Jehova Tanúi [NEM]* előítéletesek és [NEM]* gyűlölködők [!]* *Isten Szervezetének betoldásai
2019. július 11. írta: a századik juh

Jehova Tanúi [NEM]* előítéletesek és [NEM]* gyűlölködők [!]* *Isten Szervezetének betoldásai

"Több ezer résztvevővel tartott háromnapos kongresszust a Jehova tanúi egyház péntektől vasárnapig a Veszprém Arénában.A rendezvényre huszonhat észak-dunántúli városból érkezett mintegy 3500 résztvevő. A kongresszuson az egyház felkért előadói beszéltek arról, milyen gyakorlati módokon segítenek a bibliai alapelvek az embereknek – mondta el Samu Attila, a Jehova tanúi szóvivője. Hozzátette, a pénteki programban szó esett arról, hogyan segíthet a szeretet az embereknek felülkerekedni a nehéz gyermekkor, a súlyos betegségek vagy a szegénység jelentette nehézségeken.

A szombati előadások közül több azt járta körül, hogyan segítenek a bibliai alapelvek a férjeknek, a feleségeknek és a gyermekeknek abban, hogy szeretettel bánjanak egymással.

A vasárnapi program részeként hallhatták azt a Biblián alapuló nyilvános előadást, amely azzal foglalkozott,

hogyan győzhető le az előítélet és a gyűlölet.

 

A szóvivő elmondta, tizedik éve tartanak Veszprémben rendezvényt, a következő hetekben-hónapokban Debrecenben, valamint Budapesten rendeznek nemzetközi kongresszust."

https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/veszpremben-rendeztek-kongresszust-jehova-tanui-2948840/

kikozositett.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://aszazadikjuhblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr3314937368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása