Fellebbezett a Watchtower Inc. !
2019. május 28. írta: a századik juh

Fellebbezett a Watchtower Inc. !

Miként az várható volt, fellebbezést nyújtott be a Watchtower Inc  nemrég a többszázadik zaklatási ügyében meghozott 30 millió dolláros büntetés ellen.

jw_org_penz.jpg

A vád szerint egy wén heti-kétheti rendszerességgel zaklatott egy testvérnőt, és kiderült, hogy a szervezet egyszer már megfosztotta a wéni tisztségétől az akkor szintén kiskorúakat zaklató wént, de"szervezeten belül" intézték, nem jelentették a rendőrségnek, mert nem volt 2 tanú... Aztán szépen visszahelyezték wéni tisztségébe saját hatáskörükbe, amikorra úgy látták jól képzett gyülekezetfelvigyázáson edzett szemükkel... 

A Watchtower Inc. szerint jogszerűtlen a 30 millió dolláros büntetés, mert szerintük az maximum csak 10 millió dollár lehetne.

 

Ezenkívül szerintük semmilyen ok-okozati felelősség nem terheli őket ebben az ügyben, hisz 2004 és 2005 között semmilyen probléma nem volt az említett exwénnel, így egy év után visszahelyezték, és nem volt 2 tanú az akkori esetekre sem, miként a mostaniakra sincs.

Folytatás kb. 60 nap múlva.

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr7714866204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igazság Kereső 2019.05.28. 23:49:37

"A Watchtower Inc. szerint jogszerűtlen a 30 millió dolláros büntetés, mert szerintük az maximum csak 10 millió dollár lehetne."

Mi vaaan????

Ezzel, elfogadva a büntetés jogosságát, burkoltan beismerték bűnösségüket! 10 millát szívesebben fizettek volna?

WTF???

Mocskos egy társaság! Undorodom tőlük!

a századik juh 2019.05.29. 05:51:31

@Igazság Kereső:

Nem fogadták el a jogosságát, csak fellebbeztek az elsőfokú ítélet ellen, és úgy gondolják, hogyha az ítéletben megjelölt összeg magasabb, mint amit az adott állam törvénye előír, akkor elfogadják majd a fellebbezésüket, és hatalmas jogi győzelemről számolhatnak majd be, amit Jehovának köszönhetnek.

Annak már elfelejtettek utánanézni, hogy az elmúlt években jó pár, 10 millió dollárnál magasabb összegű JOGERŐS büntetés született már abban az államban... :)

Egyébként tényleg nem kevés 9 milliárd forint...

A bírót, ha nem magánszemélyről, hanem egy cégről van szó, nem köti a 10 millás felső korlát, hanem az adott cég nettó éves bevételének 3%-át is tekintheti plafonnak.

És ez végre egy eddig csak tippként tippelt tipp tipptelenítésében is segíthet, jelesül ha ezt a 3%-os plafont vette figyelembe a bíró a 10 millás plafon helyett, (márpedig ez történt!) akkor számolgathatunk, mennyi is lehet a Watchtower éves bevétele, ha 30 millió dollár a 3%-a a vagyonának.

Bizony ippen 1000 millió dollár éves bevétel jön ki, ami nettó ráadásul.

Ne feledjük, hogy ríttak nemrég a műsorvezetőtestület tagjai, hogy elfogyott a zsé a számlájukról...

Tehát a nettó 1 milliárd dolláros bevétel átlag alattinak tekinthető éves szinten a Watch Towernél, és nem tartalmazza azokat az ingatlanvagyoni elemeket, amelyek az éves bevételeken túl a Watchtower Inc. vagyonát zömében kiteszik.

Szóval egyre biztosabb az a 600 milliárd és 1000 milliárd közötti felhalmozott vagyon a Watchtower Inc. szerény, egyszerű szemet hirdető cégénél...

Igazság Kereső 2019.05.29. 16:47:43

@a századik juh: "Egyébként tényleg nem kevés 9 milliárd forint..."

10 millio usd az jelenleg "csak" 2.9 milliárd forint.

Egyébként képesek forinban számolva milliárdokat kifizetni, mintsem helyre tegyék az ügyeket.

