Asszociációk ima közben
2017. április 11. írta: a századik juh

Asszociációk ima közben

roszzsakteszt.jpg

MI VAN AZ ÁBRÁN?

By Index
.
.
.
.

Hozzád fordulok, Égi Atyám, Szeretet Istene.

Méltó vagy, hogy dicsérjelek, mert akaratodból kel fel a nap reggel, és nyugszik le este, miközben pontosan tudom, hogy pont az ellenkezője történik, mi keringünk a nap körül 106 000 km/órás sebességgel, egy légüres, jéghideg térben, egy 4200 fokon izzó vasgolyón utazva, amit sós vízzel fedtél be, hogy éljen a Föld, de ivóvizet szűrsz ki nekünk azzal az anyaggal, amiből minket is teremtettél... ügyes vagy!

isten_tenyeren.gif

Atyám, a te időd végtelen... az enyém, mint az előttem lévő példák tízmilliárdjai mutatják, nem ilyen mérhetetlen, ahogy a költő írja, meg ahogy Gabi is kesereg:

"Ó jaj, hogy eltűnt minden, hogy hullt le, évre év!
Éltem valóban én, vagy álmodtam itt elébb?
Amit valónak hittem nem volt talán sehol?
Mély álom ringatott el, csak nem tudom mikor.
Most íme fölriadtam és oly idegen,
mit úgy ismertem én még akár a tenyerem.
Az emberek s a táj, amelyet úgy szerettem,
gyerekkorom kalandos vidéke ismeretlen.
Ki akkor víg barát volt, ma sír felé hajol,
erdőt irtottak erre, amott bedőlt major;
s ha régi patakunk is másképpen folyna itt,
mint hontalan, csak nézném eltűnő fodrait.
Akikre ismerősként gondoltam még tavaly,
alig köszönnek s mindent betölt a baj s a jaj.
Úgy foszlik semmivé most a boldog és merész
gyerekkor, mint a tenger vizére mért ütés
 

örökre már, ó jaj!"

W.von der V.,by R.(G) M.

persze Te tudod, hisz ismerted, Uram...

.

.

Hová tűnt a szeretet? Talán nem is volt soha? Elfolyt az idővel, mint a patak vize?

Nadehát a Legfelségesebb a SZERETET Istene, csak kell, hogy legyen szeretet...

Kihűlt, mert "kihűl majd a szeretet"?

Vagy nem is szeretetre van szükségünk?

Elég, ha megbocsájtanak?

Ok, de hol a megbocsátás?

Hol a "sajnálom", hol a "semmi gond", hol a "felejtsük el"?

 haragudni_barki_tud.jpg

Klikkek jobbra, klikkek balra,Jezabellezés, politika a fejekben, kövek a szívekben...

az enyémben is, Uram...

Tanúegyéniségük csak szövetként elfedte a régit, és amikor lekerül az álca, méginkább látszik az addig elrejtett rész.

"Az is jó, hogy a szerfüggőségtől sokakat távoltartott vagy leállított a szektatagság. Viszont ezzel egy másfajta függőségbe kerültek ezek az emberek, ami sokkal alattomosabb, sőt egyúttal el is vágták magukat attól a lehetőségtől, hogy szakszerű segítséget igénybevéve nézzenek szembe azokkal a problémáikkal, melyek ugyanazok, mint akik a szektában rekedtek, csak azt a legtöbb szakember nem érti és nem tudja kezelni.
Bár a vallásos emberek amúgy is szeretik magukat a "drogosok, alkeszek és prostik" felé emelni erkölcsileg, az ő problémájuk nem különb azokétól, csak nehezebben hozzáférhető a vallásos máz miatt.

Az is igaz, hogy egyes esetekben bizony nehéz lehet meggyőzni egy súlyos függő, verekedő, munkakerülő családját arról, hogy a szekta rossz, ha fiacskájuk szinte egyik napról a másikra szépen felöltözve, Bibliával a kezében prédikál, keményen dolgozik, felhagy az iszákossággal és a verekedéssel. Pedig ez (az a mód, ahogyan ez a szektákban történik) éppen olyan káros, mint a korábbi viselkedése, csak ennek hatásait majd csak évtizedek múlva fogja tapasztalni. " by T.(k) Cs.

Nomeg az időhiány, ami alkalmatlanná tesz minket az emberlétre, mert hol van már az az idő, amikor összevesztünk a homokozó mellett, de a déli csicsika után újból együtt szitáltuk a szárit?

Tehát akkor nem is én vagyok a hibás, hanem az időhiány, a világ, az élet?

Ez milyen jól hangzó érv már, nem? De csak érv...

Azt megtanultam, hogy a sötétség a fény hiánya, és a hideg a meleg hiánya, miként a gyűlölet a szeretet hiánya.

Megtanultam, hogy a szeretet nem a dicséretet jelenti, mert ahány dicséretet kaptam azoktól, akik most átkoznak, hát...

Nos,

"Kedves, miért is játszom boszorkányos
ékes szavakkal, amikor szomorúbb
vagyok a fűznél, büszkébb a fenyőnél
és szőkébb a vasárnap délelőttnél.

Amikor ősszel, ha haloványan csillog
a napfény, egyszerű szavakkal hódolok
néked és szeretlek, ahogyan csak a fűz
szeretheti a bágyadt folyót.

Színes miseruhát hoznak az alkonyok, hogy
imádkozzak hozzád egyszerű, szomorú
szavakkal, melyek néha bennem születnek
és nem marad utánuk semmi.

Szomorúbb vagyok a parti fűznél
és szép szavakkal szeretlek mégis
pedig te szebb vagy a százszorszépnél
és az egyszerűbbnél is egyszerűbb."


