne bömböljé má, most mit bömböl?

Mennyetek a kisterembe,ott úgyis vízhatlan a padló.

A beetető énekünk a 199-es lesz:

"Egy a Vezetőnk, +8!"

Énekeljünk meleg keresztényi szervezettel!

a századik juh 2018.09.08. 22:02:31

@a századik juh: Ez nemaz! Ez nem az a zene, ez a 200-as. Testvér, ennyire alkalmatlan vagy? Odamenjek, elindítsam én? Hát nem igaz má!
-Ópardon, félrenyomtam balta+...ópardon! oké, ez lesz az! Hogyaszongya!

"Egy a Vezetőnk, a jw.org!
Ezt énekli ogre és ork,
Egy a Vezetőnk, meg még nyolc
A kiadványok alatt összetört a polc!

Aggyá pézt,
aggyá pézt, a
gyá nekik egy kis pézt,
aggyá pézt,
aggyá pézt de inkább többet"

a századik juh 2018.09.08. 22:20:37

@a századik juh:

Imát mondunk!

Hozzád fordulunk sehova
Hálásak vagyunk, hogy jw.org meg őrtorony és ébrdjetek sehova,
köszönjük, hogy jw.org, őrtorony és éleslátás sehova.
Kérjük, áld meg az őrtorony és ébredjetek, éleslátás jw.org, sehova.
Segíts nekünk, hogy éleslátás őrtorony, ébredjetek és jw.org, wezetőtestület, királyságterem.
Ámen!

Foglaljatok helyet meleg keresztényi szeretettel!

Igazság Kereső 2018.09.08. 23:00:19

Ti nem vagytok épek! Igaz....mán én se! XD

2018.09.08. 23:14:16

@a századik juh: "Ti tehát így imádkozzatok: Égi szervezetünk, ki vagy Warwickban, 14-es betűtípussal szedjék ki a neved. Add meg nekünk minden napiszövegünket, és ne vigyél minket a kisterembe, hanem szabadíts meg a vénektől. Ámen!" (Havitízóránálkevesebbetleadó Rendszertelen "Betegvoltam" Móricka)

2018.09.08. 23:26:40

@Igazság Kereső: Megfogadtad a tanácsainkat? Sikerült már magadat nélkülözhetetlenné tenned? ;)))

2018.09.09. 01:14:59

@Igazság Kereső: "nem vagytok épek" Mi KÉSZen (Keresztényi Életünk és Szolgálatunkon) vagyunk!

a századik juh 2018.09.09. 07:20:48

@Igazság Kereső:

Mai böszmejövetelünket a tablettanulmányozással kezdjük.

A téma: Csak ép adományokat adjunk sehova szervezetének!

Ép húszezreseket, ép órákat, főleg rolexeket, ép ületeket, ép életeket. Szervezetünk mindezt bölcsen fogja felhasználni.

Görgessük végig a mai anyagot, és elmélkedjünk, mit adhatnánk még a szervezetünknek!

Igen, jeftéhez hasonlóan Ti is felajánlhatnátok a lányaitokat a frusztrált véntestvérekben égő tűznek, hiszen mennyivel jobb, ha egy vénéi lesznek, mintha fiatal, de világi személyeké, ugye?

Természetesen a hozományról se feletkezzetek meg, amik a véneknek DUPLÁN járnak, így lányaitok mellett a pénzeteket is adjátok nekünk, ami olyan, mintha Jehovának adnátok.

Aki csóró, vegyen fel hitelt, úgysem kell már visszafizetni, hisz maholnap már eljön a vég, olyan közel van, hogy már mindjárt elérkezik.

Lehet, hogy ez lesz az utolsó összejövetelünk? Mit fog szólni Jehova, ha azt látja, hogy nem dobtátok mindeneteket az adományládába, hanem megtartottatok valamit magatoknak?

Ne vigyetek erszényt haza, ha nem akartok úgy járni, mint Anániásék, akik kifogásolták, hogy a Wezetőjük rolexet hord!

Kérdésünk a mai anyaghoz:
-Házasságtörésnek számít-e, ha szemkendőben taperolják a vének leányaitokat?
-Igen, várok még új kezeket, igen, még mindíg várok... Edofil testvér, tessék:
-Nem számít házasságtörésnek, hisz a szemkendő miatt nem vetjük szemünket szűzre, mikor meg levesszük, már nem szűz!

-Remek válasz, testvér. B kérdés: Mit kell tennünk, ha a lányaitok nem akarnak Jefte alázatos lányához hasonlóan engedelmeskedni a Watch Tower előírásainak?

Egy rövid választ szeretnék, mert kevés az időnk, Armageddon már itt dörömböl a kapuinkon, igen, új kezeket várok, igen...
Milyenanyaazilyen testvérnő, tessék:

-Ki kell tagadni őket, egy szál semmiben az utcára kell dobni azon gyermekeinket, akik nem akarnak a Watch Towernek engedelmeskedni, és inkább a továbbtanulást, vagy a fiatal fiúkat választyák a szellemmel felkent véntestvérek helyett!