Nekem meg csak egy 500 ezres autó jut! Lehet jobb lett volna Körzet Felvigyázóvá nyalnom magam, ők legalább jó kocsival járnak és még el is tartják őket! :D

Képesek az ártatlan áldozatokat piszkálni, sőt rágalmazás vádjával kiközösíteni őket és akár a mellettük tanúskodókat is, mintsem helyre tenni az ügyeket!

Ha egy megbecsült vénről van szó, nincs az a vád,ami megáll velük szemben-tapasztaltam! Mindent elsimítanak, aki tud valamit és az igazságérzete arra sarkalja, hogy lépjen, azt minden erővel megpróbálják eltakarítani az útjukból. Én is személyesen ismerek olyat, akivel szemben ilyen hajlamok miatt eljárást kellett volna indítani, de semmi sem történt, sőt elismert a gyülekezetben! A Katolikus Egyház néhány pedofíliával vádolt papja kész volt nyilvánosan beismerő vallomást tenni és bocsánatot kért. Mikor fogjuk ezt a Szervezettől hallani?!

Lehet tényleg van 1000 milliárd dollárjuk. Egyre inkább úgy tűnik.

Az elképesztő összeg!

Jelige:

"Legyen egyszerű a te szemed"

Ja... A TE szemed... Nem a miénk!

gold.prince 2019.05.30. 14:05:47

@Igazság Kereső: akkor miért nem írod meg az elkülönülő levelet?

Tudom erre is a különböző indokokat: (1. kifogás)
- én azért nem lépek ki, mert "belülről" bomlasztom a szervezetet : mondja az a testvér, aki tisztában van a szervezet hamis tanításaival, történelmével, a családi-baráti kapcsolatokat tönkretevő szabályaival, mégis Ő az első, aki az Őrtorony tanulmányozáson felemeli a kezét, inti és bátorítja a "gyengélkedőket", mint volt vén, szívesen felkarolja a fiatalokat, és hetente több alkalommal is szolgálatot vállal az állvány mellett, miközben az előtte elhaladó volt "testvért - akinek volt bátorsága kilépni és elkülönülni a szervezettől - megvető pillantásokkal, gyűlölettel telve, fejét elfordítva átkozza a foga között! (személyes élmény!)

Miért nem hagyom ott a szervezetet: (2. kifogás)
- a fiam már kisegítőszolga, hamarosan vén lesz, szeretne a Bétel-be kerülni, mivel a gyári munkából - 1 műszak - nem lehet családot tartani

- a feleségem úttörőzik, a fiatal testvérnőknek, tanulmányozóknak Ő a példakép

- nem ezért öltünk 20-30 évet ebbe a dologba, hogy utána nevetség és gyűlölet tárgyává tegyük magunkat a rokonság és a Tanúk előtt, nagyon is tudjuk, hogy kell bánni a kiközösítettekkel, akik elhagyják Jehovát!

A másik indok: (3. kifogás)

- mi lesz a kiközösítésem után a bent maradt családtagjaimmal való viszonyommal? (
(Lehet hogy éppen emiatt ők is ki tudnának jönni a szervezetből, vagy újra találkozhatnál a több éve-évtizede kiközösített családtagoddal, rokonoddal)

Miért van bent valaki egy vallási közösségben?
Az Istennel ápolt kapcsolata és szeretete miatt!

Ha valaki gyáva és fél, és előbbre tartja az emberek véleményét, azoknál nincs meg Isten szeretete, nekem ez a véleményem!

Lehet hogy hozzászólásom most ki fogja verni a biztosítékot, de nem titokban kell rinyálni és panaszkodni,( ami lelkileg is összetöri az embert) ,hanem nyíltan fel kell vállalni a saját véleményünket, mert csak tiszta lelkiismerettel állhatunk meg Isten színe előtt és bizonyíthatjuk be neki, hogy Ő a legfontosabb az életünkben!

Lehet sokaknak éppen ez az a próba amit Isten elvár tőle, hogy bizonyíthassa a benne való bizalmat, hűséget és szeretetet!

Mindannyian meg fogunk állni Isten színe előtt, mit fogunk neki mondani?

Ti már gondolkodtatok ezen vagy csak kifogásokat kerestek ?

Hol van az istenfélelem és a bele vetett bizalom?

a századik juh 2019.05.30. 17:32:08

@gold.prince:

"akkor miért nem írod meg az elkülönülő levelet?"