(Radnóti Miklós: Az áhitat zsoltáraiból - 1)

 

Észrevetted már, hogy csak szavakkal szeretnek mostanában az emberek?

(Tisztelet a kivételeknek!)

Sőt, szeretetük nosztalgikus szeretet, mert arra emlékeznek,milyen jó is volt régen, tudjátok, akkor, amikor:

"amikor az akartam lenni, ami most vagyok..." by G.P.

 smlufik.jpg

Valójában ez azt jelenti, hogy sem akkor, sem most nem jó, mert mindíg futunk valami elől, és amikor utolérne, elfutunk, mert nem érünk rá lehajolni, mégcsak leülni sem a fűre, koszos is, bogaras, nincs valami szék inkább?

Tényleg, hová tűntek a kérdések?

Talán érdemes lenne legközelebb elgondolkozni, amikor a számítógépünk egy látható kód megismétlésére kér minket, hogy kiderüljön a gép számára, hogy emberek vagyunk-e, hogy vajon helyes következtetést lehet-e levonni a számokból, nem feledve, hogy József Atilla is "csak kartotékadat"-nak érezte magát, nem modernkori betegség ez.

Csakhogy Szerinted Uram a szeretetben nincsen félelem, és mi mégis mily sok mindentől félünk...

A megfelelési kényszer, amivel már szinte csecsemőkortól elárasztanak minket ebben az időhiányos világrendszerben, melléktermékként félelmet generál, és ez a félelem motivál minket nap mint nap, day by day, pedig:

"Tudod, nincs kőbe vésett szó,

... és minden megfordítható" by Suta

Á, dehogy! Pontosan tudom, hogy tojásfehérje kicsapódása például irreverzibilis folyamat...

Uram, nekem!

Neked nem.

Te vissza tudod azt is fordítani, miként száraz csontokból is életre tudod kelteni az embert, sőt, egy marék porból alkottad, Atyám.

 

Jaja, Uram, emlékszel arra a szituációra, amikor Jézus elámélkodott egy bűnös, földi ember hitén?

Velem mikor fordult elő, hogy elámélkodom pozitív értelemben az embereken?

Hiszen mi megtisztultunk egy csomó bűntől, amikor tanúk lettünk, nem?

 mozgo_cso.gif

A szeretet talán a gyűlölet elnyomása csak, és a szeretet a gyűlölet hiánya?

Sok esetben igen, sok esetben a szeretet valóban csak a gyűlölködés szünetében fellépő egyre ritkább valami, ami csak összezavarja az embereket.

Hová tűnt a szeretet?

Napsárga volt, mosolygós, és a "béke méhe" döngte körbe.

Ha láttad, vagy hallottál róla, esetleg megtaláltad, szólj rám, engem is érdekelne!

.

.

Megtanítottak elsiklani dolgok felett, de megtanítottak visszavágni is.

Megtanítottak érvelni, de megtanítottak figyelmen kívül hagyni az érveket.

Megtanítottak sokszínűnek lenni, de közben elfelejtettem a valódi árnyalatomat.

Kitől tanultunk???

Vajon tudok-e még másképpen látni, mint ahogyan a világ azt elvárja, és szeretné?

Tudok-e még egyszer megbocsájtani, szeretni?

Add Uram, hogy úgy legyen!

Fiadat, akit felszögeztek egy fára, és vérét adta mindazokért, akik elfogadják a szavadat, és azokért is, akik nem, aki könyörgött, hogy a kivégzői tudatlansága legyen mentesítő körülmény, vajon még mindíg gyönyörűségét leli az emberek fiaiban? ... és vajon gyönyörűségét leli-e bennem?

Bűnös, tökéletlen ember vagyok, nap mint nap vétkezem Ellened, Uram, és vétkezem embertársaim ellen is, amiket te látsz, Uram... és remélem, a megbánást is látod... ki más látná, ha nem a Szívek vizsgálója, segíts, hogy megbocsájtó legyek, mert kétségkívűl megbocsájtásra szorulok.

Akit elküldtél, és aki önként jött, Uram, az Ő halála elfedezi Előled bűneinket, egy "ember" elég volt neked, hogy megváltoztasd a világ menetét, nem semmi!

Nemrég hallottam egy szörnyű munkahelyi balesetről, ahol a fiatal srác egy többméteres gépen dolgozott, amibe hatalmas farönköket dobáltak, és alul kihullott a fűrészpor... és a srác beleesett, ráadásul állítólag a főnöke mondta neki, hogy ugráljon a beszorult farönkön... véres fűrészpor maradt utánna csak... ó jajj, Istenem!

...Jézus jutott eszembe, kb hasonló feltételekkel vállalta a "munkát"...

Én nem megyek emlékünnepre, de nem is gondolom, hogy ez feltétele lenne a Jézusról való megemlékezésnek, mindenki úgy emlékezik meg róla, ahogy akar, nem feltétlenül kell ehhez fizikai kenyeret vagy fizikai bort magához vennie az embernek, aki pontosan tudja, hogy Jézus testét és vérét kell magunkhoz venni, a kenyér és a bor egy jelképe ennek.

Jézust a szeretet vezérelte, ezzel túllépett egy csomó vallási korlátot.

Segíts nekem is, Uram, hogy vallásokon túlmenő szeretetet tudjak kifejleszteni, olyat, ami kedvére lehet fiadnak, Jézusnak.

Adj mindenkinek örömet Uram, a szeretet mellé, hogy végeredményben fiaidnak bizonyulhassunk, még a lányok is, Uram!

A Te akaratod legyen meg, úgy legyen!

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr6212416043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása