Újabb  szenzációs lelet került elő a Wallkilli épitezésről!
2017. január 16. írta: a századik juh

Újabb szenzációs lelet került elő a Wallkilli épitezésről!

 

jw_org_mozes.jpg

 

Béthel-építkezésen nyaraló, teljesidejű szolgálatot végző testvérek találták meg Mózes második, épségben megmaradt kőtábláit, ami a sok ezer év alatt megkopott, de jól láthatóan az Őrtorony egyik példánya, illetve a JW.ORG honlapja található a parancsolatok mögötti oldalakon!

A felbecsülhetetlen értékű leletet gonosz bibliahamisitók próbálják meg megsemmisíteni, hogy nehogy a nagynyílvánosság elé kerülhessenek ezen fantasztikus új bizonyítékok, melyek megerősítenek minden szervezethű személyt abban, hogy már Mózes is Jehova Tanúja volt!

warwick_update.jpg

Az építkezést végző cég területéről már eddig is tudósítottunk, hisz nemrég megtalálták azt a feliratot is, amit Jézus írt ujjával a földre, most meg megtalálták Mózes kőtábláit. Érdeklődésünkre, hogy szerintük hogyan lehetséges, hogy az előfordulási helyétől ezer kilométerekre találnak ilyen leleteket, több alternatívát is felhoztak, amiből a a legnépszerűbb vélekedést osztotta meg velünk a megtaláló:

-Jehova tanúinak igazuk volt, igazuk van, és igazuk lesz. Ezek a páratlan leletek ugyanúgy kerülhettek ide, mint ahogyan a homok került arra a szigetre, ahol nem akartak homokot eladni a Watchtovernek, mondván, nem akarják, hogy még többen homokosak legyenek a Béthelekben. Jehova azzá válik, amivé akar: Hol homokszállítóvá, hol pedig, mint most is, leletmentővé!

A szervezet vezetői szerint (akik a telekre érkezve véletlenül 2X elütötték operatőr kollégánkat) további leletek felbukkanása várható a szent telekről, az egyikük titkos vágya, hogy a szövetségláda is előkerüljön, dombornyomott arany JW.ORG feliratokkal!

-Kb. 3 nap múlva fogja megtalálni az egyik, szintén Béthel-építkezésen nyaraló testvérnő, Mostvanitta Zóra aki előzetes castingon bizonyíthatta rátermettségét a világhírre, volt akire mély benyomást tett, de akadt olyan is a Vezetők közül, akinek behorpadt a feje! kacsingatott az egyik, akinek volt egy nagy horpadás a homlokán.

jw_org_mozes.jpg

Mózes FáraókArcképeiCikkeiEredményeibook oldala, amit pont annyian lájkoltak, mint ahány évig tart a hét idő!!! Kell ennél több bizonyíték egy hithű kereszténynek???

 

-Ahogyan egyre-másra kerülnek elő a Fouad 266-nál nagyobb bizonyítékokat szolgáltató, de hasonló elven működő leletek, világszerte 666%-al nőttek az adományaink khmm... akarom mondani a taglétszámunk, a mostani adatok majdnem megközelítik már az 5 milliót... tieznötöt, bocs, tizenötöt! Elnézést, a nagy lelkesedésben először a valódi adatot mondtam, huh, még jó, hogy benned megbízhatunk, Bárány testvér, hogy nem adod le előzetes, köztes, és utólagos cenzúra nélkül. veregette meg helyszíni tudósítónk vállát az egyik Vezető, akinek így mostantól fogva az ujjlenyomatai is rendelkezésünkre állnak.

Érdekesség, hogy az eddig tudott 10 parancsolat után találtak a táblán egy tizenegyediket is,

szögletes zárójelbe téve:

⌈11: Kérdések nélkül engedelmeskedj a Vezető Testületnek!⌉

 

Habár a 11. parancsolat mind formailag, mint méretileg, mind színben eltér a többi 10 parancsolattól, és sokkal kisebb helyre van betoldva, az összes hozzáértő szerint utólag, ezen az aggályok már a Fouad 266-nál sem jelentettek olyan nagy akadályt egy hithű személynek, hogy ne tényként kezelje azokat.

 

 

kerdesnelkul.jpg

"Kötsög elnöklőfelvigyázó testvér?" Írta fel zöld filccel Exjt Pistike a táblára, miközben úgy tett, mintha kérdés nélkül engedelmeskedne

 

Az új világosság fényében mostantól a "Mit tanít valójában a Biblia?" című kiadványunk megújul, mostantól: "Mit tanít valójában a JW.ORG" lesz a neve, és nem azzal kezdődik, hogy: "Miért jó, ha kérdezünk?", hanem azzal, hogy: "Milyen jó nem kérdezni!".

Minden szervezethű tagunknak 6 hónapot biztosítunk, hogy leszokjon a kérdezésről. Aki viszont utána kérdezni mer, azt kiközösítjük... kérdés nélkül!

Azonban ezen 6 hónap alatt is törekednünk kell az egységre, ezért szervezetünk minden tagjának eljuttatunk egy kis segítséget az átálláshoz:

 

 

 

 

 

 

 

wachtower_ragaszto.jpg

Íme a prototípusa a Watchtower "ajakkörnyéki epilálószalag"nak, amit a vének olyan személyek arcára fognak a képen látható módon felhelyezni, akiről úgy ítélik meg, hogy jobb lenne az ilyennek, ha némasági fogadalmat tenne. A képen látható Csengessetek Mártiis kapott, a kereszteletlen hírnöknek az volt a bűne, hogy megkérdezte, miért is kell a fagyipénzét télen is bedobni az adományládába, amikor ő nem is akar télen fagyizni.

 

 

Szerkesztőségünk mind a 28 tagja ( 11 fordító, 16 szerkesztő, 3 jogász, és 7 matematikus)  kapott kipróbálásra hármat is fejenként, összesen tehát százat, úgyhogy most mindannyian leragasztott szájjal dolgozunk. A vének szerint már nagyon közel van az az idő, amikor a ragasztó hatóanyaga elveszti a hatékonyságát, és leszedhetjük.

Az egyikük szerint az utolsó órában járunk,

a másik szerint ez lesz az utolsó emlékünnepünk,

a harmadik szerint még ezen generáció életideje alatt levehetjük, akár még ma!

 

Így nem tudtam kifejteni az elméletemet a szerkesztőség többi tagjának, hogy így mostmár értem, hogy a nehézajkúságára panaszkodó Mózes hogyan tudott ilyen frappánsakat mondani... végig puskázott a jw.org-ról,ahonnan az élet vizei folynak!

jw_org_mozes.jpg

 

Ha esetleg véletlenül neadjisten úgy alakulna, hogy további parancsolatokat is felfedeznek a táblákon, riportereink ott lesznek, és beszámolnak a fejleményekről.

 

 

 

 

 

 

 

e

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr7212122027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása