"Jehova Tanúi megváltoztatták a Bibliát, hogy igazolni tudják a hitnézeteiket?
Nem, nem tettünk ilyesmit. Ennek éppen az ellenkezője szokott történni. Amikor felismerjük, hogy valamelyik hitnézetünk nincs teljesen összhangban a Bibliával, a hitnézetünket változtatjuk meg.
Már jóval azelőtt, hogy 1950-ben elkezdtük kiadni A Szentírás új világ fordítását, gondosan vizsgáltuk a Bibliát. A meglévő bibliafordításokat használtuk, és az olvasottak alapján alakítottuk ki a hitnézeteinket. Példaként bemutatjuk néhány régóta meglévő hitnézetünket, és minden olvasó maga döntse el, hogy ezek mennyire csengenek egybe azzal, amit a Biblia tanít.
-
Hitnézetünk: Isten nem egy Háromság. 1882 júliusábanAz Őrtorony folyóirat angol kiadása ezt írta: „Az olvasóink teljesen tisztában vannak azzal, hogy jóllehet hiszünk Jehova Istenben és Jézus Krisztusban, valamint a szent szellemben, mégis mint teljesen Írás-ellenes tanítást elutasítjuk, hogy őkhárom Isten egy személyben, vagy, ahogy sokan megfogalmazzák, egy Isten három személyben”.
-
Mit mond a Biblia? „Az Úr, a mi Istenünk, egy Úr” (5Mózes 6:4,Károli-fordítás). „Egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk” (1Korintusz 8:6, Katolikus fordítás). Jézus maga is kijelentette: „az Atya nagyobb nálam” (János 14:28, Katolikus fordítás).
-
Hitnézetünk: Nincs örök kínzás egy tüzes pokolban. 1882 júniusában Az Őrtorony folyóirat angol kiadása, idézve a Róma 6:23-at a King James Version nevű fordításból, a következő címet viselte: „A bűn zsoldja a halál”. Ezt írta: „Milyen világos és egyszerű szavak! Mennyire meglepő hát, hogy sokan, akik azt állítják, hogy a Bibliát Isten Szavaként tisztelik, kitartóan ellentmondanak ennek a határozott kijelentésnek, és ragaszkodnak azon hitnézetükhöz – és ahhoz is, hogy a Biblia ezt tanítja –, hogy a bűn zsoldja a kínzás egy örök életen át”.
Mit mond a Biblia? „A mely lélek vétkezik, annak kell meghalni” (Ezékiel 18:4, 20, Károli-fordítás). Azok, akik szembeszállnak Istennel, nem örök kínzással, hanem „örök pusztulással bűnhődnek” majd (2Tesszalonika 1:9, Újfordítású revideált Biblia).
-
Hitnézetünk: Isten Királysága egy valódi kormányzat, nem csak egy szívállapot. Az Őrtorony angol kiadása 1881 decemberében ezt írta Isten Királyságáról: „E királyság felállítása természetesen magával hozza az összes földi királyság megdöntését”.
Mit mond a Biblia? „Ezeknek a királyoknak az idejében támaszt a menny Istene egy királyságot, amely nem semmisül meg soha, és a királyi uralom más népre nem száll át. Összetöri mindezeket a királyságokat, és véget vet nekik, maga pedig fennáll mindörökké” (Dániel 2:44, Újfordítású revideált Biblia).
"Jehova Tanúi csak az Új világ fordításból tudják alátámasztani a hitnézeteiket?
Ez nem így van, hiszen a mai napig többféle bibliafordítást használunk a tanúskodómunkánkban. Bár az ingyenes bibliai oktatómunkánk keretén belül díjmentesen juttatjuk el az emberekhez az Új világ fordítást, örömmel tanulmányozunk olyanokkal is, akik szívesebben használnak valamilyen más bibliafordítást."
Eddig tart a cikk a jw. org-on.
Szeretném kifejezni nagyraértékelésemet, hogy egyáltalán felvetettek egy ilyen gondolatot.
Akinek volt türelme végigolvasni, biztos megérti, miért is reagálok így:
Muhaha, muhaha, muhaha!!!
Szeretném leszögezni, hogy olyan, hogy Jehova tanúi
csak 1931 óta létezik,
így olyan állítást tenni, hogy:
"Jehova Tanúi megváltoztatták a Bibliát, hogy igazolni tudják a hitnézeteiket?
Nem, nem tettünk ilyesmit. Ennek éppen az ellenkezője szokott történni. Amikor felismerjük, hogy valamelyik hitnézetünk nincs teljesen összhangban a Bibliával, a hitnézetünket változtatjuk meg."
Majd felsorolnak egy 1882 július-i, majd egy 1882 június-i, végül egy 1881 december-i példát ezekre... hogy fogalmazzak finoman... egy ordas nagy félrevezetés!!!
Mindenesetre a cikkből kiderül, hogy legrégebben 1882 júliusában volt olyan, hogy ez a szervezet a bibliához igazította volna a hitnézeteit!
De akkor még nem voltak Jehova tanúi!
És azóta mi történt?
A 134 év alatt nem volt semmi, amiben tévedtek volna?
Mi történt 1884-ben? 1914-ben? 1920-ban? 1925-ben?1975-ben? 2000 előtt? Hogy csak pár szintén ordas félrevezetést említsek?
Mi van az oszloppal, Mihállyal, a minden (más)-sal, egyáltalán miért Jehovának fordítják az újszövetségbe a Kürioszt, ami Jézus Krisztusra utal, miért utasították a tagokat, hogy ne fogadják el a védőoltásokat, miért utasítják most őket, hogy ne fogadjanak el, és adjanak vért, miért csak a felkentek Jézus testvérei, miért vesznek ki a bibliájukból kanonizált részeket...
Á, nem is folytatom a felsorolást, hanem megválaszolom inkább a kérdést magam:
"Jehova Tanúi megváltoztatták a Bibliát, hogy igazolni tudják a hitnézeteiket?"
De meg ám!
Mint a pinty!
Lelkiismeret furdalás nélkül átírták és átírják ott, ahol ütközik a tanításaikkal!
Ebből következik, hogy:
"Jehova Tanúi csak az Új világ fordításból tudják alátámasztani a hitnézeteiket?"
Igen, ez a helyzet!
A sarkalatos tanítások más bibliából bizonyíthatatlanok!
Csak egy példa erre: Az úvf-en kívűl minden [MÁS] (hehe) biblia így adja vissza a János 1:1-3 lényegét:
"1Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. 2Ő kezdetben az Istennél volt. 3Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött."
Csak és kizárólag az úvf-be toldották bele szögletes zárójelben a MÁS szót.
Nem mindegy, hogy Jézus által jött létre minden, vagy csak minden más!
Mert ha minden Jézus által jött létre,
Jehova tanúinál borul, hogy csak egy Isten van,
hogy Jézus teremtmény lenne, e
gy angyal, konkrétan Mihály, hogy Ő lenne abaddon,
borul a Jehova szó létjogosultsága,
borul a Jehova tanúi elnevezés.
És csak egyetlen sarkalatos bibliahamisítást említettem,
a János 1:1-3 ig tartó részét!
Mennyi, de mennyi ilyen van!
Tudsz esetleg te is ilyen bibliahamisításokat idézni, kedves olvasó?
Jó lenne létrehozni erre egy gyűjteményt...