Ó, ez annyira tipikusan wéni reakció, köszönöm, hogy ideírtad, pont itt a helye!

A jó pásztort nem érdekli, mi baja lehet a rábízott juhnak, vagy éppen hun' van, inkább rögtön felszólítja, hogy íratkozzon ki a nyájból...

"Hol van az istenfélelem és a bele vetett bizalom? Mindannyian meg fogunk állni Isten színe előtt, mit fogunk neki mondani?

Ti már gondolkodtatok ezen vagy csak kifogásokat kerestek ? "

:D

Azaz nem vagyunk Istenfélők, és nem bízunk Istenben, mert van egy-két megválaszolatlan kérdésünk a szervezetről, amiről senki nem tud semmit, amelynek a történelmét ha megismernék, igencsak pislognának a testvérek, hogy ez biztos nem a Watchtover Inc. ...

Mindenesetre köszönjük a burkolt minősítést,

a burkolt fenyegetést,

mivel már az indokainkkal is tisztában vagy, nincs is mit, és nem is tudnánk mit titkolni előled, ó, Szívek Vizsgálója...

a századik juh 2019.05.30. 17:36:45

@gold.prince: "Miért van bent valaki egy vallási közösségben?
Az Istennel ápolt kapcsolata és szeretete miatt!"

Ez esetben úgy lenne helyes a kérdés, hogy "miért lép be", mert egy idő után már a tanúk többsége azért van csak bent, mert nem távozhat tisztességes módon a szervezetből, többek között az általad ügyesen megfogalmazott indokok miatt.

a századik juh 2019.05.30. 18:17:26

@gold.prince:

"Lehet hogy hozzászólásom most ki fogja verni a biztosítékot, de nem titokban kell rinyálni és panaszkodni,( ami lelkileg is összetöri az embert) ,hanem nyíltan fel kell vállalni a saját véleményünket, mert csak tiszta lelkiismerettel állhatunk meg Isten színe előtt és bizonyíthatjuk be neki, hogy Ő a legfontosabb az életünkben!"

Volt egy L.Gabi nevű személy, aki ugyanezt hirdette.

Azonban nem egyszer elismerte azt, hogyha valakit jogi sérelem ér a szervezetben, azt hosszas adat és bizonyítékgyűjtéssel lehet csak bizonyítani, pláne, ha a szervezet felelősségét is meg szeretnénk állapíttatni.

Ő a szervezetet jogilag támadhatatlannak állította be, miként maga a szervezet is így járt el.

Ezt pusztáncsak azért írtam most le, mert ha valakit jogi sérelem ért a szervezetnél, és úgy jár el, ahogyan azt Te leírtad

"de nem titokban kell rinyálni és panaszkodni,( ami lelkileg is összetöri az embert) ,hanem nyíltan fel kell vállalni a saját véleményünket"

akkor valószínűlegfeltételezhetőenlehetséges, hogy bottal ütheti a jogi lehetőségeit.

De mondanék egy "teokratikus" példát is, jelesül a teokratikus hadviselést, ahol a szervezet gyakorlatilag legalizálja a hazugságot, ha azt nem hazugságnak, hanem teokratikus hadviselésnek nevezik. Ott arra buzdítják a tagokat, hogy ne mondjanak el mindent, vagy ne úgy mondjanak el dolgokat, vagy esetleg mást mondjanak, mint a valóság.

Egy megkeresztelt tanú általában nem csippcsupp ügyek miatt kezd "ellenzéki" lenni... Szeretné megbeszélni a kétségeit, de gyorsan rájön, hogy már a Mit tanít... könyv legelején is hazudtak, amikor arrol beszéltek, milyen jó kérdezni, meg járjunk utána, honnan származik a vallás, amit követünk, mert elteokratikushadviselték, hogy a szervezetnek nem ildomos utánajárni kiközösítés terhe mellett, és nem igazán szerencsés ilyenekről kérdezgetni sem, ellentétben a Mit tanít... könyv szavaival, ahol semmi negatívum nem kapcsolódik a kérdések feltételéhez...

Ha nem akar jogi elégtételt venni, akkor tegye, amit javasoltál.

gold.prince 2019.05.30. 19:23:25

@a századik juh: én nem jogi elégtételre, hanem az egyén saját lelkiismereti és szabad akaratáról beszélek.

Sokszor felvetődik különböző fórumokon, hogy senkinek sem tartanak fegyvert a fejéhez, hogy lépjen be Jehova Tanúihoz, és tapasztalatom szerint akkor sem, amikor ki szeretne lépni belőle.

Itt jön az egyén jelleme és őszinte HITE, hogy felvállalja a konfliktusokat és az azzal járó következményeket, vagy csendben marad, és - bár jól tudja hogy hazugságban él - de tovább játssza a szerepét, és ezzel nemcsak magának árt, hanem az Istennel való kapcsolatának is.

Ismétlem: tiszta lelkiismeret és szabad akarat valamint őszinte istenfélelem, amihez alázat szükséges, ez az igazi HIT alapja.

Igen, fel kell vállalni, hogy anno hoztam egy rossz döntést, belekeveredtem olyan helyzetbe, amiből csak fájdalommal és veszteséggel lehet kijönni, de az Isten iránti szeretetem és bizalmam - azaz van HITEM - majd átsegít ezen a nehézségen.

Sajnálom, hogy nem értetted meg, (vagy nem is akarod) megérteni a hozzászólásom lényegét.
Nem tudom, ki az az L.Gabi, mi köze ehhez a hozzászólásomhoz, de úgy vettem észre, hogy hiteltelenné szeretnéd tenni a hozzászólásomat.

"De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek mint a saskeselyűk" (Ézsaiás 40:31)

De sokat hallottuk ezt az igét!

Például a veréb (lehet áthallással asszociálni is) nem tud olyan magasra szállni mint egy sas!

Ha sasok akarunk lenni, meg kell szabadulni egy olyan fogságból, ahol emberek uralkodnak felettünk, beszabályozzák az életünk minden területét, megmondják, hogy mikor mit tegyünk!

A kalitka ajtaja MINDIG nyitva van, csak ki kell repülni belőle, és akkor ott a szabadság!

Amúgy hallottam olyan történetet is, amikor egy kisegítőszolga az emelvényről olvasta be helyi szükségletként az egész család és rokonsága nevében az elkülönülő levelet, melynek hatására még további tanúk hagyták el a gyülekezetet(, kb. 10-15 ). Ez a tiszta munka, nem a "belső" aknamunka, amikor belülről próbáljuk (?!) megfúrni a szervezet iránti bizalmat, miközben mi magunk asszisztálunk a színjátékhoz (összejövetelen, tanítványképzésben, szolgálatban való részvételre gondolok) Én ismerek pár ilyen "forradalmárt", amikor "színt" kellett vallani, ők voltak azok, akik legelőször meghátráltak és össze-vissza hazudoztak, valamint ők a "kiközösítettek" legnagyobb ellenségei! Tapasztalatból mondom!

Azok, akik elkülönültek a szervezettől, azoknak a lelkiismerete nem engedte, hogy gyávaságból vagy az emberektől való félelem miatt hazugságban és képmutatásban éljenek, és elveszítsék az Isten iránti szeretetüket.

Ez az evangéliumi hit jellemzi az igazi keresztényeket!

gold.prince 2019.05.30. 19:59:02

Amúgy lehet rajtam nyugodtan gúnyolódni, itt lényegében csak "élet és halál" kérdéséről van szó!

Nem képzelem magam Istennek, nem léptem a helyére - Jehova Tanúival ellentétben -, de szeretném az embertársaimat az igaz hitre és a szabadság felé vezető útra elvezetni, amihez kellő bátorság és ALÁZAT kell, hogy az igazi evangéliumot megismerjék.

Nem egy "szervezetet" (vallást) kell megismerni, hanem magát Istent a Szaván keresztül a Szent Szellem segítségével!

Ha tudod magadról, hogy egy hamis vallás hamis tanítása miatt hamis istenkép alakult ki benned, akkor miért nem "alázod" meg magad, és veted le az "egódat" és próbálod megismerni az igazi evangéliumot?

Nem személyes sérelmekről, jogi igazságszolgáltatásról van szó, hanem magáról az evangéliumi IGAZSÁGRÓL!

a századik juh 2019.05.30. 20:17:45

@gold.prince:

"Amúgy lehet rajtam nyugodtan gúnyolódni, itt lényegében csak "élet és halál" kérdéséről van szó!"

