Ahol ketten hárman összegyűlnek a Watchtowerinc nevében, ott vagyok közöttük
2020. július 29. írta: a századik juh

Ahol ketten hárman összegyűlnek a Watchtowerinc nevében, ott vagyok közöttük

halalcsillag.jpg 

"Kérdésdoboz

Helyesli „a hű és értelmes rabszolga” azokat a Tanúkból álló, független csoportokat, melyek bibliai kutatás vagy vita céljából jönnek össze? (Máté 24:45, 47).

Nem.

 

A világ különböző részein szervezetünk néhány tagja mégis csoportokat hozott létre,

hogy független kutatást végezzen egy-egy bibliai témában.

Néhány ilyen független csoport a bibliai hébert és görögöt tanulmányozza, hogy megvizsgálja,

mennyire pontos az Új világ fordítás.

 

Mások tudományos témákban kutatnak a Bibliával kapcsolatban. Weboldalakat és csevegőket hoznak létre, hogy megosszák és megvitassák a nézeteiket. Kutatásaik eredményeit találkozókon és a saját kiadványaikban közlik, hogy kiegészítsék azt az információt, amit a keresztény összejöveteleken hallunk és a kiadványainkban olvasunk.

Jehova a népének a föld minden részén bőséggel ad szellemi vezetést és buzdítást az összejöveteleken, a kongresszusokon és a szervezete által kiadott kiadványokban. Jehova a szent szellem irányításával és a Szavában található igazság által megadja, amire szükség van ahhoz, hogy minden szolgája ’teljesen egységes legyen ugyanabban a gondolkodásban és ugyanabban a felfogásban’, és ’szilárddá váljon a hitben’ (1Kor 1:10; Kol 2:6, 7). Szívből hálásak vagyunk mindazért, amiről Jehova most, az utolsó napokban szellemi téren gondoskodik.(Máté 24:45–47).

Dicséretes, ha valaki a gondolkodóképességével szeretné előmozdítani a jó hírt.

De semmiféle egyéni törekvéssel nem szabad elvonni a figyelmet arról, amit Jézus Krisztus a gyülekezete által véghezvisz napjainkban a földön.

Pál apostol az első században figyelmeztette a keresztényeket, hogy

ne öljék az idejüket kimerítő témák, például ’nemzetségtáblázatok’ elemzésébe, „amelyek sehova sem vezetnek, csak kutatni való kérdésekkel szolgálnak, nem pedig olyasvalami megosztásával, ami Istentől van a hitért” (1Tim 1:3–7).

Minden kereszténynek igyekeznie kell kerülni „a kérdések felőli bolond vitákat, a nemzetségtáblázatokban való kutatgatást, a viszálykodást és a Törvény körüli harcokat . . . , mert haszontalanok és hiábavalók” (Tit 3:9).

Akik szeretnének mélyebbre ásni és kutatni a Bibliában, azoknak az Insight on the Scriptures című kiadványt javasoljuk azokon a nyelveken, amelyeken elérhető.

De ott van A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos című könyvünk és a többi kiadványunk is, például azok, amelyek a Dániel, az Ézsaiás és a Jelenések könyvének próféciáit tárják fel, ezekbe is bele lehet mélyedni. Rengeteg ismeretanyagot tartalmaznak, ezért felhasználhatjuk őket a tanulmányozáshoz és az elmélkedéshez.

Így ’betelhetünk Isten akaratának pontos ismeretével minden bölcsességben és szellemi megértésben, hogy Jehovához méltón járjunk, avégett hogy teljesen kedvére legyünk, amint továbbra is gyümölcsöt termünk minden jó cselekedetben, és gyarapodunk az Isten pontos ismeretében’ (Kol 1:9, 10)."

 

befogja_a_szemet.png

Mit tanultunk ma? 

Azt, hogy ahol ketten-hárman összegyűlnek Jézus nevében,

 

ott Jehova toporzékol,

és ráküldi a watchtower-dementorokat

az ilyen gerilla-bibliatanulmányozókra, akik szembemennek a szervezet elrendezéseivel, irgumburgum!

apolloanapisten.jpg

Megtanultuk, hogy szervezetünk

CSAK AZOKON A NYELVEKEN "javasolja" A KIADVÁNYAIT,

"amelyeken elérhető" ek...               hát na!

juheszik.gif

Megtanultuk, hogy ameddig meg nem alapította egy bankár a watchtowerincet,

addig mindenki, aki fellapozta a Bibliát, Jehova akarata ellen tett,

még maga Russell testvér is egycsomó helytelenséget követett el,

hisz Russell testvér NEM A WATCHTOWERINC FELVIGYÁZÁSA ALATT tanulmányozta a bibliát kezdetben, nemde???

