A pedofil, az áldozat, és a két vagy három tanú.
2017. november 13. írta: a századik juh

A pedofil, az áldozat, és a két vagy három tanú.

" Mi járulhat hozzá még a hitünk meggyengüléséhez, ha nem vigyázunk? Teszi fel a kérdést a vőfélynek öltözött testvér.

-Nos,

a hitehagyottakra gondolok.

 

 

gyermekbwatch.jpg

A képen a Watch Tower elképzelése szerint a pedofília elleni harc sikeres összetevői láthatóak: A pedofil, az áldozat, és a két, de inkább három tanú.

.

.

 

Van valami,

amiről a hitehagyottak beszélnek, és fel is próbálják használni ellenünk.

A média és mások is felkapták ezt a témát.

Ez pedig az a

szentíráson alapuló álláspontunk,hogy két tanúra van szükség a bírói eljáráshoz,

ha valaki nem vallja be a bűneit.

Nyissuk ki a Bibliát az 5 Mózes 19:15-nél.

Ez egy jó alap lehet az érvelésünkben.

Az 5 Mózes 19:15 nagyon egyértelmű:

"Egyetlen tanú ne álljon elő senki ellen sem annak valamilyen vétke vagy bűne miatt, bármilyen bűnről legyen is szó. Két tanú, vagy három tanú szavára álljon meg a dolog."

 

Ez teljesen egyértelmű, nem igaz?

Egy tanú vallomására nem jön össze a bírói bizottság.

De  erre a hitehagyottak így érvelnek:

Az ótesttamentum azt is mondja, hogy a házasságtörőket meg kell kövezni. Ha ezt nem tartjátok be, akkor miért ragaszkodtok a két tanúhoz?

Ha nem vagyunk óvatosak, akkor összezavarodhatunk, miközben az érvelésen gondolkodunk.

 

kula.jpg

 

Mit tudunk erre válaszolni?

Kikereshetjük a Máté 18:16-ot, hiszen nyílván Krisztus Jézus határozta meg, hogy mi vonatkozik a keresztényekre.

Nézzük, mit mondott a Máté 18:16 szerint:

"De ha nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet, vagy kettőt,hogy két vagy három tanú szavával legyen megerősítve minden dolog."

 

Vagyis Krisztus Jézus leszögezte, hogy két vagy három tanúra van szükség.

 

Ez nem jelenti azt, hogyha csak egy tanú van, semmilyen következményre sem számíthat a vétkes.

A helyzettől függően

 

lehetnek

 

következmények, ám

a Szentírás teljesen egyértelműen fogalmaz:

Csak akkor jöhet össze egy bírói bizottság,ha a bűnös bevallja a tettét, vagy ha legalább két tanú van.

 

Az álláspontunk ezzel kapcsolatban soha nem fog változni.

 

Jehova gondolkodóképességet, jó ítélőképességet adott nekünk, ezért használjuk, és ne engedjük, hogy meggyengüljön a hitünk."

hiba_1.gif

-Gondolom, most majd

a statisztikai görbén is jól látható módon

fognak visszaözönleni a szervezethez

azok a bizonyos hitehagyottak,

akik mindezidáig csak azt hitték...,

pedig nem, sőt,nem is tévedhettek volna nagyobbat!

 

Szerencsére a Wezető Testület most megaszongya,

hogy hogyan kell kifogni a sátáni hitehagyottak beteges gondolkodásmódján!

.

 

A kijelölt balek

"jó alap"-nak jelöli meg az 5 Mózes 19:15-öt,

holott rögtön le is érveli azzal, hogy ránk már nem vonatkoznak a mózesi törvények, ügyes, akkor ez tényleg jó alap!

 

papa_1.jpg

 

Ezután Jézust idézi, aki szerinte ezzel az idézettel hivatalosan is "leszögezte, hogy két vagy három tanúra van szükség.", és pont.

Először is,

habár nem tartozom a megszólítottak táborába hivatalosan,

-márpedig Jehova a rend Istene-,

annyit azért én is tudok, hogy itt

van egy kis teokratikus hadviselés az elején,

hiszen

nem az a baj,

hogy "két tanúra van szükség a bírói eljáráshoz, ha valaki nem vallja be a bűneit."

 

 

A baj az, hogy ezt

kiskorú molesztálása esetén is elvárják,

 

azaz egy gyülekezeten belüli nagykorú zaklató kiskorú áldozataitól kérnek még két tanút, ez a probléma valójában, egészen kis metszete csak annak, amit a bíborkendős teokratikus hadviselő sugalmazni akar.

