A csapás
2017. március 24. írta: a századik juh

A csapás

orosz_maci_1.jpg

"Moszkva felfüggesztette a Jehova Tanúi működését

MTI

2017. március 24., péntek 08:47

Az orosz igazságügyi minisztérium felfüggesztette a Jehova Tanúi felekezet működését
„szélsőséges tevékenysége” miatt – jelentette pénteken az orosz média.

Az internetes portálok idézik a tárca közleményét, amely szerint

a Jehovai Tanúi felkerült azon társadalmi és vallási szervezetek listájára,

amelyek tevékenységét felfüggesztették.

Mint a híradások emlékeztetnek, a minisztérium már március 17-én

kérte a legfelsőbb bíróságtól, hogy nyilvánítsa szélsőségesnek a felekezetet,

és tiltsa be működését. A minisztérium folyamodványát az általa elvégzett

vizsgálatra alapozta, amelyben „működési szabálytalanságokat” állapított meg.

A legfelsőbb bíróság április 5-én veszi napirendre a minisztériumi folyamodványt,

és a tárca egyelőre a szóban forgó időpontig függesztette fel a

Jehova Tanúi működését.

A felekezet közleményt adott ki, amely szerint ha a legfelsőbb bíróság

eleget tesz a minisztérium kérésének, annak katasztrofális következményei lesznek

az orosz vallásszabadságra nézve.

A Jehova Tanúinak vezetése bejelentette, hogy „világméretű levélírási kampányt”

indít az oroszországi tevékenységük betiltása ellen. Felhívást intézett több

mint nyolcmillió tagjához, hogy írják tiltakozó leveleiket közvetlenül a Kreml és

a legfelsőbb bíróság tisztviselőinek."

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr8212367041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vénvarangy 2017.03.24. 10:53:07

Bár tiltakoznak a jt-k, belül azért biztosan örülnek, mert ez is meg van írva... Ez már a vég!

a századik juh 2017.03.24. 12:08:27

@Vénvarangy: Szélsőséges tevékenységgel vádolják őket, erre azt írják, hogy tiltakozásképp arra bujtogatják a híveiket, hogy adják meg minden adatukat "tiltakozásképpen" a Kremlnek... én nem teszek ilyet, az biztos!

Meg egyébként is, a hatalomnak azért van kardja, hogy rendet tartson, hol van az megírva a Septuagintában, hogy a Watchtowerre nem vonatkoznak az adott államok törvényei?

Vénvarangy 2017.03.24. 14:19:47

Elképzelem, ahogy Szarkáné a .nyugat gyülekezetből,( aki kihívásokkal küszködött a magyar nyelvvel is,) Putyinnak levelet ír... de ezt várták, várják, így a hitük erősödik.

a századik juh 2017.03.25. 04:17:55

@Vénvarangy: Emlékszem a legutóbbi népszámlálásra, a vének fejenként 6 alkalommal kérleltek mindenkit, hogy még a papagájunkat is Jehova Tanújának írjuk be, ha kérdezik, és a kisunokát is, meg a nagygyermeket is, ha kérdezik, hogy elfogadják a Tanúkat felekezetnek... nos így lett 34 000 tanú Magyarországon a népszámláláskor, szemben a 22-23 ezres hírnökszámmal.

Úgyhogy pont a veszélytelennek tartott személyek az igazán veszélyesek, olyan értelemben, hogy velük és az adataikkal tudnak variálni a kiképzett wének, azaz vissza tudnak élni ezekkel, pl:

-Segítünk mi, Szarkáné, Szki testvér már meg is írta, te csak firkantsd itt alá, ha nem megy tegyél két keresztet... ööö, akarommondani két oszlopot.

leslie07 2017.03.25. 09:50:24

@a századik juh: Ez zt is jelenti, hogy ehhez a számho igzítják amjd hozzá fokozatosan a kozponti nyilvántartásukbn szereplo létszámot is, hogy ne vádolhassák oket hmis információszolgáltatással.

leslie07 2017.03.25. 23:53:34

@a századik juh: Nem tunt fel neked , hogy a Joker blogján nem tesznek említést sem az oroszországi felfuggesztésrol?

Kiváncsi vagyok, ha ezt a hozzászólást megturik-e.

leslie07 2017.03.25. 23:49:19

@Columba: Megértettem. Ha ide írnának az apostolok,
akik netalán szintén azon a nézeten lennének, hogy
az Ortorony szervezet egy bálványszervezet, mivel
a tagok a szervezetre keresztelkednek meg, és azok,
akik oket Abaddon sáskáiként azonosítják csakis az ordog papjai lehetnek, akkor kizárnád az apostolokat is errol a blogról? Esetleg, ha z Úr Jézus látogatná meg a blogot, és O is azt írná ide, hogy az Ortorony szervezet egy bálványszervezet és a vezetoi, akik
a sáskatápot készítik mégiscsak az Ordogtol vannak,akkor az Ur Jézust is kizárnád a blogról,
mert megbántotta szegény ordogpapokat?

a századik juh 2017.03.26. 06:10:05

@leslie07: Feltünt, hogy az összes blogger, aki szerint szélsőséges dolog a biblia tanácsa szerint feltárni a bajokat a gyülekezet előtt, ha nem hallgatnak rá a 2 tanús beszélgetés után sem, még véletlenűl sem ír arról, hogy Jehova Tanúi szélsőségesség miatt felfüggesztésre kerültek.

Feltünt, hogy azok, akik szerint nem lehet a Watchtowert bálványszervezetnek nevezni, azok az ominózus időpont után 2 cikket is megjelentettek, egyet a szuper reformátusokról.

Szerintem az említett blogon abban az esetben nem zárnák ki Jézust és az apostolait, ha:

1: Reformátusok

2: A karjaikkal ők is védőn átölelik a Watchtower bálványszimbólumát.

De lásd, Zalahusztra semmilyen figyelmeztetést nem kao, pedig kevés személy osztja olyan durva szavakkal a Watchtowert, mint ő... de neki lehet, őt nem tették pellengére az L.G. által befolyásolt blogok, merthogy nem tudom, tudod-e, Columba írt a közös blogra... és másnap már át is emelték a közös blog szabálygyűjteményét, pedig előttehogy bizonygatták, hogy ők nem olyanok... de, szóról szóra olyanok.

Szerintem a Joker eladta a blogját Columbának, más magyarázatot nem találok, hogy ezt hagyja.

Picket sem ír egy szót sem, azt is furcsállom, de hát nincs olyan dolog, ami ki ne tudódna.

leslie07 2017.03.26. 10:26:02

@a századik juh: Kezdetben Columbának Joker fizetett a fordításokért.
Lehet, hogy miután megcsappant a pénzforrás Colunba ingyen kellett
volna , hogy fordítson, ezért kompromisszumos megoldásként nagyobb
szabadságot kért a blog témáinak a meghatározásában.

leslie07 2017.03.26. 10:26:53

VAJON MEGISMÉTLODIK- E AZ ORTORONY BÁLVÁNYSZERVEZET RÉSZÉROL A POLITIKÁBA VALÓ BEAVATKOZÁS
OROSZORSZÁGGAL KAPCSOLTBAN?

jehova Tanúi 1934-es évkonyvében ez olvasható:

A legnagyobb és legelnyomóbb birodalom a földön az Angol-Amerika birodalom. Értve ez alatt a Brit Birodalmat és az Amerikai Egyesült Államokat. Ez a Brit-Amerikai birodalom kereskedő zsidóié, hogy felépítsék és kivitelezzék a Nagy Bizniszt a többi nemzet kizsákmányolása és elnyomása által. Ez a tény különösen vonatkozik London és New York városaira, a Nagy Biznisz erődítményeire. Ez a tény annyira megnyilvánul Amerikában, hogy egy közmondás is van New York városával kapcsolatban: "A zsidók birtokolják, az Ír katolikusok irányítják és az Amerikaiak fizetik a számlát". Mi nem harcolunk a fent említett személyek egyike ellen sem, de mint Jehova tanúi és az Írásokban előtárt irányításának alárendeltek kényszerülünk rá, hogy felhívjuk a figyelmet az igazságra illetőleg azért is, hogy az embereknek rávilágítsunk Istenre és az Ő céljaira."

Azt mondták, hogy könyveink más irodalmaink az emberek között terjedve veszélyt jelentenek a békére és a nemzet biztonságára. Meg vagyunk győződve arról, hogy az ilyen következtetések annak a ténynek köszönhetők, hogy könyveink és más irodalmaink nem lettek gondosan megvizsgálva a vezetők által és ezáltal nem helyesen lettek értelmezve. Tiszteletteljesen felhívjuk a figyelmet arra a tényre, hogy ezek a könyvek és más irodalmak eredetileg Amerikában lettek megírva és ezáltal az ott használt nyelvi nyíltsággal, és amikor németre lettek fordítva ezek némelyike durvának tűnhet."

Lám ,lám az ortorony szervezet írásaivl a torténelem során mindig problém adódott. Mégsem tanultak belole.

Oroszországban tiltólistára tettek 88 db. kiadványt, mivel azok más vallások felekezetei és tagjaik ellen
uszítottak, azok elpusztítását elkerulhetetlennek tartották jehova armgeddoni háborújában.

Ahelyett, hogy eleget tetek volna a torvény rendelkezésének, és ezeket a kiadványokat megsemmisítették
volna a torvényhozó szerveket kezdték támadni, amikor továbbra is felleltek a királyságtermekben ezekbol a tiltó listára tett kiadványokból.

Ahogyan az USA-ban az ortorony szervezet vezetoi Oroszországban is szembeszálltak a bíróságokkal.

Nem tesznek eleget egyik országban sem a jogeros bírósági határozatokban reájuk nézve kotelezo
utasításnak. Immár kozel egy éve napi 4000 dollár megfizetésére kotelezte az USA bírósága a szevezetet,
mert annak vezetoi nem tettek eleget a bíróság azon dontésének, hogy szolgáltassák ki a bizonyító ereju
korlevelet, amelyben utasították a világ osszes gyulekezetének a véneit, hogy ne mukodjenek egyutt a hatóságokkal a pedofil delikvensek kiadatásával kapcsolatban.

Az Ortorony bálványszervezetet milliók hagyták el, mert nem értenek egyutt a szervezet szélsoséges tanaival. Ezek a tanúk elore figyelmeztették a szervezet irányítóit, hogy ez nem egyeztetheto ossze
a keresztény alapelvekkel. Ahelyett, hogy a szervezet vezetoi onkritikát tartottak volna ebben a kérdésben
gyulolet kampányt indítottak a volt jehova tanúk ellen, mégpedig olyan mértékig, hogy a szervezet
szélsoséges tanait kritizáló volt tanúk ellen fordították a családtagajaikat, ezeket a tanúkat gonoszoknak
elmebajosoknak bélyegezték meg, akiket gyulolnie kell a szervezet tagjainak.

Az Orosz hatóságok, a hozzájuk beérkezett számtalan panasz hatására vették a fáradságot és más országok paszív magatartásával ellentétben idot szenteltek a kiadványok megvizsgálására.
Természetesen, amikor a jehova tanúi vallásszervezet bejegyzését kérik , akkor a hatóságok rendelkezésére bocsátanak néhány irodalmat, amelyek az Ortorony szervezetet a leheto legjobb színben
tuntetik fel. Ezt a megtéveszto trukkot vetették be minden országban. Ezekbol az irodalmakból a hatóságoknak nem volt alkalmuk megismerni az Ortorony szervezet valós arculatát.

Miután Oroszországban a hatóságokk vették a fáradságot és átfogóbb vizsgálatnak vetették alá az ortorony szervezet tanítását megdobbenéssel tapasztalták, hogy azok jelentos rézse szélsoséges
a nem jehova tanúk ellen uszító kijelentéseket tartalmaznak. Nos ennek kovetkezménye lett egyenlore a szervezet mukodési engedélyének ideiglenes hatályon kívul való helyezése, miután a szélsoséges kijelentéseket tartalmazó irodalmat tiltó listára tették.

Meggyozodésem, hogy amennyiben más országokban is kovetnék az Orosz példát, akkor uyganarra a kovetkeztetésre jutnának.

a századik juh 2017.04.01. 06:09:15

@leslie07: Látva a levélírókampányt, igen!
süti beállítások módosítása