A teokrácia (a gör. Theosz, ’Isten’ és krateia, ’uralom’ szavakból: ’istenuralom’) olyan politikai rendszer, melyben a világi hatalom forrásának az adott kultúra istenét tekintik.^[1] A legfőbb hatalom a papság vagy az egyházi hatalommal is rendelkező uralkodó kezében van, az egyházi és állami intézmények nem különülnek el egymástól.^[2][3] Más felfogás szerint a teokrácia tulajdonképpen nem más, mint papi arisztokrácia.^[4]

A történelem során nem voltak ritkák a teokratikus rendszerek, egyes korszakokra (ókor, középkor) kifejezetten jellemző volt. Egyiptomban a fáraó az égi sólyom, a Hórusz, 'A Távoli' földi megtestesülése, ill. Re napisten fia, a japán császárok a sintó mitológia szerint Amateraszu napistennő leszármazottai, a római császárok augustus jelzője szent voltukra utalt. Izrael népe a Sínai hegyen kötött szövetség (Kiv 3,1-12) óta teokráciában élt, számára az „Úr” az Isten. Mózes, Józsue, a bírák és a királyok abban a hitben gyakorolták a világi hatalmat, hogy Isten nevében vezetik a népet (vö. Kiv 13,5; Józs 6; 1Kir 8,7). Izrael királyságában és Júda királyságában is a próféták állandóan emlékeztették erre a királyokat. A kereszténység számára a várt Isten országa lényege szerint teokrácia: Krisztus király (Jn 19,15) uralma.

A 21. század elején többé-kevésbé teokratikus berendezkedésű államoknak tekintik például a Vatikánt, Iránt vagy Szaúd-Arábiát. Ortodox keresztény egyházi közösség teokratikus uralma alatt áll az Athosz-hegyi Köztársaság, mely Görögországhoz tartozik, de lényegében teljes önkormányzattal rendelkezik.