Én biza nem gúnyolódtam, pláne élet-halál kérdésben. :)

"Ha tudod magadról, hogy egy hamis vallás hamis tanítása miatt hamis istenkép alakult ki benned, akkor miért nem "alázod" meg magad, és veted le az "egódat" és próbálod megismerni az igazi evangéliumot?"

Melyik igazi evangéliumot?

a századik juh 2019.05.30. 20:26:42

@gold.prince: "senkinek sem tartanak fegyvert a fejéhez, hogy lépjen be Jehova Tanúihoz, és tapasztalatom szerint akkor sem, amikor ki szeretne lépni belőle."

Igen?

Nos, a szó veszélyes fegyver, énekelte az Illés.
Ha innen nézzük, igenis fegyvert tartanak a tanulmányozó homlokához, nem véletlenül írják le olyan sok helyen, hogy ne helyezzünk nyomást egy tanulmányozóra, ne mondjuk meg, mit kellene tennie, ne sürgessük. A gyakorlatban a saját gyermekeiket is sürgetik, úgymond fegyvert tartanak a fejükhöz, akárcsak a tanulmányozókat:

Minél előbb csatlakozni kell Jehova Szervezetéhez, hogy megmentésben részesüljünk, szajkóztuk mi is.

Az, hogy a szervezethez való csatlakozástól tesszük függővé a megmentését, lényegeben azt jelenti, hogy csatlakozz, vagy meghalsz! Szóval ott van a fegyver...

a századik juh 2019.05.30. 20:30:23

@gold.prince: "én nem jogi elégtételre, hanem az egyén saját lelkiismereti és szabad akaratáról beszélek."

Ez a poszt, ami alá írogatunk, arról szól, hogy felebezett a Watchtower Inc. egy bírósági ítélet ellen, így engedd meg, hogy ne szakadjak el a poszt témáját adó jogi vetülettől. :)

a századik juh 2019.05.30. 20:34:52

@gold.prince: "Nem tudom, ki az az L.Gabi, mi köze ehhez a hozzászólásomhoz, de úgy vettem észre, hogy hiteltelenné szeretnéd tenni a hozzászólásomat."

Nem hiteltelenné szeretném tenni, hanem leírtam a véleményed lehetséges következményét egy másik szemszögből, majd megerősítettem, hogy akinek nincsenek jogi sérelmei, vagy nem érdeklik, azok járjanak el úgy, ahogy Te tanácsolod.

Ez szerintem eléggé messze van a hiteltelenné tételtől szerintem. :)

a századik juh 2019.05.30. 20:37:19

@gold.prince: "Nem képzelem magam Istennek, nem léptem a helyére "

Nem?

Egy lelkiismereti kérdést kértél számon Igazságkeresőn, biztos ez tévesztett meg...

gold.prince 2019.05.30. 20:59:31

@a századik juh: figyelj, nem megyek bele szócsatákba, teljesen eltértünk a tárgytól. Amikor valamit nem tudnak a tanúk megmagyarázni, akkor visszakérdeznek, ez is egy tipikus tanús érvelési mód. (szalmabáb), erre vagytok "kiképezve".

Nagyon jól tudod Te magad is, hogy miről beszélek!

Amíg valaki tagja egy szervezetnek, addig a "kiszolgálója" is, mivel azonosul a szervezet álláspontjával és képviselőjeként kiáll mellette.

Jehova Tanúi egy SZERVEZET mellett állnak ki, annak a képviselői, bár azt vallják, hogy ők Isten egyedüli igaz "népe", azaz képviselői.

Az igazi evangéliumot azok a magukat kereszténynek valló emberek hirdetik, akik nem egy szervezetben (emberekben) bíznak, hanem magában a Bibliában leírtakra támaszkodnak a Szent Szellem segítségével.

Sokszor foglalkoztál Te is azzal, hogy Jehova Tanúi félreértelmezik (szándékosan félrefordították) a Bibliát hogy saját tanításukat igazolják vele, tehát hamis tanítók.

