Ismét megtalálták a Bibliában a "szervezet" szót!
2017. július 11. írta: a századik juh

Ismét megtalálták a Bibliában a "szervezet" szót!

Warwicban ismét 7,7-es erősségű új világosságot mértek.

 

aldas.jpg

"Vannak, akik szerint nincs szükség vallásokra... Nem érzik szükségét annak, hogy egy szervezethez tartozzanak.

De vajon mit mond erről Isten ihletett szava?

Azt, hogy Isten felhasznál egy szervezetet, egy közlési csatornát, hogy biblián alapuló szellemi táplálékról gondoskodjon általa. Az 1 Péter 2:17-ben például azt olvassuk, hogy szeressük a testvérek egész közösségét. Egy szótár a következőképpen határozza meg a közösség szó jelentését:

Azonos érdeklődésű személyek szervezete.

A Szentírás lapjain keresztül lebilincselő betekintést nyerhetünk az első századi szervezet életébe."

Így kezdi  Kamubáró testvér a júliusi Jw.tw adását.

Azt tanácsolom mindenkinek, figyeljen a 666-os szempontra, amely a következő:

Hazudj szemrebbenés nélkül a Bibliáról 3-szor egymás után 30 másodpercen belül, de egyre nagyobbakat ám!

Testvérünk sikerrel vette ezt a kihívást is, nem hiába az évtizedes rutin!

Tehátakkor építsünk homokra homokvárat:

jwhomokvar.jpg

Testvérünk összemosással kezd, szerinte azok, akiknek szerint nincs szükség vallásokra, nem érzik szükségét, hogy egy szervezethez tartozzanak.

Na most ezzel az a baj, hogy egyrészt:

A vallások nem szervezetek

Másrészt egy csomó ateista csatlakozott szervezethez, például minden járműgyártó cég egy szervezet is egyben, de nem, ha a Vezető azt mondja, hogy a vallás szervezet, és hogy a vallásokon kívűl nincs is szervezet,

az akkor is úgy van, ha nem úgy van, ez logikus, könnyen érthető és emészthető,

lépjünk is tovább, kár egyértelmű dolgokra időt vesztegetni, hiszen még Isten ihletett szava is beszél a szervezetekről, majd az tiszta vizet önt minden kétkedő hitetlen szívébe:

1Péter 2:17!!!

 

wow3d_1.gif

 

Károliul:

" 17Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek."

 

Micsoda gagyi fordítás ez már,

sehol egy fia szervezet, sehol semmi közösség, még ilyet!

Bezzeg a nyúlvéref, az igen!

.

.

"Az 1 Péter 2:17-ben például azt olvassuk, hogy szeressük a testvérek egész közösségét.Egy szótár a következőképpen határozza meg a közösség szó jelentését:

Azonos érdeklődésű személyek szervezete."

.

.

 

Azaz: Nehogymármajd éppen a Szentírásnak higgyetek! Egy szótár, amit most nem nevezünk meg, simán felülírja a Bibliát, úgy ám!

.

.

De melyik lehet az az "egy szótár", ami minden szervezethű személyt arra ösztönöz, hogy józanságát eldobva elfogadjon egy olyan állítást, amely egyértelműen felülírja a Biblia mondandóját, egyértelműen túlmegy az írásokon?

 jw_orgman.jpg

Az nem derül ki, dehát vezetőtestületi tagot akkor sem kérdőjelezünk meg, ha részegen viháncol például egy sorsdöntő bírósági tárgyaláson, ahol terroristának sorolják vissza 175 000 testvérét, mert ők ott 7-en körmük szakadtáig ragaszkodnak ahhoz, hogy beavatkozzanak a politikába.

Mindenesetre nézzük meg, hogy magyarul mit is jelent a közösség szó, ami watchtowerül szervezetet jelent:

 

". A közösségre jellemző, hogy tagjai a magánéletüket önként megosztják egymással, segítik egymást, pénzüket és szabadidejüket a közösség javára fordítják. Általában nem nevezzük közösségnek az egyesületeket, társadalmi szervezeteket és politikai vagy társadalmi mozgalmakat, amelyek ugyan szintén sok önkéntes munkát igényelnek, de tagjaik elsősorban csak egy-egy konkrét tevékenységre, feladatra szövetkeznek. Ugyancsak nem hívjuk közösségnek azokat az egyházakat és politikai pártokat sem, amelyek a hivatásszerű, fizetett munkára épülnek."

Wikipédia

Tehát kedves testvérek, a Vezető állításával ellentétben még csak közösségnek sem szoktuk nevezni az egyházakat, de oda se neki, "egy szótár" szerint nem csakhogy közösség van odaírva, de szervezet is, és ez a lényeg, meg hogy a Vezető mondta,

innentől mindenki nyugodtan írja át Isten ihletett szavát a Vezető nem ihletett, de szellem által vezetett szavára, és máris kész a bálványimádás, amely azt jelenti, hogy valamit vagy valakit Isten szava elé helyezünk.

 

jwima.JPG

 

Mert Isten "közlési csatornája" a Biblia.

Nem az Őrtorony,

nem az Éleslátás,

nem az Ébredjetek...

maga a Biblia a közlési  csatorna, ezzel ellentétben:

"De vajon mit mond erről Isten ihletett szava?

Azt, hogy Isten felhasznál egy szervezetet, egy közlési csatornát, hogy biblián alapuló szellemi táplálékról gondoskodjon általa."

aldas.jpg

                                         Ebben a hónapban a külső munkatársak kapnak áldást a Vezető Testülettől!

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr8212656071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.11. 09:01:02

Jézusom, nem is bírtam végig olvasni... Az ember azt hinné hogy nincs lejjebb, és ezek mindig rácáfolnak.
Hogy bírod még mindig ezt Juh?

a századik juh 2017.07.11. 13:30:05

@Marci kérdez:Engem érdekel és foglalkoztat, márcsak azért is, mert szervezethűen nagyon fellelkesített volna, ha megtudom, hogy a Biblia beszél a szervezetről! Várom, hogy milyen írásszöveg beszél szerintük a JW.ORG-ról, mert ha ez működik nekik, innentől kezdve bármit bemagyarázhatnak "egy szótár"-ra hivatkozva.

Meg elképzelem, ahogy készült az adásra, és gyakorolta, hogy minél komolyabb fejet vágjon... vajon ők elhiszik ezeket?

2017.07.11. 13:42:24

@a századik juh:
Nekem ezekhez már nincs gyomrom. :-(
Egyetlen jó dolog a jéwétévében, hogy nyájasan üdvözölnek. :-D

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2017.07.11. 18:30:57

Ez az írásod nekem tetszik, jó lett. :)

a századik juh 2017.07.11. 19:20:03

@nicku: Köszönöm a buzdítást Nicku!
süti beállítások módosítása