Ez bizony nem helyes!

7angyal.jpg

"Így hát „a hű és értelmes rabszolga” egyetlen olyan kiadványt, gyűlést vagy weboldalt sem helyesel, melyet nem a felvigyázása alatt készítenek vagy szerveznek"

 

Bizonybizony,

mivel nem a Watchtowerinc felvigyázása alatt született az ötlet,

hogy hozzák létre a watchtowerincet,

 

én úgy gondolom, hogy

a watchtowerinc szerint a watchtowerinc létrehozását sem helyeselhette Jehova,

hisz a watchtowerinc létrehozása NEM A WATCHTOWERINC FELVIGYÁZÁSA ALATT TÖRTÉNT,

hanem Cloney bankár és Russell apjának fejéből pattant ki,

Russell testvér 29. születésnapjára időzítve,

ennélfogva a watchtowerinc jelenlegi álláspontja alapján HELYTELENSÉG volt létrehozni a watchtowerincet!

 

lehullalepel.jpg

 

Egy élmény volt, köszi! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr6616082178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.07.29. 08:38:50

Szóval a Wácstówerájnc-nak már a világ teremtésekor léteznie kellett volna. Sőt már azelőtt, hogy anyag létezett :) ... Ezek úgy félnek a "független" szótól, mint a pestistől. Nem véletlenül. Még a végén kiderülne, hogy ökörség az egész dogmarendszerük.

a századik juh 2020.07.29. 09:02:44

@HanSolo2020: "Szóval a Wácstówerájnc-nak már a világ teremtésekor léteznie kellett volna. "

Érdekes, hogy Te is erre jutottál.

Ellenben csak azóta működik igazán, mióta kivetették sátánt és démonait a Földre...

Russellék kimentek wacstówerestűl wárni, hogy elragadják őket, aztán rájukesett a komplett Kivwetett Légijó Abbadonostól,

hm, mit is csináljanak, ha már így alakult?

Igazság Kereső 2020.07.29. 18:14:15

@a századik juh: @HanSolo2020:

"Jehova a szent szellem irányításával és a Szavában található igazság által megadja, amire szükség van ahhoz, hogy minden szolgája ’teljesen egységes legyen ugyanabban a gondolkodásban és ugyanabban a felfogásban"

WTF????

Hogyaaaaaaaan ha nem ihletett?????

Ja, hogy kinyilatkoztatja Jesszus???

Az ugyan az, mint az ihletés!!!

He???

Magyarázza mán meg nékem egy Tanú, hogy hogyan mükszik???

"Tudom, hogy benzin, de mi hajtja"? XD

Senki se nem hajlandó a Tanúk közül megvitatni a hogyan kérdést! Mert veszélyes, hátha kiderül ami bederült.

Ezek a nagyeszűek így, totálisan szembe mennek magával a bibliával is!

"Vizsgáljatok meg minden ihletettnek tűnő kijelentést..."

vagy:

"Vizsgáljatok meg mindent, a jót pedig tartsátok meg"

Ám, hogy vizsgáljam meg?
Úgy ahogy mi engedjük...

Olvasd el a mi tanításunkról a mi tanításunkban azt, hogy mi azt mondjuk hiteles, és mivel csak azt olvasd amit mi írunk, azt fogod olvasni, hogy tádááám.... HITELES!!!

Ez ahhoz hasonló, mint ha a Sony gyártó megtiltaná nekem, hogy a fényképezőgépéről FÜGGETLEN teszteket olvassak!!!

Hát persze, hogy agyon fogja dicsérni a saját termékét.

Hogy valóban olyan-e, amilyennek a gyártó lefesti, ahhoz próbára kell tenni. Próba előtt nem árt kritikai elemzéseket olvasni, olyanok véleményét megvizsgálni, akik már vizsgálat alá vetették a terméket.(ezek lennének a hitehagyottak?)

Hmm.... Érdekes. A JTVT tanítása is termék!

A Szervezetet a szervezettel lehet összehasonlítani, vagy a tanításait magával a bibliával avagy más keresztény tanításokkal, akár azokkal együttesen elemezve.

Meg kell mérni úgy mond...

A mérés pedig nem más mint összehasonlítás. :)

Mi a fenétől fél a Szervezet???

Ami igaz az igaz marad, sőt megerősítsük az abban való bizalmunkat,mert nyertesen kerülünk ki az esetleges vizsgálódás és teszt után!

Az igazságnak nincs felni valója a vizsgálatoktól,csak a hazugságnak!