Meglep,(á, dehogy) hogy ezt hirtelen így "elfelejtetted", és rögtön átváltottál Tanús "üzemmódra".

a századik juh 2019.05.30. 21:08:36

@gold.prince:

"Meglep,(á, dehogy) hogy ezt hirtelen így "elfelejtetted", és rögtön átváltottál Tanús "üzemmódra".

Értem, tehát meglepett, hogy rákérdeztem, hogy Te mit tartasz igaz evangéliumnak, ... amit egy tanús jellemvonásnak tartasz...

Állítom, hogy Jehova Tanúi nem tennének ilyet, hisz számukra egyértelmű, hogy a szellemi táplálék elsődleges forrása az Őrtorony.

Hogy ismét meglepjelek, ismét megkérdezem, hogy szerinted hol lehet ilyenekkel találkozni:

"Az igazi evangéliumot azok a magukat kereszténynek valló emberek hirdetik, akik nem egy szervezetben (emberekben) bíznak, hanem magában a Bibliában leírtakra támaszkodnak a Szent Szellem segítségével."

Te tanú voltál?

Azóta csatlakoztál valamilyen más valláshoz?

Melyikhez?

gold.prince 2019.05.30. 21:14:09

@a századik juh: a "lelkiismereti kérdésre" visszatérve:

nagy különbség van a "számonkérés" és a "figyelmeztetés" azaz a lelkiismeret felébresztése között.

Amúgy a Bibliában is le van írva, hogy Isten sokszor emberi segítőket küld valakihez.

Nem kellene ilyen szőrszálhasogató módon mondatokat kiragadva - tipikus tanús módszer ez is! - analizálni a hozzászólásomat, próbáld meg a lényeget megragadni belőle és az egész szöveget egybevéve kiszűrni a mondandómat.

gold.prince 2019.05.30. 21:25:01

@a századik juh: igen, Tanú voltam.

Nem csatlakoztam más valláshoz, felekezethez, szervezethez.

Jézus Tanúja vagyok, az Ő Gyülekezetének az egyik "tagja".

gold.prince 2019.05.30. 21:49:30

@a századik juh: már régóta meg szeretném kérdezni tőled (is), tőletek, hogy ha valaki már felismeri, hogy nem az "igaz" vallásban van, - tehát félrevezették, becsapták, eltávolították Istentől -, akkor a hazugságok tudatában MIÉRT maradnak bent a szervezetben, miért marad Jehova Tanúja, miért nem lép ki ?

Mivel nincs rá módom és lehetőségem a volt "hittársaim" részéről őszinte választ kapni, most ki szeretném használni ezt az anonimitást biztosító fórumot, hogy bárki válaszoljon.

Ez nem számonkérés, hanem őszintén meg szeretném ismerni azok az érveket, hogy mégis mi tartja bent az embereket egy olyan közösségben, ahol ők maguk is érzik és tudják hogy nem jó helyen vannak, mégis bent maradnak.

Válaszaitokat előre is köszönöm.

(Kérdésemet nem vitának szánom)

a századik juh 2019.05.31. 04:31:49

@gold.prince: "nagy különbség van a "számonkérés" és a "figyelmeztetés" azaz a lelkiismeret felébresztése között." írod.

Tehát szerinted ez nem számonkérés, hanem figyelmeztetés:

": akkor miért nem írod meg az elkülönülő levelet?"

"Nem kellene ilyen szőrszálhasogató módon mondatokat kiragadva - tipikus tanús módszer ez is! - analizálni a hozzászólásomat, próbáld meg a lényeget megragadni belőle és az egész szöveget egybevéve kiszűrni a mondandómat."

Ki szerint nem kellene? Engedd meg, hogy felhívjam a figyelmedet, miszerint például szerintem is nagy különbség van a számonkérés, és a figyelmeztetés közt, Te például számonkérted, hogy

"miért nem írod meg a levelet"?

De ha rámutatsz, hogy ebben a kérdésben mi volt a figyelmeztetés, szívesen meghallgatom. :)

a századik juh 2019.05.31. 04:51:10

@gold.prince: "már régóta meg szeretném kérdezni tőled (is), tőletek, hogy ha valaki már felismeri, hogy nem az "igaz" vallásban van, - tehát félrevezették, becsapták, eltávolították Istentől -, akkor a hazugságok tudatában MIÉRT maradnak bent a szervezetben, miért marad Jehova Tanúja, miért nem lép ki ?"

Igen, ez már nem számonkérés, hanem kérdés! :) De igazából Te már fel is soroltál pár érvet ezzel kapcsolatban, pontosabban 3 "kifogást" említtettél,
azaz a felsorolt 3 lehetőség szerinted nem érv, hanem csak "kifogás", ahogyan írtad.

Így a feltett kérdésedre csak általánosságban tudok válaszolni:

Személyenként és élethelyzetenként eltérő indok lehet erre, ami szerintem minden esetben lelkiismereti kérdés.

Amit én legtöbbször hallok, az ugyanaz, mint ahogy a mostani politikai helyzetben érvelnek sokan:

-Oké, korruptak, arrogánsak, nem ezt ígérték, feltűnően megtollasodott a környezetük, DE HÁT KI MÁST VÁLASZTHATNÁNK, HISZ A TÖBBI SEM JOBB! érvelnek.

Hasonlóan gondolkoznak Jehova Tanúi is, majdnemhogy indirekt módon bizonyítják magunknak a szervezet szükségességét, azaz a Watchtower Inc. által kreált "szűrőrendszer alapján vizsglják a vallásokat, és így arra jutnak, hogy hová máshova mehetnének, hisz csak a Watchtower Inc. üti meg a Biblia feltételrendszerét az igaz valláshoz, azonban azt elfelejtik, hogy az adott feltételeket, amin megfelel a Watchtower Inc, a Watchtower Inc fogalmazta meg... ördögi kör...

a századik juh 2019.05.31. 05:28:52

@gold.prince: "Jézus Tanúja vagyok"

Jaja, Jehova Tanúi közül vajmi kevesen tudják, hogy a "Jehova tanúi" elnevezés apokrif, mert nem szerepel a Szentírásban, ellenben a "Jézus tanúi" kifejezés nem apokrif, mert az szó szerint szerepel a Szentírásban.

Így ha Te Jézus tanúja vagy, biztosan sok dologgal tudod segíteni Jehova tanúit. :)

"Nem csatlakoztam más valláshoz, felekezethez, szervezethez."

Bizony bizony, nem kell feltétlen valamilyen valláshoz, felekezethez, szervezethez csatlakozni ahhoz, hogy az ember Jézust tudja követni.

Viszont megfordítható-e a dolog?

Jelesül ha valamilyen valláshoz, szervezethez, felekezethez tartozom, nem lehetek Jézus tanúja?

Jelesül egy katolikus nem lehet Jézus tanúja addig, amíg el nem hagyja a katolikus szervezetet?

Egy Jehova Tanúja nem lehet addig Jézus tanúja, amíg el nem hagyja a szervezetet?

Példaképp Jeruzsálem ostromát hoznám fel, 4 évük volt elmenekülni a városból.

De vajon elpusztult-e az, aki elmenekült?

Hát az ostromban biztos nem.

De vajon az okmányirodában a lakcímkártyán meg kellett-e változtatniuk a lakcímüket, vagy csak elég volt formálisan elhagyniuk Jeruzsálemet? :)

Azaz Jézus Urunk a felekezeti nyilvántartás és/avagy a Szívek Vizsgálója?

(Érteni vélem, amit írsz, de szerintem nem helyes azokat pusztulással fenyegetni, akik nem lépnek ki valahonnan, főleg, hogy azzal fenyegették őket anno, hogy ha nem lépnek be, elpusztulnak...)

a századik juh 2019.05.31. 05:38:21

@gold.prince: "már régóta meg szeretném kérdezni tőled (is), tőletek, hogy ha valaki már felismeri, hogy nem az "igaz" vallásban van, - tehát félrevezették, becsapták, eltávolították Istentől -, akkor a hazugságok tudatában MIÉRT maradnak bent a szervezetben, miért marad Jehova Tanúja, miért nem lép ki ?"

Én személy szerint szívesen válaszolok Neked.

Én komolyan veszem a szervezet ezen utasítását:

"Függetlenül attól, hogy mióta ismerjük az igazságot, kötelességünk megismertetni másokkal Jehova szervezetét."

2015. Július 15-i Őrtorony, 9. oldal, 13. bekezdés

Úgy alakult, hogy én kötelességemnek érzem megismertetni másokkal Jehova szervezetét, a Watchtower Inc.-et, annak történelmét és tanításait, ezért hoztam létre ezt a blogot is.

leslie07 2019.08.27. 10:55:13

@Igazság Kereső: Ez csak az éves bevétel.

A bíróság ugyanis uzleti vállalatok esetében,amilyen a Watchtower Inc.
az éves bevételének a 3%-ig adhat ki bírságot. A bevétel egy részét bennhagyják,de a nagyobb részét a részvényesek között szétosztják.
Az adományokból a Watchtower Inc. főrészvényesei a fennállása óta évente több százmillió dollár exra profitra tesznek szert.

leslie07 2019.08.27. 11:04:43

@gold.prince: Vannak ,akik úgy gondolják, ha benn maradnak a szervezetben
esetleg belülről megpróbálják kisegíteni azokat,akik a kiközösített tévtanítókkal nem tarthatnak fenn kapcsolatot. Egy másik ok az is lehet, hogy
megvárják nem követnek-e el velük szemben törvénysértést a társulat részéről. Ez alkalmat adhat bepanaszolni a szervezetet a jogsértések miatt.

leslie07 2019.08.27. 11:10:37

@gold.prince: Most legalább alkalmad van az Isten Szavát hamisítatlanul befogadni, és élvezni az ezzel járó áldásokat. Aki befogadja az Értelem és Bölcsesség Szellemének a kijelentéseit, nem másítja meg, nem magyarázgatja másként,mint ahogyan az ki lett nyilatkoztatva, az olyan bölcsességre és értelemre tesz szert, hogy rátalál az Írásokban mindazon
kijelentésekre, amely a megigazulásához, majd megszenteléséhez vezet.

leslie07 2019.08.27. 11:54:49

@gold.prince: Én őszintének és jó szándékúnak tartom az álláspontodat.
Ellenben a 100-ik juh esete egy speciális eset. Ő csak névlegesen tagja a szervezetnek. Nem támogatja a szervezet tévtanítását, vagyis nem próbál
új áldozatokra vadászni. Nem vesz részt az összejöveteleken,sem a prédikáló szolgálatban.van is kellő bátorsága ahhoz, hogy akár el is különüljön. De inkább azt az utat választotta, hogy megvárja, amíg megpróbálják kiközösíteni. A bírói bizottság előtt akar tanúskodni a hitéről. Nem rajta múlik, hogy még nincs kiközösítve. Annak idején jó magam is megvártam,amíg kiközösítenek, sőt meg is fellebeztem a döntésüket. Így két bírói bizottság tagjai előtt tanúskodhattam a Szentírással a kezemben. A bírói bizottság tagjainak is meg kell adni az esélyt, hogy bizonyságot kapjanak. Az Úr Jézus sem kerülte el a lehetőséget tanúskodni a farizeusoknak. Azzal köszöntem el a bírói bizottság tagjaitól, hogy ,ha megtérnek maguk is megértik, mi történt ezen a napon. A századik juh önzetlen szolgálatot tesz ezen blog által.
Itt lehet bátran hozzászólni a hamisítatlan szentírással érvelni.
Jézus példáját követve ördögpapoknak nevezni azokat,akik rászolgáltak,
ellentétben a" blogközösség " néven elhíresült ExJT blogoktól,ahol már önmagában a Szentírás gyakori idézése is idegesítő. Engem az EJT-tanúk blogközössége örökre kitiltott, csak azért, mert az Őrtorony szervezetet
bálványszervezetnek neveztem, a Vezető testület tagjait pedig ördögpapoknak. Az ,hogy ebben a blogban egyáltalán megszólalhatok azt bizonyítja, hogy a 100-ik juh nem azonosul semmiben az Őrtorony szervezettel. Nem vadászik a szervezet számára új tagok után, nem vesz részt az összejöveteleiken, nem támogatja hozzászólásaival a tévtanítást,
azaz az Isten igazságait nem ferdíti el, nem mond ellent a Szentszellemnek,nem jehovázza az igaz Istent a Khrésztoszt stb.
Kérlek segítsd a munkáját ,amit ennek a blognak a színvonalas működésére áldoz az idejéből. Kérlek támogasd továbbra is értékes hozzászólásaiddal.
süti beállítások módosítása