GazdálkodJw. orgosan!
2017. december 21. írta: a századik juh

GazdálkodJw. orgosan!

go9.jpg

Az ebéd után a kedves testvér házaspár társasjátékot javasolt, a gyerekek már hozták is a kék dobozt, láttuk, hogy itt "Gazdálkodj okosan!" esete forog fenn, előre mosolyogtam, nem alaptalanul.

Ebben a játékban az izgalmat a "Szerencsekártyák" adják, a táblán nemes egyszerűséggel a "Szerencse" részt lesatírozták, így maradt a "kártyák",

go8.png

Ssszuper-teokratikus,

megy is a dicséret, ez igen, testvér, látszik, hogy megfontolod a hű és értelmes tanácsait!

"A Biblia attól is int, hogy misztikus erőként tekintsünk a szerencsére, amely olykor ránk mosolyoghat. Az ókori Izraelben némelyek nem bíztak eléggé Istenben, ezért „asztalt [terítettek] a jó szerencse istenének”. Vajon azok, akik a jó szerencse istenének hódoltak, elfogadhatóak voltak Isten előtt? Nem. Így szólt hozzájuk: „folyton azt tettétek, ami rossz a szememben, és azt választottátok, amiben nem lelem örömöm” (Ézsaiás 65:11, 12)."

Tetszik a vendéglátónknak a dicséret, kérdőn és büszkén néz a feleségére, hogy hallotta-e, ezek szerint a hölgy kritikusabb ezen a téren, hozzá fordulok:

-Ha adott 50 kártya, amit a játék alatt többször elfogy, és újrakevernek, akkor vajon "szerencse"-e, hogy nyerek vele?

-Iiigen... rémül meg a háziasszony, nem tudja, hogy mit akarok, gondolom fél "leégetni" a férjét, ezek szerint sokszor érezheti így a "fő", magánban is nagy vaskalapos tehát.

go7.jpg

-Misztikus erőként tekinthetünk-e akkor erre a fajta szerencsére, amit a szerencsétlenített kártyák erősen zárt körben történő véletlenszerű megkapása jelent?

-Semmiképpen sem,

nyílik nagyra a szeme, és egyben mosolyra húzódik a szája szeglete. Felismerni véli bennem a cinkost...

-Nade mit mond a Biblia a szerencse Istenéről?

élesztem fel a reményt a magába zuhanó házigazdában.

Új világ fordítás (nwt)Ézsaiás 65:11, Atika, kikeresed?  Fordulok a kisfiúhoz,

akinek nevét megváltoztattuk!

Igen, máris! Polcrol le, és már nyílik is:

"11 De ti olyanok vagytok, akik elhagyják Jehovát,+

akik elfelejtik szent hegyemet,+

akik asztalt terítenek a jó szerencse istenének,

és akik kevert bort töltenek a sors istenének."

 

-Valljátok be hát felebarátaim, a finom ebéd, és a Merlot nem nekünk szólt akkor tehát valójában, hanem a jó szerencse istenének,

hogy nyerhessetek a Gazdálkodj okosanban!

 

go4.jpg

 

Felálltam, megtöröltem a számat a szalvétával, kissé nagyobb lendülettel az asztalra dobtam, és a feleségemre néztem:

-Menjünk innen, nem maradunk ennél a bálványimádó családnál tovább!

 

A feleségem mozdulatlanságát és mosolyait látva lassan leesett nekik a helyzet.

go8.jpg

-Nem, nem! Nektek szólt az ebéd, ne viccelj, ülj vissza kérlek.

...khm, szedi össze magát:

-Sok olyan testvér van, aki megbotránkozik ilyen dolgokon, és hát tudod, írja Biblia, hogy ha lehet, ne botránkoztassunk meg másokat,

ezért az óvintézkedések a játékban.

 

-Hú, most megnyugodtam akkor! Nagyon ügyesen érvelsz, testvér, a mások megbotránkoztatásának elkerülésére hivatkozni

mindig ügyes húzás, el is fogadom, játszunk akkor!

 

go.jpg

 

Az első kártyánál 12-es találatom volt a Totón,

de ez le volt húzva fekete "szövegkiemelővel", így csak az látszott, hogy 75 000-et kapsz!

De a fény felé fordítva kicsillant az álca alól a lehúzott rész is.

A gyerekek nem tudják palástolni a kíváncsiságukat, hogy vajon helyes-e a lehúzás, apu ellenben nagyon morfondírozik,

hogy vegyen-e rádiót, avagy sem,

elvégre a rádióban szexualitást dicsőítő számok is hallhatóak,

illetve lázadásra buzdítóak is,

sőt,

kiközösítettek számait is előszeretettel adják, meg kell fontolni, igen...  

moonwalk2_1.gif

mertha olyanra fordul a helyzet, mint Oroszországban,

a híradások nyíltan a Szervezet ellen fordulnak majd,

meg van jövendölve a Bibliában...

no, majd akkor kidobom a rádiót...

Nem szólok semmit.

go1.jpg

A feleségem követi a "lépj a 11. mezőre!" utasítást, engem érdekel a lesatírozott rész:

"Rejtvénypályázaton utazást nyertél, lépj a 11. mezőre!" a teljes szöveg.

-Mi a baj a rejtvénypályázattal, hogy le van húzva, kérdezem a feszengő testvért, és úgy nagy általánosságban a jelenlévőket.

-Versenyszellem! csillan fel az általános úttörő leányzó szeme.

-Melyik részére gondolsz?

-A pályázat részére!

-Ügyes vagy Virág, hogy megváltoztattad a neved, és hogy nem a "rejtvény"t mondtad, hisz az Ébredjetek-ben sokáig voltak keresztrejtvények... nem tudtátok? 

-Tényleg? Nem tudtuk..., mikor?

-Szoktátok használni az Őrtorony onlinet?

-Természetesen! jön a majdnem sértődött válasz.

 

jwdark.jpg

 

"Keresztrejtvények Nagyon szeretem az Ébredjetek!-ben megjelenő keresztrejtvényeket. Sokat tanulok belőlük. Eleinte gyakran fel kellett lapoznom a Bibliát, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat. Most már ritkán van erre szükség, hála a rendszeres bibliatanulmányozásomnak.

Apropó, a keresztrejtvényeknek köszönhetem, hogy egyáltalán elkezdtem tanulmányozni a Bibliát!

W. K., Lengyelország

Az „Ébredjetek!” válasza: Az „Ébredjetek!”-ben

néhány nyelven

a keresztrejtvény helyett egy bibliai rejtvény jelenik meg „Tudod-e?” címmel."

 

 

-Tehát, ellenkező tanítás híján a rejtvényekkel nem lehet gond, de vajon a pályázással van-e?

 

rontgen.jpg

 

"Hogyan nyerte meg a fődíjat?

Egy fiatal levelet írt Jehova Tanúi lusakai (Zambia) fiókhivatalának, melyben értékelését fejezte ki az Ébredjetek! folyóiratért.

Elmondta, hogy ennek a folyóiratnak köszönheti, hogy megnyerte a fődíját

egy középiskolások között meghirdetett pályázatnak,

melynek keretén belül tanulmányt kellett írniuk. A tanulóknak

Az űrverseny — A legnagyobb pénzkidobás a világon címet adták meg,

és kutatást kellett végezniük ebben a témakörben.

wow3d_1.gif

Fiatal írónk a levelében kifejtette:

„Nem telt bele sok idő, és már a kezemben volt az Ébredjetek! 1992. szeptember 8-i száma, melyben megtaláltam, amit kerestem. Ezenkívül még más Ébredjetek!-cikkekből is felhasználtam néhány gondolatot.” A fiatalnak adott

fődíj egy 75 dolláros csekket is magában foglalt.

Hálás szavakkal megjegyezte: „Az Ébredjetek! egy díjnyertes folyóirat. Ezt már sokan felfedezték.”

A világ minden részén foglalkoztatja az embereket az űrprogram, beleértve a kormányok azon terveit is, melyeket felségterületeiknek a támadásoktól való védelmére készítenek. Sokakban felmerül a kérdés, hogy lesz-e még valaha egy háború nélküli világ. Pontosan ez a kérdés olvasható annak a 32 oldalas füzetnek a címoldalán, mely meggyőző bizonyítékokat sorakoztat fel amellett, hogy valóban létre fog jönni egy ilyen világ. De mikor és hogyan?

Kérjük, olvassa el a Lesz-e még valaha egy háború nélküli világ? című füzetet, melyet megkaphat, ha kitölti a lenti szelvényt, és postán elküldi a rajta lévő címre, vagy ennek a folyóiratnak az 5. oldalán felsorolt címek közül az Önnek megfelelőre.

□ Juttassák el nekem a Lesz-e még valaha egy háború nélküli világ? című füzetet.

□ Kérem, keressenek fel ingyenes házi bibliatanulmányozás végett."

 

oratorony_1.jpg

 

-Nocsak, ez érdekes, vakarja a fülét a véntestvér. Pedig akkor már tanúk voltunk, de nem emlékszem erre.

A feleség láthatóan jól érzi magát, lehet, nagy rejtvényfejtő volt, és talán le kellett mondania róla.

-Vajon megbotránkozhatunk-e azon, amin nincs okunk megbotránkozni? A totót például értem, a rejtvénypályázatot nem, de játszunk tovább, ha jól sejtem, lesz még pár érdekes kártya.

Lett,

50 ből 14 cenzúrázva van,

 

go6.jpg

zömében nyereményjátékon nyert  vagy sorsoláson nyert, vagy sorsjátékon nyert cuccok eredete van jó Wachtower szokás szerint "homályban tartva".

Ámde "Eperke" kacsintott rám a gyermekszobában, akit történetesen "nyereményjátékon" is meg lehetett nyerni a Pennyben!

eperke.jpg

 Jó érv... lenne, de mi van, ha fő úgy dönt, hogy emiatt démonoktól származónak tekinti majd Eperkét, aki az ágyon, a párna mellett feküdt? Ezt ma nem tudja meg tőlem...

Atika kártyáját is megnéztem, amin csak ennyi maradt: "200 000 ft-ot" és még mellé volt írva tollal, hogy "Kapsz!"...

"Borítékos sorsjegyen 200 000 ft-ot nyertél!" az eredeti szöveg, tehát külön a "nyertél!" is át volt húzva, és "Kapsz!" lett.

-Mi az a borítékos sorsjegy? teszem fel a kérdést, nem tudják, de mindegy is, sorsjegy, ez a lényeg.

 

Kérdések a bekezdéshez:

 

-Teokratikus társasjáték-e szerinted a Gazdálkodj Okosan, és miért nem az szerinted?

nonem.gif

 

-Ha Törppapát és Hókuszpókot nem varázslónak nevezzük, hanem csak -lesatírozva a nem tetsző "Varázs" részt- simán nak, úgy ugye minden rendben van?

torpoktancolnak.gif

 

-Vajon ha azt a kártyát húzom, hogy nyertem a Totón, indíthat-e ellenem spiritizmus és szerencsejáték miatt bíróit a vének testülete?

 

lezaras_3.jpg

 

 

 

-Királyságterem-építkezésen veszel részt, 5-ször kimaradsz a dobásból, de közben annyiszor dobhatsz, ahányszor akarsz!

marci_epit.jpg

 

-Tüsszentés után azt mondtad: "Egészségedre!", így  a vének listára tettek, irány a kisterem, kétszer nem dobhatsz!

orrszor_1.jpg

 

-Bevágódtál a koordinátor lányánál, kineveztek kisegítőszolgának. Három kockával dobhatsz egyszerre!

zsofi_sajnalja.jpg

 

-Bevágódtál a koordinátor feleségénél, minden kinevezésed visszavonták, fizess 20 000-t!

awake-2010-sep-p10-beard-truckdriver.jpg

 

-Pingpongasztalt nyertél! Ha már van pingpongasztalod, az egyiket nevezheted Ping-nek, a másikat Pongnak!

pincerek_1.jpg

 

-Szabálytalanul, féktávolságon belül léptél a véntestvér elé, így Tökkelütött lettél. Lépj vissza két mezőt!

tok.jpg

 

-Nem mostál kezet Őrtorony-olvasás után, fizess 1914 forintot!

kikozositett_1.jpg

 

-Te tapsoltál a legtovább a körzetfelvigyázó előadása után, így nálad ebédelnek!  Fizess 50 000 forintot!

lettmoney_1.jpg

 

-Valamiér' megrepedt a mennyezet Csepelen, valószínűlegfeltételezhetőenlehetséges, hogy a 100 millás klíma miatt, alá kell dúcolni az épületet diszkréten és igényesen, fizess 2 milliárd forintot, vagy vállald "önként", hogy minden dobásod előtt fizecc' 25 000-et!

jwpenz.jpg

 

-Végre kineveztek általános úttörőnek! Maradhatsz végig a körzetfelvigyázó előadásán, nem kell a felénél felkelni, és elhagyni a termet. Egy dobásból kimaradsz!

uttoro_adag.jpg

 

-Elejtetted a tabletedet, miközben az új-generáció elméletet vitattad meg a házigazdával, fizess 40 000-et.

jezus_tablet_1.jpg

 

-Túlságosan ragaszkodsz a két-tanú szabályhoz, fizess 22 millió dollárt!

20ad2.jpg

20ad1.jpg

 

-Oroszajkúaknak tanúskodtál, rádszált a KGB, 10 évre kimaradsz a játékból!

orosz_maci_1.jpg

 

-Könyvutalványt nyertél, mostantól csak Watch Tower kiadványokat olvashatsz, a világi irodalom csak a helyet foglalja, add el, az árát add a körzetfelvigyázónak! 

jwbest.jpg

 

-Szegénységi fogadalmat tettél, és arany Rolexed van? Gratulálunk, nyertél egy 244 000 négyzetméteres high-tech tóparti nyaralót, saját tóval!

rolexnagy.jpg

 

-Takarékbetét-sorsoláson lekötött betéteid 20%-át nyerted. Ajánld fel mindet a Világméretű munka támogatására, fizess 100 000-et!

uvf.jpg

 

-A századik juh blogját olvastad, ezért Ctrl+Alt+Delete + ecetes kalapáccsal

formatálni kellett a gépedet, és hitehagyás-elleni szérumért kellet zarándokolnod Warwickba,

fizess 450 000 forintot!

kepek.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr1613501739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása