"Okoseszköz"
2020. augusztus 03. írta: a századik juh

"Okoseszköz"

"12  Mert Isten szava élő, és erőt fejt ki,m és élesebb bármely kétélű kardnál,n és egészen odáig hatol, hogy szétválasztja a lelket* és a szellemet*, az ízületeket és a velőt, és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait. 13  És nincs olyan teremtmény, amely rejtve lenne előtte,o hanem minden meztelen és leplezetlen annak szeme előtt, akinek számot kell adnunk." olvasható az Újwilágfordítás Héberek írt levele 4:12-13 verseiben.

 

Wégremán!

 

Ezen a héten még nem olvastam semmi olyanról, hogy hol hibás a Biblia a watchtowerinc szerint,

szerencsére most sikerült megtalálnom, hogy eléggé gáz szemléltetés ez a "kétélű kard" a watchtowerinc szerint,

merthogy szerintük Isten Szava egy Ájfon, bezony!

 

702020300_univ_lsr_xl.jpg

 

„Ez az új bibliafordítás olyan, mint egy okoseszköz, mely rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy mélyre ássunk a Bibliában, és elmélkedjünk rajta.”

 

Teccikérteni, ugye?

A Biblia arra jó, hogy mélyebbre ássunk a Bibliában...

persze egy okoseszközön keresztül, illetve 2 okoseszközön keresztül! 

 

Nade vajon csiklandozzák-e a fülünket ezek az okoseszközök?

 

nyulak.jpg

 

"3Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák." 2Timóteusz 4:3

 

Ha csiklandozzák, akkor baj van, ha nem csiklandozzák, akkor nincs baj.

Akkor bökjünk a Szentírás kapacitív kijelzőjére, és lássuk:

 

„Nagyon jóleső érzés tudni, hogy ebben a Bibliában mindenhol szerepel Isten neve, a Jehova név, ahol az eredeti szövegben is előfordult. Az olvasók szinte minden oldalon találkozhatnak Jehova nevével ebben a fordításban, így megkapja a neki járó tiszteletet.”

 

Hú de okoseszköz!

"ebben a Bibliában", mi?

jwima.JPG

Mindenhol, ahol az eredeti szövegben is szerepel, mi?

Minden oldalon, mi?

A Jehova név Isten neve, mi? 

 

Nézzük már meg, ki áradozik ennyire a watchtowerinc 144 000-szer átírt Újwilágfordításáról,

csak nem maga Jézus Krisztus?

[aki ha a Biblia egy okoseszköz, akkor wajon Ő mi???]

 

jezus_g_i_-joe.jpg

 

"Egy másik fordító így fejezte ki az érzéseit: Nagyon jóleső érzés tudni, hogy ebben a Bibliában mindenhol szerepel Isten neve, a Jehova név, ahol az eredeti szövegben is előfordult. Az olvasók szinte minden oldalon találkozhatnak Jehova nevével ebben a fordításban, így megkapja a neki járó tiszteletet.”

Nem,

nem Jézus Krisztus wélekedett így, hanem

"egy másik fordító", more!!!

Azért mekkora szerencse már,

hogy a saját fordítása elnyerte a tetszését!

 

kezfogas.jpg

Aggasztó lenne, ha az lenne mondjuk a wéleménye, hogy igencsak dühös magára,

mert a legrégebbi ószövetségi lelet, az LXX Septuaginta helyett egy, csak a watchtowerinc fantáziájában létező, megtalált  "eredeti szöveg"-re hivatkozva

minden oldalra belehamisította a Bibliában

az abban először a 16.században bekerült nevet a wezetőtestület enyhe nyomására...

Szerencsére a watchtowerinc által megbízott "másik fordító"-nak 

[mé' mi lett az elsővel? Ő nem vállalt bibliahamisítást?]

tetszett a saját fordítása,

"nagyon jóleső érzés" számára ILYENFORMÁN olvasni a Bibliát,

mert eddig nagyon kellemetlen lehetett, hogy úgy kell beszélni egy, a 13. században keletkezett női névről, hogy egykanyi helyen sem volt benne a Bibliában,

a legrégebbi ószövetségi lelethez hasonlóan,

deígymárugye  wan fantáziarégebbiwáltozatú régészeti lelet,

telejehowázva minden oldal,

"nagyon jóleső érzés tudni", mondja, aki ilyen jóleső érzésűre fordította

nyilván a nemjólesőérzésűből,

amilyenre mondjuk, nyilvánvalóan tudatlanságból Jehova először megíratta, nemdebár? 

sarkanyszulinap.jpg

 

 A cikk, ahonnan az idézetek vannak: 

2020. JÚLIUS 10.
NEMZETKÖZI HÍREK

Újabb hat nyelven jelent meg a Biblia

https://www.jw.org/hu/hirek/jw/regiok-szerint/nemzetkozi/%C3%9Ajabb-hat-nyelven-jelent-meg-a-Biblia/

Biszlama "A Biblia fordítása több mint három évig tartott és két fordítói csapat vett részt benne."