.

 

pedovezeto.jpg

.

 

Az is baj,

hogy a Watch Tower ezek szerint

soha nem fogja elfogadni

 

a dns vizsgálatok eredményét,

az esetről készült felvételeket,

vagy az eset ügyében született, gonosz, félrevezetett, hitehagyott világi bíróságok ítéletét, akik másodlagos bizonyítékokat is figyelembe vesznek, és nem csak Krisztus Jézus egyértelmű "két tanús" utasítását.

Pedig tudhatjuk, Jézus milyen részletességgel kitért például

a dohánytermékektől való tartózkodásra,

vagy az öltöny-nyakkendő mindennapi viseletként történő hordásának szükségszerűségére férfiak esetében.

az_idealis_tanu.jpg

Némely hatóságok nem ártanak

az ördög fegyverének, azaz a hazugságvizsgálónak

hinni, és erre alapozva elítélni ártatlan embereket, akiknek tettére egy tanú sincs...

 

Arrogáns szavaidra,

kedves testvérem, beugrott a Márk 9:42:

" 42 De aki megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek, annak jobb lenne, ha a nyakába kötnének egy afféle, szamár forgatta malomkövet, és belevetnék a tengerbe.+"

 

jezuskard.jpg

 

Hogy akkor most itt miért nem említi Jézus, hogy

"aki megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül",

és van rá legalább két tanúja,

"annak jobb lenne..",

itt szó sincs két tanúról, ugye?

 

 

Nem áldozatot kérnek tőled, Nagyész Watch Tower, hanem irgalmat.

 

Azt szeretnék, hogy vedd figyelembe "e kicsinyeket", akiket Jézus fontosnak talált kiemelni.

 

adrian_2.jpg

 

Mertbiza felnőtt, esetenként kinevezett férfiak végeznek "szolgálatot" a világ minden táján kiskorú gyermekekkel, és hát sűrűn elhangzik az a mondat, hogy

keressünk valami eldugott helyet, ahol nem látnak, jegyzeteljünk...

 

Az, hogy egy jogerős bírósági ítélet nem elég indok leváltani a pedofíliáért elítélt vént,

mert nincs két vagy három tanú, aki látta az esetet, ne haragudj, de nonszensz!

 

wtf1.jpg

 

Azt szeretnék, hogy megértsd, bárki, akit ilyen vád ér, ne dolgozhasson tovább együtt kiskorúakkal.

Tudjátok, ezért írta le "Krisztus Jézus", kifejezetten a vénekre utalva, hogy egyrészt "feddhetetlen" legyen, másrészt 

"vádtól mentes"

és olyanok legyenek, "akiket nem vádolnak"!

Titusz 1:6

Istenüccse, mit mond "Krisztus Jézus",

"vádtól mentes"-e az, akit egy személy vádol, de nincs legalább két tanú az esetre?

 

wachtowerrossz_ora.jpg

 

Nade nézzük,

oda-vissza is igaz-e a Watch Tower érvelése,

vagy ismételten kettős mérce esete forog fenn?

Tehát a Wach Tower szerint

két tanú kell ahhoz, hogy megálljon a vád, ok.

 

Tegyük fel engem valaki hitehagyással vádol, mert négyszemközt feltártam neki egy-két

számára hihetetlen dolgot a szervezet múltjáról.

Beidéznek bíróira, ahol elhangzik a vád, én tagadom a hitehagyást, így döntéshozatal nélkül megszűnik a bizottság. 

Vajon én,

akit ezek szerint bizonyítékok nélkül vádoltak,

kezdeményezhetek-e bármit az engem bizonyítékok nélkül vádlóval szemben?

Igen, csak vigyek két tanút...

 

Dehát... itt voltatok vének hárman, tudjátok, hallottátok... minek két tanú?

 

Ja, mi a gyónási titok miatt nem számítunk!

Hoppsz...

kerdesek_sulya.png

Ok, legközelebb is hívnak, ugyanaz a szitu.

Mondom,

vinnék akkor tanúkat, hogy ha esetleg ez a vád is hamis, akkor netán legyenek is rá tanúk, ha már az a három vén Jehova Tanúja nem számít annak a gyónási titok miatt.

 

Szerintetek

lehet tanút vinni

egy bírói bizottságra?

nonem.gif

                                       Nem lehet.

wow3d_1.gif

.

 

Kiskorúak esetében is igyekeznek ezt elkerülni, de határozottabb szülők tudják, hogy kiskorú gyermekeiket nélkülük törvénytelen kihallgatni, nevezzük bárminek is a bírói bizottságot.

És itt a Watch Tower mutat némi hajlandóságot, ha nagyon nyösztetik, bemehet a törvényes képviselő is.

Ügyes vagy, Watch Tower, mert itt megértetted, hogy a kiskorúak más megítélés alá esnek jogi ügyekben.

lett3.jpg

Persze tanút akkor sem lehet vinni, így a bírói bizottságokon lezajlottakról soha senki nem fog tudni semmit.

.

 

Azt is szögezzük már le tesó, mielőtt még továbbrohansz a lagziba kakaslevest kínálni,

 

hogy az apostolok idejében ezek

a bírói bizottsági ülések nyilvánosan zajlottak,

így a gyülekezet tagjai tudtak mindenről, nem volt semmi titkos ezekben a dolgokban, elvégre egy közösségben éltek az emberek, ha volt egy pedofil, az mindenkit érintett akkor is, és most is,

csak hát ti vádtól nem mentes vénekre is

ugyanúgy rábíznátok a fiatalkorú gyermekeiteket, merthát

 

Atilla* testvér biztos nem olyan, a kisfiú biztos félreértett egy szemléltetést!

(*a neveket megváltoztattuk) 

Ne aggódj, Ati testvér, senki nem fogja ezt megtudni, sőt, ha gondolod, majd megfeddjük a gyermek szüleit, mert rossz a szellemisége, olyan, mint Sátán, akinek a neve rágalmazót jelent...

 

pedo.jpg

Figyelembevéve a médiákban tapasztalható szexuális zaklatásos esetek megszaporodását,

különösen nagy Éleslátásra vall

egy ilyen műsort most közzétenni.

A témára érzékenyebbek még filmbemutatót is elhalasztottak, és szereplőt is cseréltek (Kevin Spacey),

de nem,

mi itt a Watch Towernél nem ingunk meg,

véleményünk szerint minden vádaskodónak két vagy három tanúval kellene tudni bizonyítania az igazát, vagy csendben maradni, ugye, Sárosdi Lillák?

....................................................................................................................................................................

 

menyasszonyok.jpg

 

Mertbiza a JW.Broacasting állásfoglalásotok a témában

ezt is jelenti, Mr. Wezetők...

 

...akik nem értitek, hogy Jézus irgalmat kért, és nem áldozatokat.

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr1213245439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sz. Sándor 2017.11.14. 07:06:46

  Máté 18:10 Vigyázzatok, hogy e kicsinyek közül egyet se vessetek meg, mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát.

Sz. Sándor 2017.11.14. 07:46:03

  Máté 18:10 Vigyázzatok, hogy e kicsinyek közül egyet se vessetek meg, mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát.

a századik juh 2017.11.14. 08:29:41

@Sz. Sándor: Köszönöm a kiegészítést, és üdvözlöm a blogon!

keresemazutam 2017.11.14. 19:21:28

Fvl. hasznos lenne, ha ezek a farizeusi törvényhozók megfogadnák Pál apostól Galata 5:12-ben adott tanácsát is! :)

a századik juh 2017.11.15. 15:50:29

@keresemazutam: Nem lehet, mert hogyan hangzanának szopránban a műsorban? Fvl?

leslie07 2017.11.26. 13:09:30

Az Ortorony szervezet mindenkori irányítóinak a perverzitását mi sem jellemzi jobban ,mint a bálványszimbólumokhoz való ragaszkodás.

Azok akik nem lettek beavatva az Ortorony guruk sotét titkaiban nem tudatosítják, hogy a dupla " W" milyen nagy jelentoséggel bír az Ortorony szervezet gurui számára.

A jehovizmushoz koromszakadtáig ragaszkodó vezeto testulet nem tud elszakadni a dupla "W" betuszimbólumtól sem. Az osi bálványistenek
egyik ismert szimbólumától, amely szimbólum guggoló szulo istennot ábrázolt.

visvarupa.com/2015/11/25/a-lefejezett-istenno/

A " J " betu jelentése jóni=női nemi szerv)

A JW.ORG jelentése guggoló istenno orgazmusa

a századik juh 2017.11.26. 18:28:19

@leslie07: Akkor az már a Többször LeGuggoló Istennő Szervezete, lásd Org.anization, azaz szervezet.
süti beállítások módosítása