-Nagyon jó válasz, Milyenanyaazilyen testvérnő, tudjuk, hogy Te így is jártál el, és mindhárom lányodat kitagadtad, mert nem voltak kedvesek hozzám, igazán remek példája vagy az agymosott watchtower-fanoknak, ritka az ilyen szívtelenség és érzéketlenség.

Ne feledjük, mindannyiótoktól ezt várja el a Watcstówer, kövessétek hát Milyenanyaazilyen testvérnő példáját ti is!

Foglaljuk össze, mit tanultunk ma: A sehova iránti szeretetünk felül kel, hogy írja az érzéseinket, és a józan eszünket, mert ezt várja el a szervezet, és nem szabad pénzzel hazamennünk, mert aki nem dobja mindenét az adományládába, az miatt nem fog eljönni armageddon, és 8,5 millió testvérünket akadályozzuk abban, hogy a paradicsomba kerüljünk, rongyos 100 000 forint miatt.

Milyen hálásak lehetünk, hogy ilyen szervezethez tartozunk, nemdebár?

Következzék a Bibliakiforgatás programrész, Hubertuszt Lehel testvér a wc-ben hány, úgyhogy helyette Bortdeissza Dávid testvér tartja a főbb részeget. Bortdeissza testvér, tiéd a mikrofon!

a századik juh 2018.09.09. 07:42:58

@mikor_ebredjetek: "De hát én ezeket az embereket NEM IS ISMEREM! SOSE LÁTTAM ŐKET!!!! "

Késő, lebuktál! Eddig is gyanús volt nekem, hogy ismerjük egymást, de ezek után már több, mint valószínűlegfeltételezhetőenlehetségesen biztos vagyok benne, hogy egy gyülekezetbe járunk, hiszen én is ismerem ezeket a testvéreket:

"Sárgávalkihúzó Vilmos
Oszlopos Betonpillér "Mindigigazamvan" Besenyőpistabácsi
Harmincévekereszteltek Gedeon "Armageddon" Irma
Járaszájamintakacsasegge "Tízéveúttörő" Megbízható Katalin
Könnyűvérű "Alázatos" Vénfeleség Edit
Kitaposomabeledhanemleszekkinevezve "Hitbuzgó" Kisegítőszolga Csaba
Frissenérettségizett Vénfia "Mindenkitkielégítek" Ártatlan Árpád
Mindjártrendetteszek "Teokratikusanfegyelmezett" Bételbevágyó Sándor"

Ők mind az Álszenti-északkeletnyugatdél gyülekezet tagjai, így neked is oda kell járnod!

Találkozzunk személyesen!

A mai összejövetelen erről ismerhetsz fel:

Öltönyben és nyakkendőben leszek, frissen borotválva. Lesz nálam egy táska, és tableten követem majd az összejövetelt. Hangosan énekelek, és legalább egyszer felteszem a kezem.

Én már sejtem, hogy ki lehetsz, ezért oda fogok menni hozzád, ezt fogom mondani:

Szervusz, hogy vagy?

Onnan fogod tudni, hogy én vagyok, hogy nem érdekel majd a kérdésemre adott válaszod.

2018.09.09. 11:15:54

@a századik juh: Dehogyis, az enyém az "Észak-Északnyugat" gyülekezete! Legkönnyebben onnan lehet beazonosítani, hogy odajár Hivatásosajtókopogtató Izaura... ;)))

2018.09.09. 12:00:14

@a századik juh: Még annyit segítek, hogy a királyságterem az Északnyugati átjárónál van, ezért elég gyakran fagyos a légkör az "Észak-Északnyugat" gyülekezetben...
Pontosabb útirányért Nekemvanalegdrágábbtabletem "Humoros" Körzetfelvigyázó Elemért érdemes keresni! :)))

Igazság Kereső 2018.09.09. 23:03:27

@mikor_ebredjetek: Nem, nem volt kedvem! :D
Ezért is sza...nak rám továbbra is! Hát......csak így tovább Jehova segedelmével! :D

Igazság Kereső 2018.09.09. 23:11:45

@mikor_ebredjetek: Komolyan azt kezdtem látni,hogy a hűen gyűlölt "Sátánfattya világiak" jobban szeretik s becsülik egymást! Az "egoista jehovista " csürhe csak kihasznál, nem engem szerettek,hanem a Tanús létem, az óráimat! Lassan a gyűlölet szintjére érek velük kapcsolatban! Soha senkit nem gyűlöltem,de ezt a mocskos álszent seggfej bandát( Oroszlány Nyugat, igen ők) kifejezetten! Iritál,ha csak rájuk gondolok. Na de... Jó jó... Meglehetne azzal magyarázni,hogy oké, sz@r gyülekezetbe jártam. Nade....."Fejétől bűzlik a hal"! Máshol se jobb,mert hazugságokra és kapzsiságra épül az egész!!!! Ah.... Nem is írok többet, felhúztam magam! :D

2018.09.09. 23:34:32

@Igazság Kereső: Ne ostorozd magadat, ezeken a fázisokon mindannyian keresztülmegyünk/keresztülmentünk valamilyen formában... Minden gyülekezet különbözik azért valamelyest, ez totálisan emberfüggő, és azon áll vagy bukik, hogy éppen kik vannak ott.
Minél hamarabb elfogadod, hogy ez csak egy cég, és ezek csak a céges kollégáid, annál könnyebben tudsz úrrá lennni a haragon.

2018.09.09. 23:50:13

@Igazság Kereső: Ezek az "emberek" alapvetően a te életedben senkik, se nem osztanak, se nem szoroznak, a viselkedésükkel pedig saját magukat minősítik, na meg azokat, akik erre tanították őket. Fa, gyümölcs, stb.
Én is jópárszor éreztem már úgy az összejövetel közepén, hogy akkor most felállok, és Törtető Aranykalászosgazda Fabáb testvér alól ünepélyesen kirúgom a széket... :)))
De, én inkább úgy döntöttem, hogy pontosan úgy fogok velük viselkedni, ahogy ők velem, és hát mit ne mondjak - nem szeretik a saját "keserű pirulájuk" ízét! ;P

2018.09.10. 01:12:35

@Igazság Kereső: "Ezért is sza...nak rám továbbra is!" Akkor nincs más megoldás, szarjál rájuk te is! ;))) A közöny ingyen van és a lehető legkevesebb energiát kell belefektetni!
Ez sokszor úgy működik, hogy van pár hangadó, és az ő véleményüket másolja a csürhe... Amúgy szerintem majdnem mindenkinek van 1-2 állandó nemezise a gyülekezetben - pl. az enyém Fabáb testvér, de szerencsére az ő véleményére senki sem ad! XDDD

a századik juh 2018.09.10. 06:32:04

@Igazság Kereső:

"a hűen gyűlölt "Sátánfattya világiak" jobban szeretik s becsülik egymást!"

Ezt én is így látom.

Azért lehet ez, mert a "világiak" érzései és lelkiismerete nincs gúzsba kötve egy paranemnormális, parancsra szerető, és parancsra gyűlölő képmutatógyár által.

„Jobb a közelben levő szomszéd, mint a messzi testvér”
(Példabeszédek 27:10 Újvilág-fordítás).

Bizony, a skalpvadászok a trófeára büszkék, a skalpok számítanak, a skalpnak örülnek, a skalpolást szeretik, és engem/téged NEM MAGUNKÉRT "szerettek", hanem azért, mert Jehova Tanúi voltunk, annak minden hozadékával.

Vagyis ők a "címet" szeretik, de ahogyan Péter mondja:

„Mivel nem futtok már velük ezen a pályán a kicsapongás ugyanazon posványába, össze vannak zavarodva, és folyton becsmérlően beszélnek rólatok” (1Pét 4:4).

Bizony, mi már tudjuk, hogy van bőven "kicsapongás" a Watch Tower égisze alatt, és van bőven "posvány" is, csak eddig másra asszociáltattak minket ezekkel kapcsolatban.

Mert nem az a "kicsapongás posványa", amit megbán az ember, hanem az, amit nem bán meg.

Márpedig a Watch Tower semmit nem bánt meg, és semmiért nem kér elnézést, miként szeretett testvéreink sem látják, hogy hogyan verik át őket a posványból, így ők is maradnak a posványban, ahová mindenkit magukkal szeretnének rántani, és gyűlölik, akinek nem tetszik a belterjes, 144 000 szer felülfertőzött posványuk.

Valójában nem őket gyűlölöd, hanem magadra haragszol, de majd megbékülsz! :)

Igazság Kereső 2018.09.11. 23:53:26

@mikor_ebredjetek: "Felemásigás Megjegyzett Vécétakarításfelelős testvérnő"

Ezzel kapcsolatban van egy sztorim. Egyik takarításnál kissé idegbeteg vénünk felügyelt, miközben a testvérnők takarítottak. Oda jött a "gyógyegér", és azt mondja így csípőből az egyik testvérnőnek: "És a wc-t kinyaltad?" Igy!!!!! Testvérnő nem volt szívbajos, kissé bepipulva ezt felelte: "Te is nyugodtan kinyalhatod!" XD Nem lett baja emiatt. Meg sem mert szólalni xanax vén tesó! : D

Igazság Kereső 2018.09.11. 23:59:26

@Igazság Kereső: Ja..... Ezzel a.... finoman szólva "nyugtalan" vénnel pár éve nyilvános és hangos vitánk volt a kir teremben mindenki előtt! Nem lett bajom,se kisterem! Az a gyanúm,annyira nem zavarok/tam/ vizet,hogy azzal se fáradnak, hogy "megfegyelmezzenek"! XD

Igazság Kereső 2018.09.23. 23:02:35

@Igazság Kereső: Hol vagytok? Miért nincs már új poszt? Minden rendben?

a századik juh 2018.09.26. 05:40:35

@Igazság Kereső: Szia, én konkrétan most tudtam visszaszerezni az irányítást a blogom felett. Balhék után ez már rendszeresnek mondható! :(
süti beállítások módosítása