 

Oromo "Öt fordító öt évig dolgozott ezen a fordításon",

külön kiemelném, hogy ez a fordítás a "HATALMAS" testvéreknek készült,

 

vajon mi az eredeti,

Jehovanyelven írt lelet  szóköbgyöke héberül,

csak nem a nefilim??? 

 

"Ez a Biblia hasznos eszköz lesz a hatalmas, oromo nyelvű területen szolgáló testvéreknek."

 

lett3.jpg

 

"Lett

12 évi szorgalmas munka eredményeként elkészült lett nyelven az Új világ fordítás. " 

 

Dikk, ha lenne hasonló,

wezetőtestületitag-nevű nyelv,

biztos arra is 12 évet szánnának az eddigi szánalmas három meg öt év helyett!

lett.jpg

"A maráthi nyelvű fordításon hat fordító dolgozott három éven át."

Akik eztafajta Bibliát tanulmányozztassák majd, azok wiszont egyből "oktatókká" wálnak, hamár Mesterek vagy Vezetők nem lehetnek, mondjuk a Vezetők is magasról tesznek erre a tilalomra, szóval ízlelgessük ezt a szót:

Bibliaoktató...  lehetne ezt a névjegykártyámon is használni, mondjuk

"Bo. Századik Juh",

mekkorát néznének

a Dr. Sátánszolgájai! 

 

-Öööö izé, neharagudjonmármegkedvesjehováscsávó, én csillagoshatossal végeztem mind az 1914 egyetemen, ahonnan diplomám van, de mondjamármeg, miakiskutyafüle az a Bo. a neve előtt?

-Bibliaoktató...

-Aztapaszta, az igen! Azt hol végzett?

-A Watchtowerinc Béthel-iskolájában szereztem az aranydiplomámat.

-Az nem semmi! Hány évig járt?

-Ó, ott olyan jó oktatóink woltak, hogy 2 hónap alatt megvolt az osztály mind az 50 tagjának!

-Köszmá Bo.!

wctanulmanyozas.jpg

Bengáli "három évig dolgoztak ezen a projekten."

 

Nézzük a projektmenedzserek szavait a saját munkájukról: 

"A fordítói csapat egyik tagja megjegyezte: „Ez a fordítás azt bizonyítja, hogy Jehova Isten mindenféle hátterű embert szeret, és azt szeretné, hogy megismerjék őt és a Fiát, Jézus Krisztust.”

 

Dikk, mert melyik fordítás nem ezt bizonyítja, hogy Isten szeretné, ha megismernénk Jézus Krisztust, more???

 

Mondjál már légyszi ennél nagyobb hülyeséget is!

 

"Az előadásában Patel testvér a következőkről számolt be: „A bengáli az egyik első olyan indiai nyelv, melyre lefordították a Bibliát. A Keresztény görög iratok első teljes fordítása 1801-ben jelent meg. A legkorábbi bengáli Biblia fő erénye, hogy megfelelően adja vissza Isten nevét, a Jehova nevet. A modern fordításokban viszont Isten nevét az »Úr« címmel helyettesítik. A Keresztény görög iratok új világ fordítása egy pontos és könnyen érthető fordítás, melyre oly nagy szükség volt.”

Na, csak sikerült, ügyes vagy!

Csak hogy jól értem-e?

 

Azt mondja Patel testvér, hogy a legkorábbi bengáli Biblia "megfelelően adja vissza Isten nevét, a Jehova nevet."

Ez a fordítás nyilvánvalóan 1801-ben jelenhetett meg, hisz nem nevezhető Bibliának az Ószövetség az Újszövetség nélkül, ez megvan?

Ennélfogva azt állítja Patel testwér, hogy

a bengáli biblia újszövetségi része már 1801-ben tartalmazta a Jehova nevet???

Ide wele, Patel testwér, muti a bengáli biblia telejehovázott "görög irat"ait, légyszilégyszi! 

jw_org_imadas.jpg

"Karen (szgau)" "Ez a fordítás kicsivel több mint egy év alatt készült el."

 

No, ez elég gyorsan ment! Mi az előnye ennek a fordításnak? 

„A testvérek és a területen élő emberek szívesen fogják olvasni ezt a Bibliát, mert használja Jehova nevét, és modern a nyelvezete. Világos, pontos és könnyen érthető. Hálásak vagyunk Jehovának ezért a csodálatos ajándékáért, mely a szívünk nyelvén íródott, és segít közelebb kerülnünk hozzá.”

Wááááwwww!

 

Szóval

"a testvérek" "szívesen fogják olvasni", "mert használja Jehova nevét"!

 

Azaz az előzőt,

ami nem használta Jehova nevét,

aztat nem szívesen olvasták a kis részlehajlók, mi? 

bibliatanulmanyozas.png

 

Kell a testwéreknek  a fülcsikimiki,

itten vagyon leírva a jéwéorgon!

kula.jpg

 

+ fordító testvéreink igen fifikásak,

egy nem létező nyelwre fordítottak,

amit senki az égwilágon nem beszél, ennélfogva a fordítás ellenőrzése is mármár boborjáni magasságokat érhetett el!

A "szívük nyelvén íródott", mondja a fordító,

azt meg hogy ellenőrzöd, hogy jó-e?

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr1916101558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igazság Kereső 2020.08.03. 17:13:00

Nem értem, miért gond, ha kihasználjuk a modern technológia adta lehetőségeket, és a bibliát-hangsúlyozom a bibliát-virtuális formában, tableten, okostelefonon...stb használjuk?!

Biztos vagyok benne,ha Páléknak az első században is lettek volna már ilyen eszközeik, felhasználtak volna őket, megkönnyítve a dolgokat.

Ezzel úgy velem nincsen semmi probléma!

Akarom mondani, nem ezzel van a probléma!

Az igazi baj, vagy probléma az a Biblia "szánk íze" szerinti hámosítása!

HanSolo2020 2020.08.04. 08:37:35

Nem a technika használata a gond, persze, hanem a tartalom, meg kissé fura, hogy azt mondod a házigazdának, hogy felolvasnál egy részt a Bibliából, erre elkezded nyomogatni a táblagépet. Vajon tényleg azt fogja gondolni az illető, hogy a Bibliából olvastak fel neki??

Igazság Kereső 2020.08.04. 17:25:15

@HanSolo2020:
"Vajon tényleg azt fogja gondolni az illető, hogy a Bibliából olvastak fel neki??"

A károli, efo, csia ecetera-ecetera .. mind-mind fent vannak a neten letölthető pdf vagy epub formátumokban.

Nem, nem fogja azt hinni, hogy nem a bibliából fognak neki felolvasni!

Az elektronikus eszközök kijelzőjének pixelei ugyan azt a feladatot(információ hordozók és közvetítők) látják el akár csak a festék a papíron!

Modern korban élünk!

Ha már itt tartunk, a nyomtatott formátumú Biblia nem lehet hámosított? Ugyan már! :)

Nem az információ hordozója számít,hanem maga az információ!!!

Mint írtam volt, a Biblia hamisítása a probléma! Nem az hogy min tároljuk.

Igazság Kereső 2020.08.04. 17:31:07

@Igazság Kereső:
*hamisított

Miért a "hámosított" szót löki be ez a h@lye bill.!!!

Szójavitó automatika. :D

HanSolo2020 2020.08.04. 17:46:28

@Igazság Kereső: Komolyan? Modern időkben? Én azt hittem, I. E. 607-et írjuk, de köszi a felvilágosítást :) Sok testvértől hallottam, hogy jobb szereti a nyomtatott Bibliát, mert úgy igazán a kezében tartja Isten Szavát. Neked bejön az epub Biblia, más meg ragaszkodna a régihez, ilyen ez, de attól még ő is okos telót használ. Ugyanakkor lényegtelen a vita, ma már pont annyira tartom Isten Szavának azt a könyvet, mint a Micimackót....

a századik juh 2020.08.04. 18:36:42

@Igazság Kereső: Ez a cikk nem arról szól, hogy papír avagy digitális formában tárolják az újwilágfordítást a tesók.

az Okoseszközök épp név a hamisításra utal, mivelhogy az élő és hatóból csináltak "okoseszköz"t, ami szerintem egy alaposan elrontott szemléltetés.

Nekem sincs bajom az okoseszközökkel, bár az biztos, hogy papíralapon izgalmasabb, de így meg nem kell megtanulni kilapozni egy mozdulatra, csak beütöd.

Emlékszem, mindig figyeltük egymást, ki hány lapozásra tekeri ki a bibliaverset, 3 tesó?

Kettő!

Olyan is volt, aki rendszeresen elsőre ki tudta a megfelelő helyen nyitni, ez hangos tetszésnyilvánításokat szokott kiváltani. :)

Okoseszközzel ebben már semmi kunszt nincs.

a századik juh 2020.08.04. 18:53:27

@HanSolo2020: "pont annyira tartom Isten Szavának azt a könyvet, mint a Micimackót...."

Azt azért remélem nem witatod, hogy a Micimackó nem néw, hanem cím?!

A Halott Kukorica-énkercsekben egyértelműen Méhájéhának wan írwa Kowács János helyett, ezért A.A. Málna regényébe is wisszaállítottuk azt a Micimackó helyett, mintegy 7200 helyen, hogy ne lépjük túl a ferdítői felelősségünket...

Ezenkívül nem fogadjuk el A.A.Málna úr eredeti nyelven megírt regényét eredetinek, mert szerintünk létezett egy ennél eredetibb, ami Róbertgida nyelven íródott, és abban a Tigris helyett 1914 szerepel mintegy 1914 helyen szerintünk.

Wéleményünk szerint Nyuszi [más] , ennélfogwa nem kerülhetett wolna be a százholdas Warwicba sem ő, sem "barátai", ugye, akik "üzletfelei" is, had ne részletezzem!

Kenguruk se nem wannak a mi mesénkben, mert egy igaz keresztény nem wisel Kangát, az túl wilági lenne.

A mi fordításunkhoz mellékelünk egy dogmagyűjteményt, hogy szerintünk melyik szereplő milyen elmebeli problémákkal küszködik, milyen bűnök terhelik a lelkiismeretét, és hogy milyen gyorsan kell ezek miatt csatlakozniuk a watchtowerinchez, hogy még legyen esélyük túlélni a holnap kezdődő armageddont.

Jó olwasást kívánok a sajátfordítású Micimackónkhoz, melynek címe:

W[atchtower]inc.-imackó

HanSolo2020 2020.08.04. 19:55:07

Hát halljátok itt akkora viharok voltak az elmúlt órákban, mintha Armageddon söpört volna végig. Ha itt lett volna pár idős testvérnő, már körbe-körbe ugráltak volna hozsannázva, hogy " itt van Armageddon!". Nem csoda, hiszen Wiszkis Morris tesó is rögtön elfelejtette a COVID kezdetén, hogy egy árva szóval nem említettek soha világjárványt, mikor a Nagy Nyomor kitörését emlegették.

Igazság Kereső 2020.08.05. 00:30:50

@HanSolo2020:
"Ugyanakkor lényegtelen a vita, ma már pont annyira tartom Isten Szavának azt a könyvet, mint a Micimackót...."

Hát....lassan én is ide jutok haver!

Olvashatjátok a vitáimat erről a kérdésről az egyik ex-jt blogon.

Voltak ott box-meccsek rendesen. :D

Lassan kikereszténytelenedem(ha van ilyen szó egyáltalán) mert a kutatásaim inkább mutatnak afelé, hogy valami finoman szólva sántít a bibliával kapcsolatban!

Úgy összességében a kereszténységgel kapcsolatban is!

De hát ez már egy másik történet....

Igazság Kereső 2020.08.05. 00:36:41

@Igazság Kereső:
Megjegyzem én összeségében A BIBLIÁRA értem a fentebb írtakat, nem csak és kizárólag a nyúlvilágferdítésre!

a századik juh 2020.08.05. 07:25:58

@Igazság Kereső: "összeségében A BIBLIÁRA értem a fentebb írtakat, nem csak és kizárólag a nyúlvilágferdítésre!"

Figyelj, ez egy téwút!

Én is azt hittem egy ideig, hogy mégiscsak evolúció által fejlődött ki egy -két wén a majmokból, de aztán maradtam a teremtésnél.

Igazság Kereső 2020.08.05. 17:33:59

@a századik juh:

Félreértesz!

Hiszek, sőt biztos vagyok egy inteligens Teremtő létezésében és abban is biztos vagyok, hogy a Világegyetem, a Föld, benne az élet és mi emberek, inteligens tervezés eredménye vagyunk! :)

Viszont én ezt nem feltétlenül és szigorúan helyezem egy zsidó-keresztény világszemléletbe.