Valójában félnek vezetők attól, hogy felszínre kerülnek a hazugságaik!!!

a századik juh 2020.07.29. 21:46:49

@Igazság Kereső: "Ez ahhoz hasonló, mint ha a Sony gyártó megtiltaná nekem, hogy a fényképezőgépéről FÜGGETLEN teszteket olvassak!!!

Hát persze, hogy agyon fogja dicsérni a saját termékét.

Hogy valóban olyan-e, amilyennek a gyártó lefesti, ahhoz próbára kell tenni. Próba előtt nem árt kritikai elemzéseket olvasni, olyanok véleményét megvizsgálni, akik már vizsgálat alá vetették a terméket.(ezek lennének a hitehagyottak?)

Hmm.... Érdekes. A JTVT tanítása is termék!"

Azt mondod? :)

"Tegyük fel, autót szeretnék vásárolni. Körülnézek, de nem igazán tudok dönteni, ekkor valaki megszólal, hogy nekik van egy jó autójuk. Ez a legjobb a piacon. Jobb, mint bármelyik másik. Kiemelkedően gyors, biztonságos, kényelmes, jól néz ki. Valóban nincs ma még egy olyan jó kocsi a piacon, mint ez.

Mutatnak mindenféle fogyasztói jelentéseket, a mérnökeik kutatási eredményeit, és adnak egy ügyfél nyilvántartási listát is. Csatlakoznak hozzám még más autó tulajdonosok is, akik mondogatják, hogy milyen boldogok az új kocsijukkal. A csillogó hirdetési kampányok, nagyszerű látvány- és hangélményt nyújtanak. Még kapsz is valakit, aki segít átvizsgálni a sok tanulmányt, kutatási jelentést, csillogó hirdetést, és segít eldöntened, hogy ezt az autót vásárold meg.

Húha! Úgy tűnik ez egy igazán remek autó. Akarok egyet!

De várjunk csak! Még nem hallottad az egész reklámfogást.

Nem akarják, hogy elolvasd, hogy bárki más mit mond erről az autóról. Különösen azt nem szeretnék, hogy olyan emberekkel beszélj, akiknek már problémájuk volt ezzel a kocsival. Nem akarják, hogy saját kutatásokat végezz, hogy felkutasd más autógyárak véleményét a vizsgált járművel kapcsolatban. Figyelmeztetnek rá, hogy sok olyan ember van, akik lebeszélhetnek, ennek az autónak a megvásárlásáról, mert hallgatnak olyanokra, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit beszélnek. És sajnos sokan vannak, akik annyira irigyek, féltékenyek az autó miatt, hogy nem akarják, hogy neked is legyen belőle egy.

Mielőtt megveszed az kocsit, találsz néhány feltételt az apró betűs részben, amelyet eddig nem nézhettél át figyelmesen.

Ha bármi gondod adódna az autóval, nem beszélhetsz róla más tulajdonosoknak, nem láthatjátok egymás hasonló problémáit. Sőt, ha úgy döntesz, hogy eladod, a kocsit, nem beszélhetsz olyanokkal, akiknek már szintén gondjuk volt vele, és eladták.

Mindazok a kedves emberek, akik azt mondták, hogy soha semmi probléma nincs az autóval- hát ők soha többé nem fognak veled beszélni, és ami azt illeti senki más sem. Még a saját édes anyád sem fog veled többet szóba állni, ha ő is megvette a kocsit.

Ha az volt a gond, hogy az autó súlyos sérüléseket okozott menet közben, akkor van egy hatalmas probléma, amiről senki nem beszélt neked, és ez az, hogy nem lehet perelni, és kártérítést kérni. Figyelmeztetniük kellett volna erre, esetlég még vissza is kellett volna hívni az autókat, de az apró betűs rész azt mondja, hogy nincs kárpótlásra lehetőség.

Azt sem mondták el neked, hogy ha úgy döntesz, hogy megveszed az autót, akkor örökre fizetned kell érte. Soha nem lesz végleg kifizetve. Soha nem lesz 100%-osan a tied. Továbbra is ők a tulajdonosok, ezért neked mindig fizetned kell a karbantartásért, a biztosítást stb. Ez még csak nem is olyan, mintha kapnál egy hosszú távú bérleti szerződést, ahol fizetsz néhány dologért. Teljes mértékben te vagy a felelős mindenért, ami az autóval kapcsolatos.

De ők nem egészen ezeket a feltételeket szabták.

Rejtegették az apró betűs részt, fehér tintával írtak fehér papírra, hogy ne láthasd.

Valóban szeretnéd megvenni ezt az autót?

Neked hogy adták el a vallást? Gondold végig!"

jehovatanui.blog.hu/2012/07/20/_orok_eletet_tessek_itt_az_orok_elet
süti beállítások módosítása